0

Sicko (Sicko)

Törlést! Szikét! Nyissuk fel a pácienst.

Mr. Bush, szégyellje magát – mondta Michael Moore, mikor átvette az Oscart a legjobb dokumentumfilm kategóriában a Kóla, puska, sültkrumpliért. Azóta meghódította a BoxOffice csúcsot a Fahrenheit 9/11-el, aminek a bevétele jóval túlszárnyalt minden dokumentufilm bevételét.

De Moore nem nyugodhat, célpontja Bush és kormányzata, ő a film erejével próbál küzdeni ellene. Jelenleg pedig az egészségügyet nézte ki magának, szóval fel is húzta a steril kesztyűt, a mozilátogató pedig a kevésbe steril nézőtéren figyelheti.

Olvasd tovább

0

Menekülj! (See No Evil)

Millió dolláros hotel?

2007-see-no-evil

Annyi horror volt már idén, hogy ezt már a tékákba nyomták itthon egyből. Néhány nem épp tiszta múltú egyént elküldenek egy helyi hotelbe, hogy rakják már rendbe kissé. Felügyelőjük az a zsaru, aki pár éve majdnem elkapott egy sorozatgyilkost. Minő meglepetés, a killer ebben a hotelben vert tanyát. És kezdődhet a menekülés és a belek kiöntése.

A rendező Gregory Dark anno pornófilmezéssel kereste a betevőre valót, majd videoklippekre váltott és most levezényelte ezt a horrort. Azért az meglepő, hogy a filmben semmi meztelenkedés nincs. Kár. De van itt sötétség, meg gonosz kopasz.

Igazság szerint még olyan ember sincs ebben a filmben, akiért izgulhatunk,mert szinte mindenki mocskos kis köcsög (bocs má’)!  De a film élvezhető, és nem még csak nem is azok futkároznak a végén élettel teli, akire gondolnánk. Igazi B kategóriás horror pankrátorral a főszerepben. Na kérem, most már megnéznem a The Marine filmet is, amiben szintén pankrátor nyomja.

 

Értékelés: 81 %

Büdzsé: 8 millió $
Amerikai bevétel: 15 millió $
Összbevétel: 18 millió $

 

Főszereplők: Glen Jacobs,Christiana Vidal, Michael J.Pagan,Samantha Noble
Rendező: Gregory Dark

1

300

Újabb képregény került megfilmesítésre, ez már nem is meglepő. Frank Miller nevéhez fűződik ez a füzet, bizony az úriember már nagy névnek számít Hollywoodban.  Ő műve volt az alap a legutóbbi Batman filmnek és a Sin City  is az ő nevéhez kötődik. No és most a 300. Ha még volt néhány el nem adott megfilmesítésre váró képregénye, akkor most tuti lecsaptak arra is Tanultuk(már aki) a történelemkönyvekből , hogy bizony a perzsák nem ültek nyugton otthon, hanem elmentek hódítgatni. A görögök ellenálltak bőszen, Dáriusz be is bukta Marathonnál . Fia Xerxész azonban csak nekiindult újra, ámde a hatalmas seregét a thermopülai szorosban feltartóztatta egy ideig sikerrel 300 derék spártai legény. Ezt az esetet láthatjuk képregényes stílusban a vásznon. Tehát senki ne várjon történelem hű történetet, ha valaki ilyet akar, akkor nézzen inkább National Geographicot vagy Spectrumot, mert itt bizony feltűnik néhány mutáns, torz egyed és még orrszavú is átsuhan a terepen. Az utóbbi időben nem sok szandálos film született. A Gladiátor óta a Tróját és a Nagy Sándort  lenne érdemes megemlíteni, de a Trója egy gyenge Brad Pitt marketing film volt, a Nagy Sándor pedig igen hosszú, unalmas történelem óra.

Olvasd tovább

2

Napi miújság

– Frank Darabont Stephen King művét adaptálná filmvászonra. Darabont nevéhez fűződik A remény rabjai film, ami az imdb-n a második legjobb filmként tartanak számon. A The Long Walk művét King álnéven írta, egy olyan világban játszódik, ahol megrendeznek ez Hosszú Gyaloglás versenyt, a cél, hogy ki bírja tovább a gyaloglást,a szabálytalankodókat azonnal lelövik.

0pb– Megvan a Terminator film rendezője, ő pedig nem más, mint McG. A videoklippek készítése után a filmszakmába igazolt rendező eleddig a Charlie angyalai moziváltozata és a We Are Marshall fűződik a nevéhez. Edward Furlong ügynöke még régebben bejelentette, hogy Furlong lesz John Connor (akárcsak a második részben),ezt azonban még senki nem kommentálta. Claire Danes már nem tér vissza.

– Megfilmesítik Hugh Hefner életét, az úr a Playboy ura! Tom Cruise szeretné eljátszani, eleddig Leonardo DiCaprio volt esélyes a szerepre.

– Oszter Alexandra filmes karrierjét egyengetné Andy Vanja. Én is egyengetném:)

Olvasd tovább

3

Hannibál ébredése (Hannibal Rising)

Ki jön ma vacsorára?

Immáron ötödjére köszönthetjük a vásznon a kannibál urat. Először 1986-ban tűnt fel a vásznon, még Anthony Hopkins nélkül, a film sikertelensége után sokáig kellett várni, hogy újfent gondolkodni kezdjenek egy Hannibal filmen. Aztán újra beindult a gépezet, a Barányok hallgatnak nemcsak, hogy sikeres lett, de az Oscar díjátadón is kapott szobrocskát. Majd később Ridley Scott rendezésében folytatta Hannibal a kannibálkodást. 2002-ben tűnt fel a Vörös Sárkányban utoljára, ami még hozott annyi pénzt, hogy fontolóra vegyenek egy folytatást.

Olvasd tovább

0

Tűzvonalban – sorozat

Akciósorozat. Oké! Magyar? Waddafakk?

Nem sok akcióféleséget termel ki magából a magyar filmgyártás. Próbálkozás akadt. Az Európa Expressz-t fanyalgás és bukás övezte. Az Argo esetében már beszélhetünk sikerről, de ez mégis inkább vígjáték jellegű volt. A Zuhanórepülés pedig csúnyán megbukott, ezért kellett egy kis bátorság belevágni egy ilyen akció-krimi sorozatba. Eleddig inkább ilyen Barátok közt stílusú dolgokat köpött ki magából a magyar televízíó.

Olvasd tovább

10

Grindhouse (Halálbiztos + Terrorbolygó)

Back to 70 ‘s

 

Quentin Tarantino és Robert Rodriguez  nosztalgiával gondolt vissza a 70-es évekre, ha már erről beszéltek, szóba kerültek a Grindhouse bemutatók is, amik gyakorlatilag két filmet foglaltak magukba, főleg erőszakos tartalommal egy jegy áráért.

Gondoltak egyet, ők bizony csinálnak egy ilyet, jó móka lesz. Ugyan a 80-as évekbeli akciófilmek érzését a WWF pankrátorai már próbálták visszahozni, elég visszafogott anyagi siker mellett, a duó mégis hatalmas összeggel vághatott neki a forgatásnak. Amerikában bukott is hatalmasat, úgy látszik nem sok embert érdekli a 70-es évek és/vagy a film hosszúsága.

A forgalmazó cselekedett, kettévágta az alkotást és külön külön mutatják be őket. Sajnos Rodriguez zombis mókájára várni kellet fél évet, de Tarantino alkotását kicsit kibővítve már fél éve láthattuk a moziban. Legalább félöröm….vagy mégse? A moziünnep alatt viszont egybe leadta egy két mozi, úgy ahogy az USÁ-ba is ment. Így félbevágva sajnos nem élvezhetjük az ál-előzeteseket, amik eredetileg 4 tervbe nem vett horror film előzetese lett volna. Azóta Rodriguez mégis elkezdte az egyik forgatását, ez a Machete és Eli Roth is szóba hozta, hogy az általa megrendezett előzetesből szívesen készítene filmet.