0

Box Office: Batman árnyékában

Észak-Amerikai box office:

Új bemutatók:

stepup4(2).jpgHat évvel ezelőtt Channing Tatum és Jena Dewan mutatták be tánctudásukat, a Step Up első felvonása egészen 65 millió dollárig jutott. Nosza, jöttek a folytatások is, a harmadik már 3D-ben érkezett és 15 milliós nyitány után 42 millióig húzta. A nemzetközi porondon szebben muzsikált, közel 117 millió dollár folyt be az amerikai határokon kívülről, ami elegendő indok volt arra, hogy még berendeljék a negyedik, szintén 3D-s produkciót. De úgy tűnik, hogy a jenkik erősen unják a Step Up-ot, ami ezúttal még 12 milliót sem tudott összekaparni.

Történt, hogy Floridában George Zimmerman a figyelőszolgálat közben lelőtt egy 17 éves afro-amerikait, akinél nem volt fegyver. Fájhatott a feje a The Watch készítőinek, hiszen a vígjáték is egy balfék figyelőszolgálatot teljesítő négyesre fókuszál. Ráadásképp az előzetesben az egyik karakter karaktere ujjaival tinikre céloz. Arrafelé pedig különösen érzékenyek az efféle dolgokra, még akkor is, ha túl sok köze nincs a kettőnek az egymáshoz, hiszen a kvartett ufókra vadászik. Szóval egy durvább szövegekkel megspékelt sci-fi vígjáték, ahol a főszereplőknek nincs ki mind a négy kereke. Mindenesetre most már tény, hogy a Kidobós után hiába szerepelt ismét együtt Ben Stille és Vince Vaughn, a közönséget nem túlzottan érdekelte. Pedig ezen a nyáron olyan szépen teljesítettek az R kategóriás filmek. Stiller utoljára az Agyő, nagy Ő óta nem volt ilyen rossz passzban. Vaughn-ra szintén ráfért volna egy korrekt eredmény, hiszen a komikus legutóbb A dilemmával hasalt el

Régebben bemutatott filmek: A Felemelkedés némileg jobban teljesített a nyitóhétvégéjén, mint A sötét lovag, de Batman csak nem talált magára. Ezen a víkenden 60,2 %-kal hozott kevesebbet, mint egy hete, ám az így megkeresett 64 millió dollárral továbbra is a lista élét foglalhatja el. Eleddig 289 millió dollár folyt be a kasszákba, amellyel bármely szuperprodukció ki tudna békülni, de a Denevérembernek ezt szinte kötelezően hoznia kellett. Egyúttal úgy fest a helyzet, hogy talán az elvárt 500 millió dollárt sem fogja teljesíteni.

A Jégkorszak 4 átlépdelt a 100 milliós vonalon, talán 140 millióig még eljuthat, ami a franchise leggyengébb eredménye lesz. Persze Sidéket eddig is jobban kedvelték a nemzetközi porondon. A Tednek még kell egy hét, hogy belépjen a 200 milliósok táborába, A csodálatos pókember pedig úgy-ahogy állja a sarat, átlépdelt a 240 millión. A Falmászó gyengébben teljesít, mint a Tobey Maguire-széria, mindazonáltal egy gyors reboothoz képest eddig így is elég szép összeget kasszírozott. Merida 4 millióval lett gazdagabb, míg Channing Tatum szriptízshowja 2,5 milliót tett hozzá eddigi bevételéhez.

Limitált bemutatók: Az NC-17-es korhatárral sújtott Killer Joe-t 3 helyen adták, a William Friedkin rendezésében készült film 37,900 dollárt szedett össze. 13 moziban ment a Ruby Sparks vígjáték, amely 192.000 dollárt gyűjtött be.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

A sötét lovag Felemelkedés

64,07

289,08

– 60,2

250

Iromány

Jégkorszak 4

13,30

114,84

– 34,9

100

Iromány

The Watch

13,00

13,00

68

Előzetes

Step Up Forradalom

11,80

11,80

33

Előzetes, első 3 perc

Ted

7,35

193,61

– 26,6

50

Előzetes,
jelenetek

A csodálatos pókember

6,80

242,05

– 37,5

230

Iromány

Merida, a bátor

4,23

217,26

– 29,7

185

Előzetes , videók

Magic Mike

2,58

107,58

– 39,9

7

Előzetes

Vadállatok

1,75

43,89

– 48,4

45

Előzetes

Holdfény királyság

1,38

38,39

– 24,3

16

Előzetes

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *