3

Box Office: Az Aranyhaj átvette a vezetést Potteréktől

Észak-Amerikai box office

Az egyetlen szélesebb körű bemutató a The Warrior’s Way western köntösbe bújtatott harcművész-szamuráj film volt. A történet középpontjában egy profi bérgyilkos áll, aki az utolsó melóját félbehagyva eltűnik a világ szeme elől, ám egykori megbízója csak rátalál. Nem igazán érdekelt senkit Sngmoo Lee rendezése, hiába ragadt kardot Kate Bosworth a Relativity első forgalmazott filmje csúnyán elhasalt. Csak a lista kilencedik helyét tudta megkaparintani, 3 millió dollárt sikerült összekaparnia. A Rotten Tomatoes-on 46 % az átlaga, a Variety szerint ez a több műfaj keveredéséből született, a szürrealitás határvonalán egyensúlyozó marhaság olyan, mintha Sergio Leone és Federico Fellini készítette volna közösen.

Régebben bemutatott filmek:

Az Aranyhaj iránti érdeklődés jelentős csökkent, az előző hétvégéhez képest 55 %-kal kevesebb folyt be a kasszába, ami egyben meg is kongatta a vészharangot. Hiszen az animációs filmnek nagyon jól kellene teljesítenie, hogy behozza a 260 millió dolláros költségeit. A Harry Potter és a halál ereklyéi pedig közel 66 %-kal termelt kevesebbet, a hétvége alatt befolyt 16,7 millió dollárral eddig 244 millió dollárt szedett össze. Erősen megcsappant az esélye, hogy a 300 milliót elérje. A Díva eredménye is feleződött, ami az eddigi sejtéseket igazolja, a 30-as mezőben lesz a végeredmény. Már keveseket vonz a Megaagy, 5 millió dollárt tudott felmutatni a hétvégén, míg a Terhes társaság csak 4 milliót. Előbbi talán még elevickélhet 145 millióig, utóbbi pedig esetleg megcsípheti a százast. A 55 %-os mínusz azt jelenti a Rohanás esetében, hogy 3,8 millió dollárt tudott összekaparni.

 A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Aranyhaj

21,50

96,46

– 55,9 %

260

Előzetes, viral parody

Harry Potter

16,73

244,23

– 65,9 %

250

Iromány

Díva

6,10

26,73

– 48,9 %

55

Előzetes, jelenet

Száguldó bomba

6,10

68,89

– 46,6 %

100

Iromány

Szerelem és más drogok

5,70

22,62

– 41,5 %

30

Előzetes

Megaagy

5,03

136,70

– 60,0 %

130

Előzetes, az első 5 perc, jelenetek

Terhes társaság

4,21

90,96

– 41,2 %

65

Iromány, tv spotok

Rohanás

3,82

18,11

– 55,1 %

24

Előzetes, jelenetek

The Warrior’s Way

3,05

3,05

42

4 perces előzetes, poszterek, jelenet

The Next Three Days

2,65

18,38

-43,4 %

30

Előzetes, tv spot, poszter

3 komment

  1. A félbehagyottsága miatt kisebb az újranézhetősége, ezért esik ilyen gyorsan a HP. A 300 még nem teljesen reménytelen, mert a karácsony-szilveszter két hét elég erős szokott lenni, de azért valóban elég kérdéses. Viszont ha összeadjuk majd a HP7 két részének bevételét, akkor azért a Warner pozitívan fog kijönni ebből. 😀

  2. @karbalán: Jön a Narnia, a Tron, a Maci Laci, Gulliver, Utódomra ütök, szóval lesz választék, így szerintem nem túl sok az esély arra, hogy meglegyen a 300. De pár héten belül kiderül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *