Sikerült megtekintenem az 1951-es verziót a remake előtt. Semmi cicózás, rögtön az elején Washingtonban landol egy űrhajó, ami konkrétan egy repülő csészealj, égnek a telefonvonalak, nyomtatják azonnal a különkiadást, a katonaság pedig iziben a helyszínen terem. Egy félreértés következtében a jövevény a kórházba kerül, ahol az elnök titkára látogatja meg, ahol Klaatu (Michael Rennie ) közli vele csak az összes ország képviselője előtt hajlandó beszélni, óhaját azonban nem teljesítik, ezért az űrlény lelép a kórházból és egy közeli házban vesz ki szobát és ismerkedik az emberi természettel.
Day: 2008. december 12.
És a 81. Oscar házigazdája
Bejelentették a 81. Oscar-díj házigazdáját, aki nem más, mint
Hugh Jackman
Les Grossman vissza fog térni
Cruise az E!Online-nak adott interjójában beszélt arról, hogy ő még lát fantáziát a figurában, beszélt is már Ben Stillerrel (aki rendezte a filmet és szerepelt is benne), hogy lehetne még néhány videót készíteni Grossmanról. Ha lesz szabad idejük, akkor bele is fognak vágni, de jelenleg egyikük sem ér rá.
Vessünk egy pillantást erre
Alább megtekinthető a Goemon elő-előzetese, elképesztő látványos lesz, sajnos a sztoriról nem sikerült fellelnem semmit.
(Jobb minőségben a honlapján tekinthető meg)
District 13: Ultimatum teaser
Luc Besson évente közel fél tucat film elkészültében vesz részt producerként. 2006-ban mutatták be a B13-A bűnös negyed akciót, ami 9 millió dollárt hozott a mozikban világszerte. Nem túl nagy összeg, mégis jövőre láthatjuk a folytatást. Ehhez most láthattok egy teasert is.
Kép a Valentin napi killerről
Itt egy kép a gyilkosról, aki a My Bloody Valentine-ban fogja jobb létre szenderíteni az embereket.
Ráadásnak még kettő képet kirakok a filmből.
Nemzetközi Watchmen előzetes és 3 perces videó
Nem túl hosszú, viszont akad benne egy kevés, eddig nem látott dolog.
A Comic Con-on vetítettek egy 3 perces videót, ami akár előzetesnek is elmenne, ez jó minőségben alább megtekinthető
Két kép az Inglorious Basterdsből
Javában forog az Inglorious Basterds, a rendező Quentin Tarantino, aki idén Cannes-ban azt ígérte, hogy jövőre ezzel a filmmel érkezik. Két kép érkezett is a műből.