1

Heti néznivaló

Öt új film a mozikban, két amerikai szuperprodukció mellett azért helyet kapott egy magyar folytatás is.

0tron2

Tron: Örökség (Tron: Legacy): Befutott a 80-as évek elején bemutatott Tron folytatása, Joseph Kosinski dirigálta a filmet, melyben Jeff Bridges is látható. A történet szerint Flynn fia is bekerül a virtuális térbe, ahol életben kell maradnia.

Megaagy (MegaMind): A DreamWorks animációs filmjében Megaagy idegen bolygóról származó gonosztevő, míg Metro Man szintén más planéta szülötte. Ők ketten folyamatos harcban állnak egymással, míg egy nap véletlenül Metro Man elhalálozik, Megaagy pedig teremt magának egy új ellenfelet.

Üvegtigris 3:  Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi – ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd – bár nem tervezte -, a büfénél marad, míg Lali – bár nem tervezte -, az ügyvéd Bentley kabriójában marad.

A szerelemről és más démonokról (Del amor y otros demonios): 2009-es kolumbiai dráma. Gabriel García Márquez műve alapján készült. Sierva Maríaa nem kedveli szüleit, inkább a rabszolgákkal ismerkedik. Egy nap megharapja egy veszett kutya és a város püspöke úgy véli, hogy ez csak az ördög műve lehet és ördögűzésnek vetnék alá.

Az ügynökök a mennybe mennek: Magyar dráma. Kárász Mátyás jólétben él pártállami funkcionárius szüleivel a Rózsadombon. Korábban elit egyetemekre járt külföldön, most az ELTE-n tanul. A nyolcvanas évek vége felé az akkor alakuló ellenzékiekhez csatlakozik, a III/III-as Főcsoportfőnökség választás elé állítja: vagy csatlakozik az ügynök-hálózathoz vagy kiutasítják az országból.

Egy komment

  1. Megaagyra mindenképp elmegyek. Tegnap láttam a Gru-t…és…hát nagyobb durranásra számítottam, be kell, hogy valljam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *