4

Az utolsó boszorkányvadász (The Last Witch Hunter)

utolsoboszork

Dominic Toretto ritkán esik kétségbe, mindig magabiztos és rendíthetetlenül halad célja felé, biztos kézzel fogja a kormányt és tudja mikor kell betenni négyesbe vagy éppen rükvercbe. Riddick a galaxis fenegyereke, ő sem ijed meg saját árnyékától és láthatóan akkor sem aggódik, ha nehéz helyzetbe kerül. Néhány fejvadásszal könnyedén elbánik. Kemény legények, akik biztosan olvasmányos memoárt tudnának kiadni. Ehhez a klubhoz csatlakozik Kaulder is, csak éppen Vin Diesel ezúttal boszorkányokra vadászik. Olvasd tovább

2

Vin Diesel lesz Fekete Villám?

inhumansNagy volt a titkolózás, amikor kiderült, hogy Vin Diesel is részese lesz a Marvel univerzumnak. Később kiderül, hogy Groot hangját fogja szolgáltatni és lesz némi motion capture munkája is. Azonban nem csak ennyiben merül ki a színész és a cég együttműködése. Diesel az io9-nek adott interjút, amiben kiderült, hogy egy teljesen más karakterhez is köze lesz. Konkrétumokat nem árult el, de a figura megformálásához nem lesz szükség a hangjára.

Elképzelhető, hogy Fekete Villámról, az Embertelenek vezéréről van szó. Az illető ugyan nem néma, de csak ritkán nyitja ki a száját, mivel egyetlen szava is hatalmas pusztításra képes.

1

F. Gary Gray rendezheti a Halálos iramban 8-at

Nem igazán kellett aggódni, hogy a Halálos iramban 8 (Furious 8) rendező nélkül marad. És attól sem kellett tartani, hogy Vin Diesel és a stúdió nem jut közös nevezőre. A franchise sztárja Rob Cohent vagy inkább saját magát képzelte el a kamera mögé, de az Universal más nevekben gondolkodott. Louis Leterrier, Adam Wingard, William Eubank és F. Gary Gray jött szóba rövid időn belül, közülük végül Gray-t választották ki a feladatra.

garygray

A direktor hétfőn találkozott Diesellel is, akivel elbeszélgetett néhány részletről, de mint ismeretes, a színésznek nincs beleszólása, hogy kit szerződtet a stúdió a következő felvonás ledirigálására. Viszont Diesel közzétett egy képet FB oldalán, ami betudható annak is, hogy részéről mehet a dolog. Ők ketten egyébként a Túl mindenen (A Man Apart) akciófilmen dolgoztak korábban. Gray azért készített ennél jobb produkciókat is, többek között Nincs alku (The Negotiator) thrillert és Az olasz melót (The Italian Job) adta ki kezei közül.

0

Vin Diesel Rob Cohent szeretné a Halálos iramban 8 élére

fastandLegutóbb arról számoltunk be a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise kapcsán, hogy egyelőre nincs rendezője a következő résznek. Vin Diesel újabb facebook posztjában Rob Cohen nevét említi, állítása szerint Paul Walker nagyon szerette volna, ha az első felvonás direktora visszatérne és legalább egy filmet levezényelhetne. Illetve hozzátette, hogy esetleg ő is beállhatna a kamera mögé.

A Hollywood Reporternél azonban úgy hallották, hogy az Universal biztos, hogy nem megy bele, hogy Diesel beálljon a kamera mögé. A stúdió listáján két név szerepel: Ericson Core és Louis Leterrier. Előbbi volt az operatőre az első Halálos iramban filmnek, illetve egy ideig úgy volt, hogy ő rendezi az xXx folytatását. Decemberben kiderül, hogy mennyire állja meg a helyét egy akciófilm esetében, hiszen érkezik a Holtpont remake. Leterriernek több tapasztalata van az akciók terén, A szállító (Transporter) franchise-ból két filmet is készített, illetve A titánok harca (Clash of the Titans) remake-et is elkészíthette.

1

Vin Diesel még három Halálos iramban filmet ígér

halalosonelastrideLegutóbb arról lehetett hallani, hogy Halálos iramban 8. (Furious 8) részéhez nehezen találnak rendezőt. Állítólag Vin Diesellel nehéz együtt dolgozni, ugyanis producerként minden egyes apró részletbe bele szeretne szólni. Tehát kapott egy kis negatív hátszelet a franchise, amit Diesel nem hagyhatott szó nélkül és pár órával ezelőtt jelentkezett facebook oldalán.

„A Halálos iramban SAGÁ-nak vannak a világ legjobb rajongói. 2008 óta vagyok a producere a franchise-nak és azóta Ti is velem együtt láthattátok az újabb filmek alakulását. Olyan visszajelzéseket kaptam tőletek, amelyek számomra felbecsülhetetlenek voltak. Köszönöm!

Producertársam, Neal már nagyon szeretné, ha megtalálnák a megfelelő rendezőt a következő filmhez. Számomra a franchise különösen fontos, így nem lehet ezeket a dolgokat csak úgy elkapkodni. Hogy tisztán lássatok: SENKINEK nem ajánlottuk fel a 8. rész rendezését. Még a forgatókönyvet sem mutogattuk.

Az Universal is nagyon jó hozzám, mindig is megbíztak az elképzeléseimben. Igazi családként viselkednek. Megígértem nekik, hogy még elkészítek egy utolsó trilógiát és lezárjuk a sagát.

A következő posztomban be fogom jelenteni a rendezőket.”

Tehát Diesel szerint nincs semmi gond és ugye a bemutatóig is rengeteg idő van. De vajon meddig tudják fokozni a történéseket? Már rég nem a gyorsulásról szól a történet és egyre képtelenebb, de látványos és szórakoztató filmeket készítenek? Lassan tényleg eljutnak odáig, hogy kimennek az űrbe – mondjuk Bruce Willisszel – és megmentik a világot.

2

Nehezen találnak rendező a Halálos iramban 8 élére

nextfastNyilvánvaló volt a Halálos iramban 7 (Furious 7) 1,5 milliárdos bevétele után, hogy a stúdió nem teszi félre az egészen combos eredményeket produkáló franchise-t. 2017 április 14-én futna be a következő rész. Már csak rendezőt kellene találni.

A tervezés kicsit nehézkesen megy, hiszen Jeffrey Kirschenbaum már messze jár, ő korábban a franchise-t felügyelte és Paul Walker halála után sokat tett azért, hogy a a hetedik rész dobozba kerülhessen. A stúdió örült volna, ha James Wan dirigálná a nyolcadik felvonást, ráadásul szerződésében benne van, hogy a következő részt neki kellene elkészíteni. De Wan jó előre tájékoztatta a stúdiót, hogy más tervei vannak és a Démonok között 2-t (The Conjuring 2) szeretné leforgatni, amibe a fejesek belementek.

Reménykedtek, hogy Justin Lint vissza tudják édesgetni, hiszen a harmadik filmtől kezdve ő tartotta a gyeplőt a kezében és csak a hatodik után intett búcsút. Azonban Lin a Star Trek Beyonddal foglalkozik, egyáltalán nem ér rá. Szóval az Universal úgy döntött, hogy meglebegtet egy zsíros csekket Wan előtt, akit mindez nem érdekelt. Állítólag azért sem szeretne visszatérni, mivel eléggé belefáradt a két évig zajló munkába, amit sok stressz kísért és Vin Diesellel sem volt könnyű együtt dolgozni, aki mindenbe beleszólt és minden részletről tudni akart. Ám ezt a színész és a rendező szóvivője is cáfolta.

Jamue Collet-Serra neve jött még szóba, csakhogy a Non Stop alkotója éppen nem ér rá. Így újabb lehetőségeket kell számba venni. Minden egyes választás előtt konzultálni kell Diesellel, bár hozzá kell tenni, hogy a színésznek nincs beleszólása, hogy a stúdió kit választ.

Hallani lehet arról is, hogy maga Diesel állna be a kamera mögé, amivel az Universal nincs igazán kibékülve. Elvileg az akciósztár szeretne rendezni, de nem egy nagyobb költségvetésű projektet, hanem egy kisebb büdzsével bíró alkotást készítene.

Szóval folyik a keresés. Aggodalomra egyelőre nincs ok, hiszen bő másfél év van hátra a bemutatóig.

0

Stb…

0rr

Jonathane Demme úgynevezett “space age”‘ koncertfilmen dolgozik Justin Timberlake-kel.

Ronda Rousey szeretné eljátszani Captain Marvelt és néhány rajongónak teszik az ötlet. Viszont Axel Braun pornórendező is felfigyelt erre, 5 millió dollárt ajánlott fel, ha az UFC bajnoka bevállalja a főszerepet.

Steve Carell lépett Bruce Willis helyére Woody Allen filmjében.

Joe Carnahan megerősítette, hogy továbbra is próbálkozik a Five Against a Bullettel. A A cselekmény Mexikóban játszódik, az egyik kartell kinyírja egy politikus apját. A férfi érzi, hogy nagy veszélyben van, de csak nem töltheti minden idejét a négy fal között. Felkutatja a világ 5 legjobb testőrét, akik megvédik mindentől és mindenkitől.

Vin Diesel elhintette, hogy lesz folytatása a Szuper havernek. Olvasd tovább

1

Decemberben indul az xXx 3 forgatása

dieselVin Diesel egyik nagy sikere az xXx akciófilm volt. A folytatásból kimaradt, mert túl sokat kért és az elgondolás az volt, hogy minden részben más-más színész lesz a főhős. Az ötlet befuccsolt és évek múltán újra előkerül a harmadik felvonás, amire sikerült visszacsábítani Dieselt is. Elég régóta beszélnek a filmről és úgy tűnik, hogy decemberben el is indulhat a forgatás. Legalábbis a Halálos iramban (Fast and Furious) franchise sztárja instagramján tette közzé, hogy év végén indulhat a forgatás.

A történetről egyelőre nem lehet tudni és azt sem tették eddig közzé, hogy visszatér-e valaki az első részből. Nyilván Asia Argento-nak örülnénk, aki Diesel oldalán akciózott a 2002-es filmben, illetve volt néhány pletyka, hogy Ice Cube felbukkanhat az xXx 3-ban. Olvasd tovább

4

Robert Downey Jr. a legjobban kereső színész

downeyA Forbes ismét utánajárt, hogy mely színészek kerestek a legjobban az elmúlt időszakban. Robert Downey Jr. Szerény 80 millió dollárt vihetett haza, ennek nagy része a Bosszúállók: Ultron korához (Avengers: Age of Ultron) köthető. Jackie Chan áll a 2. helyen, bár „csak” 50 millió dollárnak örülhetett. Bizonyára örül, hogy mostanság nem Hollywoodot részesíti előnyben. Vin Diesel is szépen megszedte magát, a Halálos iramban 7 ( Furious 7) 1,5 milliárdos mozis bevételéből biztos csurrant-cseppent pár % neki is. Bradley Cooper pár díjjelöléssel a háta mögött könnyedén kiharcolhatott kedvezőbb gázsit, de a hatalmas sikert aratott Amerikai mesterlövész (American Sniper) nyomhatott sokat a latba, ráadásul a produceri teendőket is ellátta. Adam Sandler sem panaszkodhat, a Pixelért (Pixels) szép summát vághatott zsebre, ezen kívül a Netflixre készít 4 projektet is.

1. Robert Downey Jr. — $80 millió
2. Jackie Chan — $50 millió
3. Vin Diesel — $47 millió
4. Bradley Cooper — $41.5 millió
5. Adam Sandler — $41 millió
6. Tom Cruise — $40 millió
7. Amitabh Bachchan — $33.5 millió
8. Salman Khan — $33.5 millió
9. Akshay Kumar — $32.5 millió
10. Mark Wahlberg — $32 millió

0

Statham is benne lesz a Halálos iramban 8-ban

stathamVárható volt, hogy a Halálos iramban 7  (Furious 7) hatalmas sikert fog aratni, de arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy több, mint 1,5 milliárd dollárt fog hozni a mozikban. Természetesen a folytatás bejelentése nem sokat váratott magára. Vin Diesel és Dwayne Johnson már megerősítette, hogy visszatér és bizonyára a „család” többi tagja is felbukkan. A legutóbbi filmben Jason Statham keménykedhetett a Diesel-famíliával és a végén egyértelmű volt, hogy a karaktert félreteszik, hogy majd egyszer újra elővegyék. De elég gyorsan kihozzák a rácsok mögül, mivel Statham egy interjúban arról beszélt, hogy benne lesz a következő felvonásban is. „Éppen a nyolcadik résszel kapcsolatban egyeztetünk. Új vagyok még a csapatban. Csak a hetedikben csatlakozhattam a partihoz és jó tudni, hogy benne leszek a következőben is.”

0

Vin Diesellel jöhet a Kojak film

vindieselRengeteg régi nyomozós sorozat akad, amelyre még most is szívesen emlékszünk vinni. Nem a rafinált bűnügyek miatt, hanem a főszereplő miatt. Telly Savalas kellő lazasággal, szájában nyalókával tökéletesen hozta Kojaket 5 évadon keresztül. Egyáltalán nem meglepő, hogy a népsze szériát elővették az Univeralnál és megpróbálnak élvezhető filmverziót faragni belőle. 2012-ben derült ki, hogy Vin Diesel nyomozhatna a produkcióban és szólíthatja a gyanúsítottakat picinyemnek. Talán már elfeledkezhettünk a hírről, de a stúdiónál nem süllyesztették a fiók mélyére a terveket. Neal Purvis és Robert Wade dolgozott korábban a forgatókönyvön, a stúdió Philip Gawthorne színdarabírónak passzolta le eddigi anyagot, hogy rázza gatyába.

Olvasd tovább