0

Box Office: Igen, Jim Carrey az első, igen

 

Új bemutatók:

Az első pozíciót szerezte meg Jim Carrey és Zooey Deschanel vígjátéka. A film Danny Wallace skót komikus könyvén alapszik. Wallace fél évig úgy élt, hogy mindenre igent mondott. A kritikusok több, mint felének nem tetszett, amit a vásznon láttak, az imdb-n az eddigi 7,2 pont viszont arról árulkodik, hogy a nézőknek azért bejön. 3 évvel ezelőtt a Dick és Jane trükkjei csak 14 millióval kezdett, aminek a végösszege Amerikában 110 millió lett, ennek fényében Az igenembernek is minden esélye megvan arra, hogy ezt elérje.

Will Smith az utóbbi időben rendre szállította a sikerfilmeket, lehetett az dráma, akció vagy vígjáték, mindegyik jól muzsikált. Idén nevével eladtak egy sikeres szuperhősmozit (Hancock), ennek valószínűleg a Seven Pounds a nyomába se fog érni, pedig Smith újra összeállít Gabriele Muccino rendezővel, akivel közösen készítették A boldogság nyomában drámát, amit Oscarra is jelöltek. A Seven Pounds története szerint Smith úgy dönt, hogy segít hét emberen mielőtt még öngyilkos lesz, csakhogy időközben az egyik személybe (Rosario Dawson) beleszeret. Nos a kritikák nem szívlelték igazán (28 % csak a rottenen, viszont az imdb-n 7,8-en áll. Lehet, hogy végül a Seven Pounds bevétele is nagy magasságokba fog eljutni? Elképzelhető.

Az utóbbi időben nem jön össze minden mesének a rivaldafény, a Space Chimps megbukott, akárcsak az Igor, a Delgo pedig katasztrofális eredményt ért el. A Cincin lovag szénája sem áll eddig túl frankón, rottenen 52 %, imdb-n 6,1, szerencséjére itt van előtte a téli szünet.

Limitált bemutatók:

Bemutatták 4 moziban a The Wrestlert, amit mindenhol dicséték, az imdb-n 8,8-en áll, ami eléggé figyelemfelkeltő. 209.000 dollárt hozott, ami mozinkénti 52,250 dolcsit jelent.

A Milk kapott még 28 mozit, ezzel együtt már 356 helyen vetítik és 1,6 milliós bevétele volt a hétvégén. A kételyhez 24 mozit csapták még hozzá, így már 39 moziban fut és 729.000 dollárnak örülhet. 19 filmszínházban megy a Gran Torino, 468.000 dolcsit söpört be, ez 72 %-os pozitív változást jelent a múlt hétvégi eredményhez képest.

Régebbi bemutatók:

66,7 %-kal csökkent a nyitó hétvégéjéhez képest az Amikor megállt a Föld bevétele, ez nem mutat túl jól, nem lesz ebből így megasiker. A Négy karácsony ezen hétvégén áthaladt a százas vonalon, ahogy arra számítani lehetett. Hozzácsaptak 480 mozit a Slumdog Millionaire-hez, így közel 45 %-kal nőtt a bevétele is a múltkorihoz képest. A Madagaszkár második része most már biztos, hogy nem hozza az első felvonás végösszegét (Amerikában), az alkotók nincsenek elkeseredve, be is jelentették a folytatást. 2123-al kevesebb mozi vetíti a Punisher:War Zone-t, mint egy héttel korábban, ez pedig majdnemhogy headshot volt a Megtorló számára.

Hétvégi amerikai bevétel becslések, millió dollárban

Cím

Hétvége bevétel

Eddigi amerikai bevétel

Büdzsé

Info

Az igenember (Yes Man)

18,16

18,16

Előzetes

Seven Pounds

16,00

16,00

55

Előzetes

Cincin lovag (The Tale of Despereaux)

10,50

10,50

Szinkronizált előzetes

Amikor megállt a Föld (The Day The Earth Still Stood)

10,15

48,62

80

Kritika

Négy karácsony (Four Chistmases)

7,74

154,00

80

Előzetes

Alkonyat (Twilight)

5,22

158,46

37

Előzetes,
poszterek

Volt (Bolt)

4,25

95,00

Az első 4 perc,
betétdal

Slumdog Millionaire

3,15

12,13

Előzetes,

poszter

Ausztrália (Australia)

2,32

41,94

130

Képek, előzetes

A Quantum csendje (Quantum of Solace)

2,15

161,30

200

Kritika

Jövő héten lesz aztán választék bőven, érkezik az Esti mesék Adam Sandlerrel, David Ficnher rendezése a The Curious Case of Benjamin Button, aztán egy kutyás vígjátték a Marley and Me, Tom Cruise is megpróbálja megölni Hitlert a Valkűrben és bemutaták a The Spiritet is.