A Disney úgy tervezte, hogy megfilmesíti a Narnia könyvsorozatot, mikor sikeres lett a Narnia Krónikái – Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény neki is láttak a folytatásnak, ami a Caspian herceg volt. Ez már Amerikában megbukott, az összbevétele is jócskán alulmúlta az első rész eredményét. Ennek ellenére zöld utat adtak a harmadik résznek, a Hajnlavándor útjának. Rendező is le volt zsírozva Michael Apted személyében és a régi szereplőgárda is visszatérhetett volna.
A stúdió azonban úgy határozott neki mégse kell a Narnia világa, kiszállt a produkcióból költségvetési és logisztikai okokra hivatkozva. A Walden Media ettől függetlenül továbbra is tervezi a következő felvonást, a Disney nélkül is megcsinálnák.
Az első rész 180 millióba került és összesen 745 millió dollárt hozott (Amerikában 292), a második pedig 200 millió dollárt emésztett fel és csak 141 milliót hagytak ott a nézők a kasszáknál Amerikában, világszinten összesen pedig 420 milliót.
Szerintem az első Narnia nagyon gyengére sikeredett, írtó rossz gyerekszínészeket sikerült összehozni, a második már jobb volt, a színészek is valamelyest javultak.