0

Travolta bazookával

Adott egy kém és egy követségi dolgozó, az útjuk pedig keresztezi egymást, lesz akció meg miegyéb. A From Paris With Love főszereplője John Travolta (ő lesz a kém) és Jonathan Rhys Meyers. Luc Besson írta a forgatókönyvet.

 

A forgatást néhány hete  leállították egy kis időre, mivel a stáb kocsijai közül néhány felgyújtottak.

0

Will Ferrell T-Rex elől evez

Jövő nyáron mutatják be Will Ferrel kalandfilmjét, a Land of the Lost-ot.

A történetben Ferrell két emberrel (Anna Friel, Danny R. McBride) visszautazik az időben, egy olyan helyre kerül, ahol különféle lények és dinoszauroszok élnek. A film egy 1974 és 1977 között futott tévésorozaton alapszik, ahol egy család utazik vissza az időben.  Brad Silberling  (Lemony Snicket) rendezi a Land of the Lostot, korábban Robert Rodriguez volt a kiszemelt. Egyébként nekem erős a hasonlóság a Brendan Fraser főszereplésével bemutatott Utazás a Föld középpontja felé alkotással.

0

Csaj a zsoldosok között

Sylvester Stallone neve rengeteg projekttel került összefüggésbe, szóba került már a Függő játszam folytatása is, egy Edgar Allan Poe könyv megfilmesítése, sőt a Rambo V is, amelyet elvileg jövőre láthatnánk, ám ebből valószínűleg semmi nem lesz, hacsak Sly nem rohamtempóban fog dolgozni. Az már biztos, hogy a következő alkotása az Expandables lesz, amelyhez kemény srácokat gyűjtött maga köré. Ott lesz Jet Li, Jason Statham, Randy Couture, sőt Dolph Lundgren is. Stallone megpróbálta Van Damme-ot is bevenni a csapatba, de az elutasította a felkérést. Viszont a pletykák szerint Forest Whitaker is szerepet kap. A sok nagy, dagadó izom mellet a brazil Juliana Paes erősítheti a női vonalat (Braziliában 2004-ben benne volt a Playboyban), ha elvállalja a szerepet. Nagyon remélem nem valami nyivákoló macát fog alakítani, hanem ő is akciózik.

A sztori szerint egy csapat zsoldos egy dél-amerikai diktátor uralmát döntené meg. A film címe pedig The Expendables.

0

How to Lose Friends & Alienate People

A film alapja Toy Young önéletrajzi ihletésű könyve, ami 4 éve jelent meg. Az írót kirúgták a Guardiantól és a Times of Londontól is, majd a Vanity Fairnél kapott melót. Különféle bulikra próbált bejutni, sztárokkal szórakozott, kissé alkesz volt és a munkáival is folyton csak késett. A könyv besteller lett, jóhogy lecsapott rá egy stúdió és Robert B. Weide csinálhat filmet belőle, akinek ez volt a kiugrási lehetősége a kisképernyőről a mozi világába.

Olvasd tovább

6

Halálos iram poszter

Jövő áprilisban négyrészessé duzzad a Halálos iramban franchise, visszatér Vin Diesel és Paul Walker, akárcsak Michelle Rodriguez és Jordana Brewster. A direktor a harmadikat rendező Justin Lin lesz. Brian (Walker) kikerül a börtönből, segítségével kapcsolnának le egy drogüzért. Segítségére van Dominic (Vin Diesel is). Az előzetes erre látható.

Vin Diesel idén már bukott egyet a Babylon A.D.-vel, régen tűnt már fel sikeres filmben, Walker pedig 2006-ban játszott anyagilag megfizetődő alkotásban, a Kutyahidegben, bár ott az ebek voltak inkább a sztárok.

1

Machine Girl folytatás

Folytatás készült a Machine Girl-höz, az első részben volt aztán sok gore, folyt a vér, beteg poénok. A sequel (Hajirai Machine Girl) középpontjában az első felvonásban megismert Yoshie áll.

 

Az előzetes alapján elmondható, hogy ez sem lesz kevesebb, mint elődje, dől a lé, ropog a gépfegyver (és érdekes helyről jön ki az egyik).

1

Lelőtték az amcsi elnököt, Dorff nem emlékszik semmire

Nem csak a 24 sorozatban nő az elnök, hanem a XIII minisorozatban, ami gyakorlatilag összesen két részt jelent és képregényen alapul (Magyarországon is megjelent). A sztori szerint az elnöknőt lelövi egy mesterlövész a Függetlenség napján. A gyilkos megmenekül, hiába lohol utána a fél ország. Három hónappal később egy idős pár sebesült ejtőernyős férfit talál egy fán, aki nem emlékszik rá, hogy kicsoda, csak egy tetoválás van a nyakán: XIII. Főszerepben Val Kilmer, aki a Knight Rider sorozathoz is kölcsönzi a hangját. Stephen Dorff alakítja a XIII-ast (nem, ez nem az a 13-as a House-ból:)).  No meg Caterina Murino is benne van, aki a Casino Royale-ban volt a másik Bond csaj.

0

Az Arcana 5 képregényét megfilmesítené

Az Arcana Studios 5 filmet tervez készíteni a saját képregényi alapján. Az első a Paradox lesz, amely egy sci-fi thriller lesz, főszerepben Kevin Sorbot láthatjuk, a rendezői székbe  pedig Brenton Spencer (Stargate: Atlantis) ülhet. Sorbo egy gyilkossági nyomozót alakít egy párhuzamos világban, ahol a Földön elterjedt a mágia használata. A nyomozó éppen egy sorozatgyilkossági ügyön dolgozik, az áldozatok elhalálozásánál mágiát használtak. Christos Gage és Ruth Fletcher Gage írták a forgatókönyvet Christos Cage képregénye alapján.

Érkezik a Chopper is, amely egy thriller lesz Martin Shapiro képregénye alapján, ennek forgatása a következő hónapban kezdődik el. Áprilisban vagy májusban látnak hozzá a Sundown western vámpír thrillerhez. A Gearheadre korábban Gale Anne Hurd vetette rá szemeit, ez is el fog készülni valamikor. Még nem tudni hova szánják ezeket a műveket, lehetséges, hogy a tévében kerülnek bemutatásra. Az ötödik film a Grunts lenne, de erre még egyetlen stúdió sem tette rá a kezét.

8

Push poszter

Február 6.-án mutatják be a Pusht, amely a képregényfilmek hullámát lovagolja meg. A film nem képregényeken alapszik, de néhányukat úgyis azonosítani fognak az ilyen füzetekben lévő figurákkal. A sztori szerint egy titkos kormányügynökség gyűjti össze azokat az embereket, akik különös képességekkel rendelkeznek, ám nem mindegyikükkel megy olyan simán a dolog.