30

Hegylakó (Highlander, 1986)

Az emberiséget már a kezdetektől érdekelte az örök élet, a halhatatlanság témája, ezt a témát, a halhatatlanságot veszi alapul Russell Mulcahy második nagyjátékfilmje.

Connor MacLeod 1518. január 1-jén született egy félreeső skót faluban. A skót tizennyolc éves, amikor halálos sebet kap a Fraser klán elleni csatában, ám MacLeod hamarosan felgyógyul belőle. A klán tagjai azt hiszik, az ördöggel cimborál, ezért elűzik. Egy kalandor, Juan Sanchez Villa-Lobos Ramirez veszi pártfogásába, s Connor tőle tudja meg a nagy titkot hogy ő, az egyiptomi/spanyolhoz hasonlóan halhatatlan. A halhatatlanok élete csupa harc és küzdelem. Ugyanis egy régi legenda szerint „végül csak egy maradhat”. Halhatatlanok százai, sőt ezrei járják a világot és vívnak egymással életre-halálra. A legenda szerint, aki utolsónak marad, hatalmas jutalmat nyer. Gregory Widen a ’70-es évek végén írta a forgatókönyvet még az egyetemi évei alatt, a film címe ekkor még Az árnyék klán volt. Az ötlet egy skóciai vakáció alatt született, amikor egy középkori kastélyban a barátnőjével egy páncélt csodáltak és a nő megjegyezte „Mi lenne, ha ez a fickó élne ma?”

A scriptet végül 200 ezer dollárért adta el és azt Peter Bellwood és Larry Ferguson csinosította ki. Az eredeti írásban a halhatatlanoknak még lehettek volna gyerekei és MacLeodnak is több leszármazottja lett volna. A forgatás 1985 áprilisában kezdődött, Skóciában, Angliában, és New Yorkban vették fel a film jeleneteit.

A Skóciában eredeti helyszíneken felvett jelenetek egészen fantasztikusak, az ódon várkastélyok, a zöld területek, a sziklák tetején kardozó Connery és Lambert mind-mind gyönyörűek. Ezek a képek olyanok, mintha a film minden képkockáján, egy nagy romantikus festő munkái elevenednének meg. A fényképezés az operatőri munka egészen varázslatos és képes olyan hangulatot teremteni Gerry Fisher a kamerájával, hogy legszívesebben azonnal indulnánk Skóciába. Ezek miatt a jelenetek miatt mondhatjuk joggal, hogy igazi, szélesvászonra termett, szívbemarkolóan gyönyörű kalandfilm a Hegylakó és vitathatatlanul a ’80-as évek egyik legszebben fényképezett filmje.

Ez a film nem a színészi játékok, vagy a történet miatt marad annyira emlékezetes, hanem ezek miatt a gyönyörű felvételek és a Queen tökéletes zenéje miatt. Nem tudnék mondani egy olyan filmet, amely a Hegylakónál jobb zenei aláfestéssel rendelkezik, hiszen itt minden egyes zene tökéletes! Bár Michael Kamen volt a film zeneszerzője a film zenéjéért a Queen volt a felelős, és tényleg tökéletes munkát végeztek. Ott van  A Kind Of Magic amely a film végén hangzik fel de említhetném azt a jelenetet amelyben Kurgan a forgalommal szemben vezet és felhangzik a  Gimme the Prize című szám, vagy a film hivatalos betétdala a Princes Of The Universe, mégis A Who Wants To Live Forever című számuk a legemlékezetesebb, amely minden idők egyik legszebb és legmegindítóbb szerelmes zenéje amely egy filmben elhangzott.

A Queennek eredetileg csak egy számot kellett volna írnia a filmhez, de amikor a zenekar megnézte a film nyers változatát annyira megtetszett nekik, hogy még 7 számot írtak hozzá, így összesen 8 Queen szám hangzik fel a filmben. Russel Mulcahy rendezővel kötött megállapodásuk értelmében Mulcahy rendezte az együttes „Who Wants to Live Forever” és „Princes of the Universe” című dalainak videoklipjeit – utóbbiban a Hegylakó főszereplője, Christopher Lambert is megjelent.

A történet végig MacLeodra összpontosít, mégis azt kell hogy mondjam Sean Connery és Clancy Brown az, aki miatt érdemes megnézni a filmet. Connery újfent zseniálisat alakít, minden megmozdulásában, mondatában érződik a színészi nagysága. A film legjobb jelenetei azok, amelyekben az öreg skót szerepel. Mivel Connery időendje nagyon is rövid volt ezért mindössze 1 hét állt a stáb rendelkezésére, hogy leforgassa a jeleneteket, amelyben Ő is szerepel. Ez az egy hét is elég volt, hogy Lamberttel szoros barátságot kössenek, a folytatásba Lambert csak azzal a feltétellel egyezett bele, hogy valamilyen módon visszahozzák Connery karakterét.

Christopher Lambert pályafutása legnagyobb sikerét érte el ezzel a filmmel és még ma is sokan azonosítják Connor MacLeoddal. Eleinte azonban nem a francia színészt képzelték el a film főszerepére, ugyanis Mickey Rourke-ot akarták megnyerni a szerepre, ám a színész úgy érezte hatalmas bukta lesz a film, ezért nem vállalta. Christopher Lambert ekkoriban alig beszélt angolul. Túl volt már egy főszerepen a Tarzan, a majmok urán, de ott alig kellett megszólalnia, így a forgatás előtti hónapokat nyelvtanulással töltötte. Többek között ezért is mondom azt, hogy a Hegylakó azon kevés filmek egyike, amelyet érdemes magyar szinkronnal végig nézni. Azokat a jeleneteket, amelyben a felföldi skótot játszó Lambert francia akcentussal beszél az egyiptomi/spanyolt játszó erős skót akcentussal beszélő Conneryvel, én bizony sírva röhögtem végig…  A magyar szinkron pedig tényleg jó és szerencsére még nem szinkronizálták újra a filmet.

Ahogy említettem Connery mellette Clancy Brown nyújt kimagaslóan jó alakítást. Kurgan szerepét, mint ha egyenesen rá írták volna. Brutális, kegyetlen és őrült. megkockáztatom a minden idők egyik legfélelmetesebb rosszfiúját kelti életre. Clancy Brown a későbbiekben több remek filmben is feltűnt kisebb szerepekben, például A remény rabjaiban. A filmrajongók mégis leginkább orgánumáról ismerhetik Brownt, ugyanis 1998-tól rendszeresen ő adja a hangját Lex Luthornak az animációs filmekben, illetve idén a Zöld Lámpás filmben ő volt Parallax hangja.

Russell Mulcahy a Hegylakó megrendezése után elvállata még a második rész megrendezését is, és néhány ígéretes filmet készített a ’90-es években (Visszakézből, Kék jég, Az árnyék). Az elmúlt években a nem túl sikeres Kaptár harmadik része lehet ismerős, amelyet Mulcahy rendezett.

Négy nagyon gyenge folytatást ért meg a Hegylakó és készült egy sikeres sorozat is, emellett pedig képregények, regények és számítógépes játékok tucatjai jelentek meg a halhatatlanok kalandjairól. Mérget vehetünk rá, hogy a Hegylakó nem akasztotta végleg szögre a szamuráj kardját és csak idő kérdése mikor készít Hollywood feldolgozást Connor MacLeod kalandjából. (A Summit Entertainment még 2008-ban megvásárolta a Highlander-jogokat és bejelentették, hogy készítenek egy feldolgozást. Már megvan az író, a rendező és a producer is, a hivatalos közlemény szerint a bemutató 2014-ben várható.)

A Hegylakó nem egy tökéletes film, megvannak a hibái, ennek ellenére én szeretem és örömmel nézem meg bármikor, mert van valami fura bája, amely miatt így 25 évvel a bemutatása után is különleges tud maradni ez a film. 90%-ot megadok rá.

imdb: 7,2

rottentomatoes: 67%

 

30 komment

  1. Szerintem a Don’t lose your head szól, amikor “Kurgan a forgalommal szemben vezet”.
    De amúgy ja, qrva jó film, a maga hibáival együtt. És a zene egyszerűen baromi jó. Összeolvadtak a filmmel. FUSION! 😀

  2. @countrypecos: valahogy én is így vagyok vele. Olyan gyönyörűen mutatják be ezt a tájat h bennem is egyből az fogalmazódott meg h ide el kell jutnom. Gyönyörű képek, és fantasztikusan szép ország. :)

  3. @BeniMan: Mindenkinek azt tanácsolom, amíg lehet, addig kell menni. Emberek, ne várjatok, nyomás! Egyszer élünk. 😛
    Ha összegyűlik a zsém, én már veszem is a repülőjegyet. 😀 És a repülőn ezt a filmet fogom nézni!!!! 😀

  4. Egyébként van új szinkron, sajnos. Az egyik kedvenc mondatomat sikerült lenullázniuk:
    – Olyan vagy mint egy nő buta birkabendő.
    Helyett:
    – Úgy nézel ki mint egy nő buta haggis.

  5. @BeniMan: viszont eredeti hanggal még nem láttam, majd szánok rá időt :) Elkezdtem ilyen klasszikusok beszerzését BD-n, a Hegylakó is fent van a listán.
    Véres sportot is nemrég néztem meg eredeti hanggal, Van Damme is komoly figura akcentus terén :)

  6. A folytatások nagyon gázok lettek, talán a 3. rész kivételével. Az csak szimplán gyenge, de legalább a 2. rész (köp) után, ami keresztbeverte az egész 1-t, megpróbálták úgy folytatni vele, mintha ez lenne a második. Semmi újat nem hozott, tulajdonképpen az 1. rész történetét játszották el ismét, csak gyengébben.

  7. Na igen a 90es évek óta a soundtrack annyit jelent hogy csinálnak egy marketing videót amit nyomnak a tiniknek az MTV-n hogy beüljenek a moziba. Itt viszont majdnem az egész Kind of Magic album szerepel a filmben, és számos helyen Brian May gitározik, ahol manapság a szimfonikus zenekar pótolja az ügyeletes “sztár” zenei tudását.

    A másik nagy érdeme a filmnek a korszakok váltogatása. A Ponyvaregény óta ez már klisé (bár nem mindenkinek jön össze), de a 80as években ez nagyon nagy dolog volt.

    Aki nem látta a folytatásokat., javaslom, ne is nézze meg. Egyet sem. A sorozat emészthető volt, de ez a film akkor is más liga. És Lambert akcentusa valóban necces. Azóta sem tanult meg igazán angolul…

  8. Igazi remekmű, de kizárólag ez az első rész. Clancy Brown meg egy állat, ha nem is az első, de mindenképpen a legjobbak, azaz a leggonoszabbak közt van. Ez a karakter megjelenésére és jellemére egyaránt vonatkozik. Utópisztikus módon szurkoltam neki, de hát… :)

  9. Abból a négy folytatásból három iszonyatos köpedelem volt. A 4. nekem tetszett, megvolt benne a sorozat hangulata.

  10. az a baj a folytatásokkal hogy az összes rész felesleges volt. Az elsőt remekül lezárták, MacLeod megnyeri a jutalmat és kész, nincs is több halhatatlan a világon. Aztán a második résszel ezt teljesen felrúgták egy új koncepciót akartak meghonosítani. Jött a harmadik rész amelyben próbálták az első részt folytatni (gyengén de talán még így is ez volt a legjobb folytatás) A végén itt is megöli az ellenfelét és újfent Ő marad az egyetlen halhatatlan. Aztán a negyedik résznél újra felrúgtak mindent és akkor már inkább a sorozatból csináltak egy egész estés filmet. A gond itt az volt hogy belerakták Connort újra, aki már kétszer is megnyerte a jutalmat és kétszer is olyan lezárást kapott a történet amelyben Ő marad az egyetlen. Arról nem is beszélve hogy meghal Connor, a Hegylakó, akiről a történet szól…. Teljesen totálisan értelmetlen. Akkor inkább muatták volna be Duncan történetét úgy h Connort kihagyják. Az 5. rész pedig példa arra hogy hogyan lehet végleg tönkre tenni és kifingatni egy egy haldokló franchist. Totálisan tévedés az a film, egy bűncselekmény a nézők ellen!!! Az a baj hogy Mulcahy filmje a maga nemében tökéletes volt, rendes lezárással. Nem kellett volna bolygatni így volt jó ahogy volt. Minden folytatás halálra volt ítélve már a kezdetektől. A sorozatot nagyon szerettem az jó volt. De ezek a filmek…. :S Katasztrófa. Remélem képesek lesznek életet lehelni a Hegylakóba.

  11. Én is hozzátenném a magamét! 😀

    Az első rész zseniális. Clancy Brown Oscart érdemelne a gonoszért! Connery is ott van, így nem vesszük észre mennyire súlytalan Lambert. :) Az akciók, a fényképezés, mind maradandó. És éppen csak annyit mondanak el a halhatatlanokról, hogy tudjuk a szabályrendszerüket, de kellőképpen titokzatosak és izgalmasak maradjanak a néző számára. (szarvas szívdobogás, villámgyűjtés, megszentelt földön nincs harc – ezekre mind nem kapunk választ, hogy honnan erednek) Ilyen finom, elvarratlan szálak MacLeod Rachelhez fűződő “viszonya”, illetve Kastagirral való barátsága miatt is zseniális, többrétegű szövete van a film sztorijának, ami mindig teret hagy a néző számára, hogy továbbgondolhassa amit nem mutatnak. A zene örök klasszikus, és itt had hívjam fel a figyelmet, hogy Kamen azért sokat tett hozzá a filmzenéhez, minden nagyzenekari hátteret ő komponált. A szinkronról annyit, hogy amikor előszür adták ki nálunk DVD-n valami iszonyatosan szar RTL-es szinkron került rá, és e miatt nem vettem meg. Konkrétan átírták a híres templomi párbeszédet is, amin nagyon felbasztam magamat. Azóta nem tudom, hogy kiadták-e a régi szinkronnal.

    A második az elég őrült trip. Annyi tuti, hogy full rendhagyó, elmebeteg film lett belőle, és visszamenőleg tényleg szétbarmolja a mítoszt.

    A harmadik uncsi, a negyedik az egyik legszarabb film, amit valaha láttam, az 5. épp ezért már meg se néztem. A sorozat is dügunalom.

    Igazából nem érzem szükségét a remake-nek. Nem hinném, hogy lenne zenekar, aki felérhetne a Queen-hez manapság ebben a zenei műfajban. Már előre látom a sok lassítást, meg CGI-t, illetve a vér nélküli fejlevágásokat, hogy PG-13 maradhasson a film. :S

  12. @BeniMan: Megint remek írás született az egyik 80-as években készült kedvencemről, köszönet érte :)
    Ha már mindenáron folytatást akartak, jobban át kellett volna gondolni. A harmadik rész megoldása tűnik a leginkább fogyaszthatónak, a második ötletét teljesen életképtelennek tartom, atöbbiről meg ne is beszéljünk.

  13. Ejj, hát itt több pontatlanság is van.

    Először is, a “Don’t Lose Your Head” szól amikor Kurgan a forgalommal szemben vezet (ezt követi a semmilyen hanghordozón meg nem jelent “New York, New York” feldolgozás, az mekkora már!)

    Másrészt de, leszinkronizálta újra az RTL Klub.

    Ami szerintem fényévekkel jobb mint az eredeti, mert ott valami nagyon amatőr technikával dolgozhattak, ugyanis pl. rengeteg dialóg alatt egyszeerűen ki van cserélve a háttérzene a “Who Wants to Live Forever” zárópasszusára, borzasztóam trehány munka, ölni tudnék érte.

    Olvastam a remake forgatkönyvét, egyetlen plusz csavart tesz hozzá a végéhez, ami az ős-rajongókat valószínűleg kikergeti a világból, de szerintem tökös húzás, másrészt pedig nem a remake fogja meggyalázni a filmet.

    Vagyok olyan szerencsétlen, hogy megvan az összes film DVD-n, és ha a folytatásokat kellene értékelni, kb. a 3. nézhető ,ég valamennyire, de az lényegében az első remake-je. A 4. rész alapkonfliktusa tetszett, de valami ótvar szar egy film. Az 5. részben van néhány dögös beállítás, de me, tudom eldönteni, hogy ez, vagy a 4. rosszabb.

    A 2.-ról nem is ejtek szót.

  14. @countrypecos: @BeniMan: Hosszú ideig éltem Skóciában. Gyönyörű a táj, de kb. fél év múlva már untam, hogy semmi más nincs, mint kopár hegyek várromokkal és a scottish cottle-kel. Ezt is meg lehet unni. :-)

  15. szvsz nem rossz a sorozat, legfeljebb mai szemmel tűnik gagyinak. a kilencvenes évek közepén-végén, amikor még tv3 volt a viasat3, akkor még tökéletesen megfelelt. különösen jók voltak azok az epizódok, amelyekben valódi történelmi személyekkel játszadoztak el, (pl. lord byron, puskin), persze, hogy mind halhatatlan volt….:))) tök bírtam az apokalipszis négy lovasát is: a methosz-szál, ugye…

  16. @A nép fia: Hosszú távon lehet hogy unalmas lehet de egy hetet azért minden további nélkül eltöltenék ott. :) Annyi idő alat talán nem unnék rá. Mindenesetre nagyon irigyellek. :)

  17. @countrypecos: Fiatal voltam és kalandvágyó. Ezért kimentem dolgozni. :)

    @BeniMan: Edinburgh-ot és Glasgow-t mindenképp látogasd meg, ha arra jársz! A maga nemében mindkettő lenyűgöző város. Az előbbi egy élő történelem, a másik pedig egy lüktető metropolisz. De ha Glasgow-tól mész felfelé a Felföldön, kb. 1 óra alatt eléred azt a tájat, ahonnan minden már csak ismétlődik: hegy, tó, várrom, hegy, tó, várrom…. :-) Fort William-et és Loch Omond-ot érdemes megnézni, vagy az Oban-i kolosszeumot.

  18. @A nép fia: Azt hittem suhanc vagy. 😀 Tuti nagy élmény lehetett. :) Én csak 1-2 hétre megnézném. Ott élni… hát ahhoz látnom kellene élőben, hogy eldöntsem.

  19. én csak az eredeti szinkronnal láttam, ahol a szöveg megfelelő, de elég sok helyen a technikai megoldás tényleg tré. pl, amikor kurgan viszi mcload csaját, és el kezd énekelni. eleve nincs szinkronban a szinkron (lol?) a szájmozgással, ráadásul valami gyalázatos módon oldották meg.

    amúgy kedvenc részem, amikor felnyitja az öreg házaspár kocsiját mint egy konzervesdobozt: “mom. HUH!” 😀

  20. Szintén régi kedvenc gyermekkoromból… A fényképezés, a zene, az akkor még eredetinek számító (bár pocsékul kidolgozott) sztori, no, meg a karizmatikus színészek (nekem nagyon bejött Lambert, sokáig az egyik kedvenc színészem volt a Highlander és a Tarzan miatt)!
    Számomra a Hegylakót (ez mondjuk iszonyú béna magyar cím, de elismerem, hogy a “Felföldi” sem lett volna sokkal jobb :D) kizárólag ez a rész jelenti – folytatásokkal, Adrian Paul-lal, stb. nem foglalkozom…

  21. Édesapám is imádja ezt a filmet. Amikro először látta,s nézte végig, csönd lett. A film véget ért, a stáblista már rég lepergett. Édesapám csak ült, és bámulta a tévét. Majd szó nélkül felállt, és elment. 15 év múlva visszatért, és az ajtóban megállt egy szoknyában,kezében Queen CD-kel, whiskey-vel, és rengeteg Christopher Lambert poszterrel és aláírással, majd ennyit mondott: “Gyere Fiam, megnézzük a Hegylakót!”

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *