23

Star Wars – Az ébredő Erő előzetes

starwarsmagyarcimMost akkor akart George Lucas egy harmadik trilógiát vagy nem akart? Néha úgy látszott, hogy maga sem tudta, hogy mit beszélt korábban. Amikor a Disney megvette tőle birodalmát nem rejtetté k véka alá, hogy további Star Wars filmeket szeretnének. 2015-től kezdve minden évben jönne egy újabb, két folytatás közé beékelnek egy spin off produkciót.

A forgatókönyvet Michael Arndtra bízták és temérdek rendezőt szóba hoztak a rendezéssel kapcsolatban. Végül 2013 elején bejelentették, hogy J.J. Abrams-t szerződtették le. Bár a direktor aggodalmát fejezte ki, hogy nem áll elég idő a rendelkezésére és jobban örült volna, ha 2016-ben vágott volna bele a forgatásba. Ám a Disney nem akart túl sokat szöszölni, de annyiban engedett, hogy nyár helyett télre csúsztatta a premiert. És még az sem veszélyeztette decemberi premiert, hogy Harrison Ford balesetet szenvedett a forgatáson.

Az először kijött trilógia főbb szereplői visszatérnek, de a középpontban John Boyega és Daisy Ridley fognak állni. Olvasd tovább

3

Batman vs Darth Vader

batmanvsdarth

Ha egyeseknek elég pénzük van és szeretnének kedvenceiket összeereszteni, akkor csak a stúdiók ügyvédei állhatnak az útjukba. A Super Power Beatdown youtube csatornára bizonyos időnként kikerül egy videó, ahol közkedvelt karakterek esnek egymásnak. De vajon ki nyerne,  ha a Sötét Lovag és a Sötét Nagyúr összecsapna? Tegyük félre a  “márpedig 2 másodperc alatt” – szövegeket és inkább nézzétek meg a videót. Olvasd tovább

1

Pletyka: Az első Star Wars spin offban a Halálcsillag terveit próbálják ellopni

Néhány órával ezelőtt reppent fel a hír, hogy pénteken jön a Star Wars: The Force Awakens előzetes, majd J.J. Abrams is megerősítette, hogy számíthatunk egy 88 másodperces anyagra. Amerikában csupán pár moziban kerül leadásra, sajnos arról nem tudni, hogy az internetre mikor kerül ki a jó verzió. Mert a kamerás verzió valószínűleg piszok gyorsan utat talál a világhálóra.

starwarstrailer

Ezzel együtt egy újabb pletyka is felütötte a fejét, de nem a hetedik felvonás, hanem a 2016-os spin off kapcsán. Ha igaz a híresztelés Gareth Edwards rendezésében egy csapat megpróbál véghezvinni egy rablást. Szeretnék meglovasítani a galaxis legfontosabb és egyben legfélelmetesebb készülő fegyverének terveit: A Halálcsillagét.

A lázadók a feladatra fejvadászokat bérelnek fel. Az információt lehozó Slashfilm a Hét szamuráj és az Ocean’s Eleven ötvözeteként írta körül a projektet. A szövetség hajói megtámadják a Birodalom titkos bázisát és az ütközet alatt kell a feladattal megbízott alakoknak bejutnia a szigorúan őrzött helyre. A Millenium Falcon is felbukkan, de nem Han Solo fogja vezetni. Olvasd tovább

0

Megidézik a karbonitba fagyasztott Han Solo-t

A galaxis rettegett maffiózója a karbonitba fagyasztott Han Solo-t bázisán tartotta. A rusnya Jabba bizonyára gyakran megszemlélte. Eltelt néhány évtized a Birodalom visszavág és A jedi visszatér óta, ám a popkultúrában jó néhány alkalommal tisztelegtek, idézték meg vagy parodizálták ki a befagyasztott Solot.

Henry Hargreaves nagy rajongója a Star Wars-nak és úgy gondolta, hogy több ismert karaktert ágyaz bele karbonitba…akarom mondani kicsit változtatott a dolgon, alakított az eredeti elképzelésen és csokival helyettesített.

karbonit3 Olvasd tovább

9

Star Wars 7 pletyka Luke Skywalkerről

starwarsconceptSpoiler Spoiler Spoiler

A Star Wars 7 gonoszát az eddigi híresztelések során úgy írták körül, mint egy köpenyt viselő, maszkos gépkezű alakot, aki a Császári trónon ücsörög. Ez a karakter nem más, mint Luke Skywalker. Most a Making Star Wars oldal osztott meg néhány újabb információt, ami szerintük igaz.

Luke hatalmas erővel bír, sokkal inkább varázsló, mint fénykarddal harcoló lovag. Lesz egy olyan pillanat, amikor benne is tudatosul, hogy mire képes. A valaha volt legerősebb jedivé vált, de nem gondolja úgy, hogy egyben a legbölcsebb lenne. Szeretné tudni, hogy mi lenne a galaxis számára a legjobb, de nem szeretne hibákat véteni. Úgy érzi, hogy előfordulhatna, hogy átvernék, manipulálnák, félrevezetnék, és véletlenül árthatna azoknak is, akiket szeret.

Éppen ezért a galaxisra és magára gondolva sok évre száműzetésbe vonul. Erejének sem ura teljesen. Miközben meditál, akaratán kívül lebegtet tárgyakat. Fogalma sincs arról, hogy vajon saját érzelmei vagy az Erő irányítja. Luke látja a múltat, a jelent és jövőt, a régi barátokat és olyasmiket, amelyek kihatással vannak a józan eszére.

Luke megjelenését ijesztőnek és félelmetesnek írták körül, látni a lobogó tüzet a szemében. A Star Wars 7-ben folyamatosan ott lebeg a nagy kérdés, hogy vajon elindult-e a sötét oldal felé. Még azok sem tudják megmondani, hogy megőrült-e,  akik egész életében ismerték. Az új gonosz és a felbukkanó hős is arra kényszerítik Luke-ot, hogy beavatkozzon a galaktikus konfliktusba. Az egyensúly felbomlása miatt újra nagy lesz az esélye, hogy egy sokkal félelmetesebb gonosz lendüljön akcióba.

A film utolsó perceiben kiderül, hogy Luke a jó és a rossz határsávjában imbolyog.

7

Pletykák: X-Men sorozat, Pókember és a Marvel, Obi Wan Kenobi spin off

xmenjovendo10A Bleeding Cool szellőztette meg, hogy a Fox a tévébe is elhozná a mutánsokat. A DC amúgy is erősen rajta van, hogy legalább a kisképernyőn lekörözze a Marvelt, amelynek eddig csupán egyetlen saját gyártású szériája van. Tehát nem túl nagy a konkurencia a DC-s hősöknek, így az X-Men is megpróbálkozik azzal, hogy nézőik millióit ültesse a tv elé. Pontosabban Peter David közismert képregényének a tagjaira, az X-Factorra fókuszálna a projekt. A főhős Jamie Madrox, a Többszörös Ember lenne. Elvileg úgy kell elképzelni a tervezetet, mint a Rejtélyt, csak a történések az X-Men világában zajlanak.

A HitFix egyik szerkesztője úgy hallotta, hogy a Sony-nak nagy tervei vannak Pókemberrel. Számukra nagyon fontos a karakter és éppen a lehetőséget vizsgálják, hogy miként tudna csatlakozni a Marvel által felépített világhoz.

pokemerKorábban is felröppentek afféle pletykák, hogy a stúdió eleve úgy alakította ki a Hálószövő filmeket, hogy idővel – ha úgy adódna – a Bosszúállók oldalán harcolhasson. Néhány hónappal ezelőtt viszont cáfolták, hogy ezen gondolkodnának. Úgy fogalmaztak, hogy amíg van elég elmesélni való történet, addig nem is veszik fontolóra. Ami kb. annyit jelent, hogy amíg eléggé sok bevételt termelnek a folytatások, addig magasról tesznek a Marvelre. De ugye a legutóbbi Pókember kaland Amerikában durván alulteljesített és a harmadik felvonást 2016-ről 2018-ra tolták és inkább a Sinister Six-re összpontosítanak.

obiwanA Star Wars folytatásokon kívül gőzerővel dolgoznak a spin off filmeken is. A Cinelinx információi szerint az egyik különálló projekt Obi-Wan Kenobiról szólna. Ám nem csupán egyetlen filmet akarnak a jedi mesterről, hanem egy trilógiát építenének  köré.  És nem ám összefüggő sztorit regélnének el ezekben, hanem minden egyes felvonásban Obi-Wannak új megpróbáltatásokat kellene legyűrnie. Az egyik a Tatuinon játszódna, a másik kettő a Galaxis valamelyik szegletében. Qui-Gon Jinn felbukkanására is számíthatunk és állítólag arra is van esély, hogy a Klónháborúk sorozatból néhány karaktert viszontláthassunk.

1

Néhány kép a kiszivárgott Star Wars 7 videóanyagból

Azt hiszem, hogy mindenkinek elege van már az ilyen-olyan forrásokból érkező Star Wars folytatással kapcsolatos meg nem erősített híresztelésekre. A történettel kapcsolatban gyakorlatilag semmiféle hivatalos közleményt nem tettek eddig közzé, csupán annyi biztos, hogy az eredeti filmek főbb szereplői bekerültek a hetedik részbe.

Viszont pár órával ezelőtt a youtube-ra felkerült egy Walt Disney vízjellel ellátott videóanyag, de nem sokkal később mindezt törölték és a felhasználót is eltávolították a megosztóról. Ahogy mondani szokták: Ami kikerül az internetre, az ott is marad. A videót ugyan nem tudom megmutatni, de néhány képet belőle igen. Vajon köze van a hetedik részhez vagy csak kamu?swanyage4

Olvasd tovább