17

Nic Cage, az ezerhajú színész

Nicolas Cage karrierje a 80-as években vette kezdetét, a 90-es években vált igazán sztárrá. Az ezredforduló után azonban mindent megtett annak érdekében, hogy hírnevét földbe döngölje. Egy dolgot sikeresen elért: az ezerarcú helyett inkább az ezerhajú színész elnevezést használjuk rá. Miért? Mert manapság gyakorlatilag a játéka helyett a filmbéli frizuráit emelik ki a kritikákban.

1964. január 7-én látta meg a napvilágot Kaliforniában, Long Beachen. Édesapja August Coppola egyetemi tanár, édesanyja Joy Vogelsang koreográfus volt. 1976-ban váltak el. Francis Ford Coppola unokaöccse, Roman és Sofia Coppola rendezők, Jason Schwartzman színész unokatestvére. Cage a Beverly Hills-i gimibe járt, ahol megismerkedett a színészettel, először a Golden Boy iskolai előadásban csillogtathatta meg tehetségét.

1981-ben debütált Best of Times tévéfilmben. 1983-ban döntött úgy, hogy családnevét megváltoztatja. Történt ugyanis, hogy leszerződött a Rablóhalra, amit nagybátyja, Francis dirigált és a forgatáson túl sokat piszkálta a többi színész. Azért döntött a Cage mellett, mert kedvenc képregénybeli szuperhőse Luke Cage és John Cage nagy rajongója. A Kockázatos üzlet szereplőválogatásra is elment, ám Tom Cruise lett a befutó. A Változó világban egy másik szerepet szántak neki, de a meghallgatáson a stúdió szerint túlságosan is komoran adta elő a karaktert, ezért a figurát inkább Judge Reinholdnak játszhatta el. Megpróbált bekerülni A kívülállók szereplőgárdájába is, amelyet szintén nagybátyja rendezett, ám Matt Dillon elhappolta előle a szerepet. Viszont a Gengszterek klubjára sikerült leszerződnie. Cage tehát sokat köszönhet rokonának, aki szép nagy lökést adott karrierjének.

11

A másnaposok visszatértek – Az első előzetes

2009 pénzügyileg egyik legjobban teljesítő filmje a Másnaposok volt, ráadásul a legsikeresebb R kategóriás vígjáték lett. A folytatást nem sokkal később be is jelentették, Phil (Bradley Cooper), Stu (Ed Helms), Alan (Zach Galifianakis) és Doug (Justin Bartha) ismét visszatérnek, ezúttal azonban Thaiföldre utaznak, Stu esküvőjére. Mike Tyson és Ken Jeong is újra feltűnik, Liam Neeson pedig egy tetoválóművészt fog megformálni. A karaktert Mel Gibson játszhatta volna, ám a stábtagok közül többen nem nézték jó szemmel, hogy bekerült a filmbe. A produkciót az első rész rendezője, Todd Phillips készítette, akitől legutóbb a Terhes társaságot (Due Date) láthattuk. A teaserben nem mutatnak túl sokat, az első felében inkább az első kritikáiból idézgetnek. Héj, a Wolfpack poén nem az Alkonyatra utal?

7

Bay-jel vagy nélküle, de lesz Transformers 4

Ha Michael Bay-en múlt volna, akkor csak 2012-ben nézhettük volna meg az Autobotok és az Álcák évszázados küzdelmének következő fejezetét. Ám a stúdió rábeszélte a rendezőt, hogy tegyen le egyéb filmterveiről és csinálja meg a Transformers 3-at. Bay hangoztatja, hogy számára ez lesz az utolsó rész, úgy zárja le a trilógiát, hogy ahhoz ha valaki hozzányúl, akkor minden gond nélkül tudja folytatni a franchise-t. Brian Goldner, a Hasbro vezérigazgatója azonban reméli, hogy marasztalni tudják még Bayt pár felvonásra, de ha ez nem sikerül, akkor nélküle folytatják a történetet.

“Nagy szerettem Michael Bay-jel együtt dolgozni. Csodálatos vizuális látásmódja segítségével olyan dolgokat mutatott be, amit azelőtt soha senki nem látott. Talán meggondolja magát, talán nem, de személy szerint azt szeretném, ha először bemutatnánk az új filmet, majd csak ezt követően lenne szó következő részről.”  – mondta Goldner, majd folytatta – “Tényleg úgy gondolom, hogy ez lesz a legjobb felvonás a sorozatban, méghozzá azért, mert sokat tanultunk az ezt megelőző Transformers filmekből. A tény az, hogy sok történet áll még rendelkezésünkre. De legalább az Alakváltók szemszögéből is megtudhatjuk, hogy milyen is Transformernek lenni.” – Goldner ezzel beállt Bay és Shia LaBeouf mögé, akik azt hangoztatják, hogy a trilógia legjobb darabját készítik el. Az is kiderült, hogy az űrverseny valamiféle múltbéli esemény háttere lesz, aminek jelentőségével senki nem volt tisztában. A film egyébként sokkal komorabb, thrilleresebb lesz, mint az ezt megelőzőek.

11

Dr. House esete a Ponyvaregénnyel

Feltételezem a legtöbben láttátok már Quentin Tarantino második mozifilmjét, a Ponyvaregényt. Az alkotás klasszikussá vált és bizony rengeteg szöveget használnak belőle még ma is. A Dr. House sorozatban az egyik jelenetet dolgozták fel/figurázták ki. Lehet, hogy kissé erőtlen lett, de nem nem tudnám ráfogni, hogy gáz.

11

Király! előzetes

Úgy érzem már csak egy Hö maradt le a címből. A Your Higness fantasy magyar keresztségben a Király! címre fog hallgatni. Pedig azt gondolná az ember, hogy megint valami frappáns szóviccel  fognak megörvendeztetni minket, mivel nem véletlen választottak olyan angol címet, amiben benne van a high.  James Franco és Danny McBride két herceget játszik, akik útra kelnek, hogy kiszabadítsák egyikük szerelmét (Zooey Deschanel), segítségükre siet Natalie Portman, aki egy harcos-hercegnőt alakít. David Gordon Green rendezését még tavaly szándékoztak bemutatni, ám aztán áttették 2011-re. Green elmondása szerint a forgatókönyvet nem igazán használták a forgatásán, a dialógusokat inkább improvizálták.

0

Wilson és Marsden a Loft feldolgozásában

Újabb feldolgozásról számolhatok be, ezúttal a Loft címre hallgató 2008-as belga thrillernek készülhet el az amcsi változata. A főbb szerepekben Patrick Wilson és James Marsden lesz látható, a rendezői feladatokat pedig Erik Van Looy-ra, az eredeti produkció alkotójára bízták. Wesley Strick, a Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street) írója körmölheti le a szkriptet. Ha minden jól megy tavasszal hozzá is látnak a forgatáshoz.

Egy építész átadja az általa megépített házat, de a tetőtérben lévő loft lakást megtartja magának és négy haverjának. Mindannyian házas emberek, de előfordul, hogy félrelépnek. A kilengések számára tökéletes hely ez a lakás. Egy nap viszont megbilincselt női hullára bukkannak itt. Ki lehetett a tettes? Csak ötüknek volt kulcsa.

 

1

A Paul újabb előzetese

Paul egy űrlény, akit egy szigorúan titkos bázison tartottak fogva. Azonban megelégeli a meleg vendégszeretet és kereket old, belefut két fickóba, akiket Simon Pegg és Nick Frost alakít. Megpróbálnak segíteni Paulnak, aki el akar jutni az űrhajójához, ám nyomukban ott loholnak a szövetségiek. R kategóriás alkotásra számítsunk.

0

Több, mint remake

Kevin Costner fénykorában játszott a Több, mint testőrben (The Bodyguard). A romantikus thriller 410 millió dollárt termelt világszerte a mozikban. Csoda, hogy Costner az elmúlt években nem erőltette a folytatást. Bár elképzelhető, hogy a színész azon volt filmsztárok közé tartozik, akik jól megvannak a kisebb költségvetésű alkotásokban és belátják, hogy felesleges egy régi sikeres produkció második részével próbálkozni.

Viszont Hollywoodban irgalmatlanul nagy ötlethiány van, meg se lepődünk azon, hogy tucatszám veszik elő a régi klasszikus vagy sikeres alkotásokat és elkészítik az újabb verziójukat. A Warner a már emlegetett filmjéből akar egy feldolgozást, a forgatókönyvre Nick Palmert és Jeremiah Friedmant állították rá.

Az eredeti filmben Costner egy ex-titkos ügynököt játszott, aki testőrként keresi a betevőre valót. A következő megbízatása  szerint meg kell védelmezni egy népszerű énekesnőt.  Az új változatban a főhős egy iraki háborút megjárt veterán lesz. A stúdió egy fiatal énekesnőt akar megnyerni a produkcióhoz, akit világszerte ismernek. A Több, mint testőrben Whitney Houston játszotta a megvédelmezendő személyt, ezzel debütált a vásznakon, de ezt követően mozis karrierje gyorsan kifulladt.

3

Kép Terrence Malick romantikus drámájából

Idén mutatják be Terrence Malick új filmjét, a Tree of Life-ot, de jövőre is érkezik egy produkcióval, ennek egyelőre még nincs címe és a történetről sem lehet tudni sokat. Eredetileg úgy volt, hogy Christian Bale lesz a főszereplő, végül lelépett és Ben Affleck került a helyére. A romantikus drámában Rachel McAdams, Olga Kurylenko, Rachel Weisz, Barry Pepper, Amanda Peet és Javier Bardem is látható lesz.