5

300 – A birodalom hajnala (300: Rise of an Empire)

300poszter

Az előzőt részről itt esett szó.

Történelmi hűség? Ha nem lett volna tiszta, már az első részben is világosan a néző arcába nyomták, hogy elég kevés köze van ahhoz, amit az iskolában a fejünkbe vertek. Frank Miller képregénye alapján készült, amiben gyakorlatilag csak annyit emeltek át a legendás csatából, hogy 300 harcedzett spártai dacolt a perzsa haderővel a thermopülai szorosban. Éppen ezért a folytatás esetében is felesleges számon kérni, hogy a történéseknek semmi köze a régmúlt históriájához, ez a szalamiszi ütközet szintúgy Miller agyszüleménye.

Themisztoklész hatalmas csapást mér Marathonnál a perzsákra e és halálosan megsebesíti királyukat, Dareioszt. Bosszúszomjas fia előbb szomorkodik, majd miután szintet lép (értsd: isten-királlyá válik) újra nekifeszül a görögöknek. Kiváló esélyekkel indul, hiszen a meghódítandó országban a városállamok nem egységesek, a nehéz időkben a hellének saját érdekeiket nézik, morognak egymásra. Azonban a marathoni ütközet hőse, Themisztoklész megpróbálja a lehetetlent, maroknyi csapatával a tengeren dacol Xerxes jobbkezével, a harcos amazon Artemisziával, de jól tudja ha a spártaiak nem futnak be időben hiába minden bevetett csel, előbb utóbb elbuknak.

 300kep118

Zack Snyder 2007-ben olyan képi világot, hangulatot teremtett és harcokat prezentált amely láttán a nézők többsége elégedetten távozott a mozikból, illetve több fantasy esetében is hivatkozási alapként emlegették a 300-at. A Snyder helyére lépő Noam Murro (a Die Hard 5-öt hagyta emiatt) nem volt eléggé bátor, nem szándékozott változtatni a bevált recepten és így a birodalom hajnala erőltetett másolat, ami felettébb görcsösen próbálja leutánozni elődjét, különösen igaz az izmozásra.

This is Sparta – ordította Leónidasz 7 évvel ezelőtt a küldönc arcába, majd egy szép rúgással kijelölte számára az utat egy hatalmas lyuk alja felé. Ezerszer idézték fel a jelenetet, unalomig ismételték mindenhol a spártai vezér mondatát (leginkább a konditermekben?). Ám a folytatásból képtelenség felidézni bármilyen szöveget, ami esetleg később a mémgyárak kedvencévé válhatna. Nem szokásom a szinkront szidni, ám ezúttal meg kell tennem. Themisztoklész minden alkalmat megragad, hogy heves, lelkesítő beszédet adjon elő, hogy lelket öntsön csüggedt, elgyötört embereibe. Azonban szónoklatai túlságosan színpadiasak, többször álmosítóak és bizony ezt Sullivan Stapleton magyar hangjának köszönhetjük az ásítozást, mert nem tudja kellő élettel és szenvedéllyel megtölteni a felolvasott sorokat.. A perzsa hajóhad fővezérét alakító Eva Green szinkronját jobban eltalálták. Ha már itt tartunk, meg kell említeni, hogy végre láthatunk egy igazán kemény női ellenfelet, aki nem csak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyít. Nem lenne meglepő, ha Miller kifejezetten Snyder kérésére alkotta így meg, hiszen a direktor szereti a badass csajokat (Faora, Babydoll).

 300kep120

A belassított harcok és a fröcsögő CGI vér szintén az előző felvonást idézik és ebben legalább jól teljesít. Miután a tengeren egymásnak feszül a két hajóhad és a különféle taktikákat bevetve végül kar(d)nyújtásnyi távolságra kerülnek egymáshoz a görögök és a perzsák elindul a brutális kaszabolás. Ha éppen nem vagdalkoznak, akkor maradnak a magasröptűnek szánt szövegelések és a dagadó izmok mutogatása. Tehát kissé felemásra sikerült a film, izzadságszag lengi körbe, kevésbé szórakoztató, mint elődje. 50 %-nál többet nem lehet rá adni.

És végül a korhatárról szólnék pár szót: Eva Green rácuppan egy levágott fejre, karokat nyesnek le, lábakat vágnak le, átdöfnek néhány testet és csúnya halált hal pár ezer ember és még meztelenség (fojtogatós szex) is akad a sok-sok hektoliternyi CGI vér mellett. Mindezt csak 16-os karika kíséretében, furcsa.

300

imdb: 7,1

rottentomatoes: 42 %

Büdzsé: 110 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 78 millió dollár
Eddigi összbevétel: 236 millió dollár

5 komment

  1. Nálam azért simán megér ez egy 70-80%-ot. Már csak azért is, mert ilyen jellegű film nem nagyon létezik több. Lehet mondani, hogy lapos a sztori, nem karakteres a főhős, de mégiscsak egy különleges élményt ad, abban az értelemben, hogy ilyen látványvilágú film, nincs még egy, csak az első rész. Esetleg a Spartacus sorozat. Ennyiből mindenképpen egyedi élmény. Akinek ez bejön annak tetszeni fog, akinek ez mindegy, csak átlag megközelítésben nézi a a filmet, annak kevésbé fog tetszeni. És persze azt nem mondom, hogy ne lehetett volna többet kihozni ebből.
    Ja, és a zenéje iszonyat király, nálam a vége főcím ott van a vala volt legjobbak között.

  2. Hibátlan film , tökéletes folytatása a 300-nak. Az egyetlen hibája az volt, az, hogy a végső csatát nem fejezték be. Úgy kellett volna véget érnie hogy látjuk a perzsák visszavonulását -menekülését, aztán pedig a görögök ünnepelnek. Ehelyett Artemiszia halála után, amint Gorgó királynő megérkezett az erősítéssel egyszerűen véget ért a film. Mintha valaki ollóval levágta volna a film szalagjának végét. Vajon melyik filmes kretén játszadozott az ollóval? Remélem nyakon csípték és kirúgták az illetőt.

  3. Ritkán fordul elő, hogy kimegyek wécére, mindig kivárom a film végét, de amikor egyszer Themisztoklész újra elkezdett beszédet intézni az embereihez mégis kisuhantam a budira. A csaták jók, de a többi nem igazán. Nekem erőltetett volt. Még a sok izmozás, a kockahasak mutogatása is az volt.

  4. Az 50% helytálló, többet nem nagyon ér. Az első csata látványos volt, onnantól viszont öttlettelen kínszenvedés, gyenge karakterekkel, tele logikátlan dolgokkal.

  5. Green vitte a hátán a filmet, látványvilága oké, hogy egyedülálló, de sokkal gázzabb volt, mint az első részé szerintem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *