A spanyolokra megéri odafigyelni, elég csak a A Faun labirintusára (Pan’s Labyrinth), a [REC]-re vagy a Timecrimesra gondolni. Újabb horror érkezik tőlük, az Atrociuos az Idegleléshez (Blair Witch Project) hasonló horror lesz.
A történet szerint 2010 áprilisában a spanyol rendőrség 37 órányi videóanyagot foglalt le egy gyilkossági ügy kapcsán. Ebben azt mutatják, hogy egy öt tagú család nyári vakációra indul, ahol a két testvér úgy dönt, hogy utánajárnak a helyi városi legendának. Jobb lett volna, ha inkább csak a nyaralást élvezik.
Seth Grahame-Smith két könyvére is lecsaptak Hollywoodban, a Büszkeség és balítélet meg a zombik Jane Austen paródia elvileg 2012-ben érkezik a mozikba, szintén jövő év nyarán küldenék a filmszínházakba az Abraham Lincoln: Vampire Hunter is. Ebben Lincoln 3D-ben küzd meg a vérszívókkal, a baltával remekül bánik, mindig célba talál vele. A férfi azóta üldözi megszállottan a vámpírokat, mióta azok megölték anyját. A rendezői teendőket Timur Bekmambetov, a Wanted alkotója láthatja el.
A Collider oldal eldiskurált Neal H. Moritz producerrel, aki elárulta, hogy már tervezgetik a hatodik Halálos iramban részt, annak ellenére, hogy az ötödiket még be sem mutatták.

Shane Black kezéből került ki a Halálos fegyver (Lethal Weapon) és Az utolsó cserkész (The Last Boy Scout) forgatókönyve, ezen filmek még ma is megállják a helyüket, sőt olyan alkotások, amelyek megunhatatlanok. Black eleddig csupán egyetlen filmet rendezett, a Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang) krimi-vígjátékkal azonban megmutatta, hogy ezen a területen is megállja a helyét. A Warner stúdió az úriemberre bízta, hogy a Japánban felettébb népszerű manga alapján, a Halállistából készítsen filmet. A forgatókönyvet Anthony Bagarozzi és Charles Mondry írták és Shane minden bizonnyal átír benne ezt-azt, míg elkezdődik a forgatás.
2012 július 3-án mutatják be a Pókember filmet, a Sony mindenkit meglepett a döntésével, mikor bejelentették, hogy a Sam Raimi-féle Hálószövő kalandjai nem folytatódnak, nem lesz negyedik rész. Helyette újraindítják a franchise-t. A főszereplőt, Peter Parkert/Pókembert Andrew Garfield fogja eljátszani, Gwen Stacyt pedig Emma Stone kelti életre. A forgatás nagyban zajlik, eleddig csak a munkálatokról érkezett pár kép, azonban a Sony végre közzétette az első hivatalos fotót a filmből. Nem ám olyasmit, ahol a szereplők hétköznapi ruhában álldogálnak, hanem rögtön azt mutatják, hogy Garfield miként fest a képregényhős kosztümében. Úgy tűnik eléggé megviselt állapotban van, de hol van a maszkja? Így flangál az utcákon?

Kiefer Sutherland, a 24 sorozat sztárja lesz az egyik szereplője a The Confession 10 részes webszériának. Mindegyik epizód 5-7 perces lesz és ha minden a tervek szerint alakul, akkor márciusban már látható is lesz a neten.