20

Skyline

A Strause fivérek több tucatnyi látványos filmben kamatoztatták effektekben való jártasságukat, majd eljött az idő mikor úgy gondolták nem lehet nagy gond abból, ha saját maguk rendeznek meg egy mozis produkciót. Hiába hangoztatták, hogy hatalmas rajongói Aliennek és odavannak a Predatorért, az AvP folytatása láttán bizony a bizakodó rajongók döntő többsége azt kívánta bárcsak beléjük petézne a savas vérű szörny vagy esetleg egy Ragadozó lógassa le őket egy szép magas fáról. Ám a méretes kritikai bukta nem tántorította el őket attól, hogy ismét ledirigáljanak egy filmet, ráadásul bátran ismét űrlényes témát vettek elő. A 10 millió dolláros költségvetés arra engedett következtetni, hogy az agresszor földön kívülieket nem is nagyon fogják mutogatni vagy ha igen, akkor a rendezők egyes filmek CGI munkája közben az ebédszünetben gyorsan összedobtak egy-két dolgot, majd észrevétlenül pár százezerrel többet számláztak.

A Skyline első blikkre olyan, mintha a Függetlenség napját néhány olyan civil szemszögéből követnénk, akik a támadás után egy úgy-ahogy épen maradt toronyházban követnék a további eseményeket. Kék energiasugár csap le az égből a történések kezdetén, aki a közelében tartózkodik megbabonázva lépked e felé, majd hirtelen eltűnnek, felszippantja őket a különös jelenség. Később megjelennek a hívatlan idegenek és birtokba veszik Los Angelest. Néhány barát pedig kétségbeesetten azon gondolkodik, hogy miképp tudna biztonságos helyre jutni.

Mivel alapvetően effektmágusok ültek a rendezői székben, így gyakorlatilag kihúzhattuk a listáról a klausztrofób hangulatot, azt is, hogy esetleg a szereplőkkel együtt bennünket is letámadjon a reménytelenség érzése (illetve az ehhez hasonlatos dolgoknak is búcsút inthetünk), mivel biztosra lehetett venni már, hogy a két jóember ilyesmivel nem is törődik. S lőn, valóban. Amivel igazán foglalkoztak az a pofátlan lopás-nyúlás volt, a fivérek ugyanis a lehető legnagyobb nyugalommal koppintották a Függetlenség napját és a Világok harcát. Ugyanúgy tapogatózó „csápok” kutatják végig a gyanús szobákat, mint Steven Spielberg filmjében, ám míg Tom Cruiséknak lehetett szurkolni, addig itt teljesen hidegen hagyja az embert, hogy kit ragadnak el, elfelejtették megkedveltetni „hőseinket”. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért is nem „dózerolják” le csak úgy az épületeket, akkor felesleg lenne kutatni, ám erre kapunk választ.

Elég jellemző manapság, hogy az akciósabb részeknél hirtelen rángatni kezdik a kamerát, így palástolva a szembetűnő hiányosságokat. Nos, Strausék kitaláltak valami újat, ők szépen megmutatnak mindent, ám ugyanakkor vakító, éles fényt árasztanak a „marslakók”, amivel szintén el lehet takarni a CGI fogyatékosságait. Így hunyorogva szemlélhetjük meg a hatalmas űrlényeket és a vakmerő légi támadást is úgy követhetjük figyelemmel, hogy nincs agyonvágva az egész.

Fogalmam sincs, hogy a rendezők mennyire vannak tisztában hiányosságaikkal, mennyire önteltek, de tisztában lehettek azzal, hogy semmiképpen sem kellene a szereplőket hosszú ideig egy lakásban tartani. A főhősök próbálnak menekülni, kétségbeesetten segítséget kérni és kétségbeesetten bujdosni, kevés sikerrel. Eléggé megfeszülnek, hogy felettébb izgatottnak tűnjenek és nagy félelem sugározzon arcukról, a néző is szívesen szorítana értük, de egy másodpercig sem lehet izgulni, szorítani értük. Akkor sem lehet érezni semmi felemelőt, mikor történik valami csöppnyi pozitívum, pedig ilyenkor még a zene is azt sugallja, hogy fel kellene állnunk tapsolni és vidáman mosolyogni, majd megveregetni valakinek a hátát.

Érthetetlen, hogy miért is kezdték a támadás kezdetével, majd miért dobnak vissza az invázió kezdete előtti órákra. Azt gondolná az ember, hogy hasznos információval gazdagodhat, ám nem közölnek semmi érdekeset. A vége nagyszerű lett volna, ha a stáblista feltűnése előtt 5 perccel abbahagyják, de inkább találtak valami más, nem annyira remek befejezést. 40 %-nál nem tudok többet adni, a rendezők személyének az ismeretében sok negatívum nem igazán róható fel nekik, de az igen, hogy az invázió meglehetősen unalmas volt. Mivel sorozatokból ismert színészeket (Eric Balfour, Crystal Reed, Brittany Daniel, David Zayas) válogattak be a szereplőgárdába valakiben felmerülhetett volna, hogy a filmet és annak betervezett folytatásait esetleg egy 5-6 részes minisorozat formájában valósítsák meg. De két dologra legalább jó volt a Skyline: A:) Canon reklámnak B:) megtudtuk, hogy invázió előtt mindig meg kell bizonyosodni arról, hogy az öngyújtó megfelelően működik.

imdb: 4,6
rottentomatoes: 14 %

Büdzsé: 10 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 21 millió dollár
Eddigi sszbevétel: 47,2 millió dollár

20 komment

  1. Én személy szerint 70%-ot is megadok rá. Szvsz felüdülés volt.
    A hibák nagy része igaz. Nem rendezők, és ez nagyon látszik. Volt egy jó ötletük, egy jó látvány világ, és csak annyi kellett volna, hogy egy jó rendező gatyába rázza. Szereplőket tényleg nem sikerült megkedvelni, de szerintem lehet szurkolni, vagyis én éreztem rá késztetést.
    Ha 2 perccel hamarabb elvágják a végét, akkor én spec még 80%-ot is megadnék rá. Hiányzott az a tapasztalt, sokat látott vágó, aki megmondta volna, hogy “Fiúk, itt vágjuk el”.
    (Lábjegyzet: Szvsz a látvány és az űrhajó design 10/10-es)

    Szerintem fejlődő képes a testvér páros, csak nem kéne annyira magabiztosnak lenniük, és itt kérhettek volna egy tapasztalt segítséget, mert szvsz az alap felállás és ahova kifuttatták remek, csak a megvalósítással van baj.

    (Van ez így, túlzottan magabiztos rendezőknél, hogy elképzelik valahogy, valahogy a fejükben összeáll, aztán nem tudják jól megmutatni, mert ő tudja miről van szó, mit kell nézni, és közben az infok nagy részét nem adja meg a nézőnek, és a nézők meg jobb esetben csak unatkoznak.)

    Spoiler

    A vakítófénnyel nem értek egyet. Mondhatni az elején azért vakítanak, hogy fokozzák az izgalmakat, hogy vajon mi lehet az (ugye ufo észlelések->fény->szippantás), de nem sikerült igazán fosatósra. De ahogy pörögnek az események igen is látszik minden.

    Az egyik legjobb jelenet szerintem, amikor a repülők kilövik az egyik anyahajót, és hál Istennek végre nem az volt itt is, mint minden más filmben, hogy huhú visszalövünk és ők fekszenek, hanem helyette a hajó szépen “összepakolta” magát.

    A végére meg már érződött az elkeseredett küzdelem és az elkerülhetetlen vég. Najó, nem érződik annyira, mert megint csak ezt nem tudták jól átadni, tényleg hiányzott egy tapasztalt rendező. Mert az, hogy valamit kitalálok és valahogy a fejemben van, azt meg kell tudni mutatni.

    A vége nekem spec bejött

    SPOILER DE TÉNYLEG

    végre valahára nem az volt, hogy feltudjuk venni a küzdelmet egy olyan fajjal, ami naprendszereket utazik, hanem az emberiség elbukott.
    Ok, az az utolsó 2 perc meg tipikus ön-tökön szúrás. Minek kellett erőltetni ezt a fél-happy-endet? Megint, egy tapasztalt rendező/vágó tudta volna hol kell elvágni.

  2. @kung – fúj: Az nem zavar, hogy a Strause fivérek készítik ott is az animációkat csak nagyobb költségvetéssel, mi? Amúgy film jó, nincs vele semmi baj, nekem nagyon tetszett.

  3. @gabbor: Miért zavarná? Ennél sem az animációkkal volt a gond, hanem inkább a sztorival, a rendezéssel és nekem egy kicsit sok volt a sorozatos színész (majdnem mindenki). Szinte már olyan volt, mintha valami jó kis scifi sorozatot néznék, és annak jó is lett volna. Egyébként a látvány rendben volt nagyon.

  4. @gabbor: Talán valami kis alap, meg magyarázat. Mert ez, hogy jönnek az ufók felszívják az embereket meg kiveszik az agyukat az nekem egy kicsit gyenge. A végéről meg inkább nem is beszélek, ha az utolsó 2 percet kihagyták volna, nekem jobban tetszett volna.

  5. Mondjuk David Fincher-töl szivesen megnéznék egy gore ür-horrort.Nem nagyon tud hibázni,az eddigi munkásságát tekinve.

  6. Az űrhajó meg a lények rendben voltak.
    Csak még azt nem értem, hogy miért gondolták úgy nappal több esélyesük lesz?
    Miért nem próbáltak menekülni este?

    Egyébként
    spoiler
    atommal próbálták leradírozni az égről az űrhajót?

  7. @game ower: Fincher? Ne már… Milyen gáz volt az Alien 3…
    Azt látom hogy nem egy nagy durranás, de vajon érdemes lesz levadászni a leárazott DVD-k között? Vagy annyit sem ér meg?

  8. @koimbra: azért, mert a rendező ezt mondta nekik. Ő meg azért mondta mert biztos neki is tele volt a töke azzal, hogy sok filmben éjszakai jelenetekben próbálják elrejteni az alienek kinézetének, megjelenésének hiányosságait. Mondjuk azt én sem szeretem.
    Úgy voltak vele hogy ha már megcsináljuk rendesen az élieneket akkor had lássa a nép.

  9. @Matrix_: Mindez azoktól a rendezőktől, akik egy amúgy is elszart filmben a végső epikus összecsapást éjszaka, zuhogó esőben, kamerarángatással mutatták be…illetve nem mutatták be.
    Jellemfejlődés?:P

  10. Sok sebből vérzett a produkció (Ezt az időváltást én sem értettem, semmi értelme nem volt), de összességében véve nem unatkoztam rajta, egyszer nézhető film.

  11. Hát azt hiszem, hogy el kellene feledniük a rendezést meg a forgatokönyv írást egyszer és mindenkorra. Csinálják az efekteket azokhoz értenek. (az avp2-höz 5 perc alatt jobb forgatokönyvet írtam volna de ez a szerény magánvéleményem, ehhez a filmhez pedig már az előttem szólok több ötletet adtak mint ami bennevolt)

  12. @Matrix_: és akkor már minden meg is van bocsátva nekik. Az AVPR szar volt. A Skyline… valamivel jobb. Rossz film, nem vitás, mert bár van atombombát (ízléstől függően 6000°c, most mondtam egy számot) túlélő riszájkling-anyahajó, agylopás (hogy a péniszbe’ működtek eddig?), azért van az elején egy tök élvezhető negyed órája, meg sokkal rosszabbra számítottam. 35%.

    A kamerát pedig azért nem rángatják, mert akkor több szögből is mutogatni kell az élieneket, ami plusz munka és plusz pénz. Má’ szerintem.

  13. A film legnagyobb hiányossága a forgatókönyv teljes hiánya. A képi, és hang effektek egész poifásra sikerültek.
    A vége meg hát igen… Ezt már elmondták az előttem szólók.

    —SPOILER

    Azon azért jót röhögtünk amikor film közben találgattuk, hogy “na vajon mennyit él benne a néger?” Haverom benyögte “á ez egy 30-40 perces néger”. És úgy lett! :) (40 percig húzta szegény, pedig a Dokikból ismert színész ennél jobb sorsra érdemes)

    —SPOLIER

  14. Én még csak most néztem meg, és vérzik a szívem. Mi a francnak az elején a visszanézős időugrás? Hol a forgatókönyvíró, hahó?! A főszereplő srác a film elején nem örül annak, hogy gyermeke lesz, utána mégis annyira meg akarja menteni, hogy csak na. Ez ám a jellemfejlődés! Viszont milyen pofásak az űrhajók és a szörnyek, imádtam őket, és a befejező ötlet is állat, hogy az agyfelhasználó űrlények rába@nak, és nem sikerül jól az egyik beültetés. Mennyire elegánsabb ez, mint a Függetlenség napjában a földi sz.gépen megírt vírus, amit az idegen űrhajó sz.gépe is tud futtatni!

    Kellett volna még 10M USD, és egy feszesebb forgatókönyv. 3/10 az űrhajók miatt.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *