7

Bay-jel vagy nélküle, de lesz Transformers 4

Ha Michael Bay-en múlt volna, akkor csak 2012-ben nézhettük volna meg az Autobotok és az Álcák évszázados küzdelmének következő fejezetét. Ám a stúdió rábeszélte a rendezőt, hogy tegyen le egyéb filmterveiről és csinálja meg a Transformers 3-at. Bay hangoztatja, hogy számára ez lesz az utolsó rész, úgy zárja le a trilógiát, hogy ahhoz ha valaki hozzányúl, akkor minden gond nélkül tudja folytatni a franchise-t. Brian Goldner, a Hasbro vezérigazgatója azonban reméli, hogy marasztalni tudják még Bayt pár felvonásra, de ha ez nem sikerül, akkor nélküle folytatják a történetet.

“Nagy szerettem Michael Bay-jel együtt dolgozni. Csodálatos vizuális látásmódja segítségével olyan dolgokat mutatott be, amit azelőtt soha senki nem látott. Talán meggondolja magát, talán nem, de személy szerint azt szeretném, ha először bemutatnánk az új filmet, majd csak ezt követően lenne szó következő részről.”  – mondta Goldner, majd folytatta – “Tényleg úgy gondolom, hogy ez lesz a legjobb felvonás a sorozatban, méghozzá azért, mert sokat tanultunk az ezt megelőző Transformers filmekből. A tény az, hogy sok történet áll még rendelkezésünkre. De legalább az Alakváltók szemszögéből is megtudhatjuk, hogy milyen is Transformernek lenni.” – Goldner ezzel beállt Bay és Shia LaBeouf mögé, akik azt hangoztatják, hogy a trilógia legjobb darabját készítik el. Az is kiderült, hogy az űrverseny valamiféle múltbéli esemény háttere lesz, aminek jelentőségével senki nem volt tisztában. A film egyébként sokkal komorabb, thrilleresebb lesz, mint az ezt megelőzőek.

7 komment

  1. “A film egyébként sokkal komorabb, thrilleresebb lesz, mint az ezt megelőzőek. “
    Hát nagyon remélem!!! Mert ezek a tinivígjátékos időkitöltések katasztrofálisak!

  2. Az első rész még úgy ahogy tetszett de leginkább a látványos csaták miatt mert szerintem nagyon béna beszólások voltak benne amik menőnek akartak tűnni, 1-2 poén azért meg mosolyogtatott de ha lehet akkor hanyagoljuk inkább.
    A második már véleményem szerint katasztrofális lett.
    Kesze kusza történet miatt lett szerintem elég gyenge.
    Kíváncsi leszek a 3. ra, remélem visszatérnek az első minőségéhez a gagyi beszólások meg idegesítő színészek. nélkül. Az meg hogy már most tervezik 4.részt nem meglepő, tudják hogy a mozikban nem fog megbukni meg ötlet sincs nagyon.

  3. Emlékszem, a 2. rész bemutatója előtt ugyan ezt nyilatkozták, hogy mennyire jó lesz, meg hogy Bay eddigi legjobb filmje, stb..hiszem, ha látom!
    De az tényleg nem ártana, ha visszavennének a vígjáték elemekből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *