Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje az Ál/Arc volt, Nicolas Cage és John Travolta játékára sem lehetett panasz. Márciusban derült ki, hogy a két színész ismét egy filmben játszhatnak és megint ellenfelek lesznek, a rendezői teendőket pedig John McTiernan fogja ellátni.
Azonban Cage úgy döntött, hogy mégsem vállalja be a filmet, ami érdekes, már csak azért is, mert úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden forgatókönyv tetszik neki, ami az asztalára kerül. Semmi baj, hiszen helyére Robert De Niro lépett. A problémát inkább az jelentheti, hogy McTiernan helyett Mark Steven Johnson, a Minden kút Rómába vezet (When in Rome) és A szellemlovas (Ghost Rider) alkotója fogja levezényelni az akciófilmet. Egyúttal a produkció címe is átesett némi változtatáson, eredetileg Shrapnel névre hallgatott, ezt keresztelték át Killing Seasonre. Januárban indul a forgatás.
A történet két háborús veteránról, egy szerből és egy amerikairól szól, akik részt vettek a boszniai csatározásokban. Az amerikai egy erdőbeli vadászat során súlyosan megsebesíti a szerbet, majd magára hagyja. Azonban a férfi túléli az esetet és bosszút akar állni. Meg is leli az amerikait, aki éppen faházikóban éldegél, próbálja elfelejteni a háború borzalmait. Egy kegyetlen és halálos macska-egér játszma veszi kezdetét.
Uwe Boll lelkesedése továbbra sem csökken, abszolút nem érdekli, hogy filmjeit csak kevesen kedvelik. Talán majd egyszer róla is film fog készülni, nem kizárt, hogy talán majd saját maga valósítja meg, amiből kiderül, hogy Boll valójában egy meg nem értett zseni.
A Warner falai között két Excalibur történet formálódott lassan, nagyon lassan, aztán jött David Dobkin, akinek az Arthur & Lancelot forgatókönyve annyira megtetszett a fejeseknek, hogy azonnal jégre tette a másik két projektet, gyorsan leszurkoltak 2 millió dollárt Dobkin markába, majd kitűzték a bemutatót 2013 március 15-re.
Májusban hallhattunk először és utoljára Roger Donaldson betervezett filmjéről, a Cities-ről. A csendet egy újabb hír törte meg, kiderült, hogy Kirsten Dunst és Orlando Bloom leszerződött a produkcióra, a duó 6 éve már dolgozott együtt az Elizabethtown filmen. Dunst és Bloom mellett Clive Owen és Anil Kapoot is fel fog bukkanni. 

Miután Arnold Schwarzenegger átadta másnak a kormányzói bársonyszéket máris felmerült, hogy visszatér Hollywoodba, ezt azonban először
George R.R. Martin Tűz és Jég dala regénysorozata szépen teljesített a tévében, jövőre kerül adásba a Trónok harca folytatása. Az Universal látta, hogy érdemes Martin művei környékén szétnézni, majd a Syfy-jal közösen beszerezték a Wild Cards antológia megfilmesítési jogait.