
A New York, I Love You egy furcsa kiméra. Első megközelítésre művészfilm, valójában egy mozgó-képeslap franchise második darabja, ami a Paris, Je t’aime-mel indult és már betervezték a Rio, Shanghai, Mumbai és Jeruzsálem állomásokat. Még 20-30 Valentin nap és mi is sorra kerülünk. A séma szerint 11 menő, de nem helybeli rendező készített egy-egy rövid történetet mindennapinak szánt new yorkiakról, ahogy igyekeznek emberi kapcsolatokat létrehozni egy fotogén metroploiszban. A rendezőknek mindössze három kikötésnek kellett megfelelniük: 24 órájuk volt filmezni, egy hét alatt kellett befejezniük az utómunkákat, és vissza kellett adniuk egy bizonyos new yorki negyed hangulatát. Az első két kritérium elég erősen rá is nyomta a bélyegét a végeredményre. Egyik történet sem merészkedik messzire az alkotók számára ismerős világtól: nagyon sok karakter művész – író, festő, táncos, énekes, színész – az osztálybeli, etnikai szórás is elenyésző, és mindegyik pár heteroszexuális. Hogy mennyire sikerült visszaadniuk egy-egy városrész hangulatát, azt nem tudom megmondani, de nem sok különbséget éreztem egyik történetről a másikra. Igazából egyik „kisfilm” sem áll meg a saját lábán, Brett Ratner fejezetét leszámítva, ami egy kerek egész, egy vicces anekdota csattanóval. Hiába, a kisfilm egy önálló, és nem könnyű műfaj, és nem árt, ha van eleje, közepe és vége, és valamilyen fogalmat kapunk arról, hogy a karaktereknek ezen a tíz percen túl is van élete. Sajnos a legtöbb karakternek még azalatt a tíz perc alatt sincs személyisége, nem hogy azon túl. Történt kísérlet arra, hogy kicsit összecsiszolják az alapanyagot, egy-egy figura feltűnik más történetekben is, ami csak egy jelzés értékű összefüggés, és a vágás során összefésülték a kisfilmek jeleneteit, hogy egy egész illúzióját keltsék. De nincsenek párhuzamok, ellentétek, amik felelgethetnének egymásra, és amikor már azt hittük, hogy egy történetet lezártunk, teljesen bizarr helyeken még feltűnnek darabkái. Azért nem arról van szó, hogy a New York, I Love You borzalmas lenne, egyszerűen beképzelt és semmitmondó, de könnyebben lecsúszik, mint a legtöbb agresszívan romantikus vígjáték, amit február 14. környékén a mozikba tolnak.




Paul Walker leszerződött a Pawn Shop Chronicles-be, amelyet Fred Durst, a Limp Bizkit frontembere fog rendezni. A forgatókönyv Adam Minarovich tollából származik, aki korábban egy zálogházban dolgozott, talán ott fogant meg benne a thriller ötlete. Úgy írták körül a projektet, mint egy pörgős, akció orientált alkotás, amelynek lesznek vicces pillanatai is. A sztori egy eltűnt jegygyűrűre fókuszál.
Tavaly nyáron ismét a figyelem középpontjába került Phillip Noyce, köszönhetően a
Filmre viszik Henri Mattisse francia festőművész életét. A Masterpiece címre hallgató filmben Al Pacino fogja játszani a főszerepet, így könnyen leszűrhető, hogy nem a művész fiatal korára fognak koncentrálni. A készítők bemutatják Monique Bourgeoisszal való kapcsolatát, aki nem csak a festő modellje, hanem múzsája is volt egyben. Deepa Mehta, a Water, Fire, Earth trilógia rendezője fogja levezényelni a filmet.

Vasárnap este adták át a BAFTA-díjakat (Brit Film és Televíziós Művészeti Akadémia). A király beszéde 11 jelölésből hetet váltott díjra, többek között a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő elismerést is megkapta. Colin Firth tavaly a Single Man-ben nyújtott alakításáért fáradhatott a színpadra. A legjobb rendező kategóriában nem sikerült megszerezni a díjat VI. Györgynek, David Fincher vehette át a díjat, a legjobb női főszereplő pedig Natalie Portman lett. Íme a díjazottak listája, a nyertesek neve alá van húzva (az odeonról másoltam be).
Kevin Tancharoen néhány hónappal ezelőtt elkészítette a Mortal Kombat: Rebirth kisfilmet, amelyet 10 millión láttak világszerte. A rendező átértelmezte az MK világát és ezzel az volt a célja, hogy felhívja magára a Warner figyelmét. Ugyanis a betervezett mozifilmet is ő szeretné elkészíteni hasonló stílusban. A stúdió eddig erre még hivatalosan nem adta áldását, feltételezhetően a websorozat nézettségétől teszi függővé, hogy Tancharoen beleülhet-e a rendezői székbe.