Franco Nero a 70-es években élte virágkorát, az olasz westernek hozták meg a hírnevet a színész számára, többek között a Django és a Keoma filmekben játszott. Mondhatni a rekflektorfény már régen nem rá világít, de neve mégsem merült feledésbe. Bár gyanítható, hogy azért a Honfoglalást legszívesebben elfelejtené, csak úgy, mint mi. Franco hamarosan ismét visszatér a western világába, ezt a Los Angeles Italia fesztiválon árulta el, ahol a Father című alkotásnak volt a világpremierje.
“A film címe The Angel, The Bad and The Wise és Sergio Leone előtt tisztelegnénk vele. Humor és sok akció jellemzi a tervezetet, e mellett pedig a története is nagyszerű. Úgy egy tucatnyi embert már le is szerződtettünk a projektre. Köztük van Quentin Tarantino, Keith Carradine és Treat Williams is.”
Azt nem árulta el, hogy ki lesz a rendező és a történetről sem esett szó. Tarantino 2009-ben azt mondta, hogy eddig még soha nem készített westernt, de nagyon szeretne és gondolkodik rajta. Elképzelhető, hogy végül ő vezényli le a Nero által említett alkotást. Tarantino nem is oly rég látható volt egy westernben, a Sukiyaki Western Djangoban bukkant fel.

