8

Hayao Miyazaki fia mangát adaptál

Hayao Miyazaki rengeteg csodálatos animével örvendeztette meg a világot. A legendás rendező fia, Goro Miyazaki is apja nyomdokain halad, bár ő eddig nem túl sok művet tett le az asztalra. A Földtenger varázslójának (Gedo Senki) 2006-ban volt a premierje, épp itt volt az ideje, hogy belekezdjen egy másik animébe. Miyazaki az 1980-as években kiadott Kokuriko-Zaka Kara-t adaptálja és ha minden igaz jövő nyáron mozikba is kerülhet.

A cselekmény 1963-ban játszódik Yokohamában, Tokió kikötővárosában. A középpontban Komatsuzaki gimis lány áll, akinek tengerész apja egy baleset során eltűnik, anyja pedig külföldön dolgozik fotósként, így kénytelen egyedül boldogulni.  A történet ezt követően a lány mindennapi életét mutatja be.

8 komment

  1. Sorry a két hasonló commentért, azt hittem hogy az elsőt nem sikerült elküldeni 🙂

  2. Most ilyenkor mit lehet postolni?
    “Már rég láttam Miyazaki-féle animét…” 😛

    (Bocs)

    Igaz, ez az ifjabbik M., és tőle még nem láttam semmit – a Földtengert azért nem akartam megnézni, mert az eredeti regény(-folyam), Ursula K. LeGuint-től a Szigetvilág varázslóa nagy kedvenc fantasym volt, és úgy hallottam, ez az amime köszönőviszonyban sincs vele 🙁
    Viszont attól ez a film még jó lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *