A Warner égisze alatt készülhet Ross Macdonald 18 részes krimi regénysorozatának a moziverziója, a fejesek már most franchise-ként gondolnak a tervezetre és Joel Silver szépen be is állt producerként a projekt mögé. A szerző regényében Lew Archer magánnyomozó keveredett különféle rafinált, érdekes ügyekbe. A stúdió nem az első regényt, hanem a nyolcadikat,a Galton-ügyet szeretnék először a vásznakon tudni.
Ebben Archert azzal bízzák meg, hogy kerítse elő a 20 évvel ezelőtt eltűnt Anthony Galtont, a férfi egy felettébb gyanúsan viselkedő menyasszonyal az oldalán és pár ezer dollárral a zsebében tűnt el húsz éve. Galton édesanyja pontot akar tenni az ügy végére, ezért keresi fel Archert, aki hamarosan rátalált egy fejetlen csontvázra, felkutat egy fiút, aki állítólag Galton fia, de akad itt ámulatbaejtő fordulat és gyilkosság is.
Nem ez lesz az első alkalom, hogy Macdonald hőse felbukkan a vásznakon, először 1996-ban nyomozhatott a Harperben, a The Drowning Pool regényéből pedig 1975-ben készült egy krimi. Mindkét alkotásban Paul Newman játszotta a főhőst.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.