Itt a Star Wars 7 második előzetesének szinkronizált változata. Talán jobb lett volna, ha Luke hangját öregebbre veszik, hiszen olybá tűnik, mintha egy fiatalemberről lenne szó.
star wars
Milyenek lettek volna ezek a folytatások?
Régen volt már igazán hosszú iromány, ugye? A Development Hell két felvonása után terveztem még egy részt, de úgy gondoltam, hogy inkább másképpen közelítem meg. A meg nem valósult folytatások után várható egy cikk érdekesnek tűnő, végleg behalt tervekről, illetve lesz szó elkészült filmek korábbi változatairól is. Olvasd tovább
Közeleg a Star Wars Nap
További inspiráció és ötletek a http://family.disney.com/star–
Az első Star Wars spin off a Halálcsillag terveinek az ellopásáról fog szólni
A Star Wars Celebration esemény elején kijött az új előzetes Az ébredő Erőhöz (The Force Awakens), de ma a jövőre érkező spin off-ról is szó esett. Bár sajnos túl sokat nem mondtak a Felicity Jones főszereplésével készülő Rogue One-ról, de megerősítették, hogy a történetben a lázadók szőnek tervet a Halálcsillag terveinek ellopására. Egyúttal levetítettek egy előzetest is, amit kamerásan láthattok is. A forgatókönyvön Gary Whitta és Chris Weitz dolgoztak, Gareth Edwards dirigálhat a forgatáson.
Itt az újabb Star Wars 7: Az ébredő Erő előzetes
Ma kezdődött a Star Wars Celebration, várható volt, hogy esetleg újabb képekkel vagy előzetessel készül a Disney. És tessék, itt a friss, ropogós trailer. Egyúttal a karakterekről is kijött a hivatalos leírás. Daisy Ridley karaktere, Rey a Jaku bolygón afféle guberáló, lezuhant űrhajók körül kutakodik. Magányosan éldegél, eléggé egyhangúan telnek napjai, majd találkozik valakivel és hirtelen felpörögnek az események. John Boyega lesz Finn, a rohamosztagos, aki hatalmas veszélybe kerül és ez alaposan felrázza, megváltoztatja életét. Oscar Isaac formálhatja meg Po Dameront, egy bizonyos hercegnő bízza meg valamiféle küldetéssel, így fut bele Boyegába.
Így fog kinézni egy rohamosztagos a Star Wars 7-ben
Kiadásra kerül a Star Wars 6 része…ezúttal DIGITAL HD-ben
Azt hihettük, hogy George Lucas minden létező Star Wars extrát közzétett az elmúlt évtizedek alatt. De nem, még mindig akad eddig nem látott dolog, amivel elő lehet rukkolni. A Disney pedig meg is teszi. Ugyanis a stúdió kiadja újra az eddig bemutatott hat részt, amelyen a bónuszok között interjúkat, összeállításokat, kivágott jeleneteket lehet megtalálni és egyúttal két, eddig közzé nem tett bónuszt is tartalmazni fog.
A Star Wars Digital Movie Collection április 10-től lesz elérhető minden létező platformon, ráadásul Digital HD-ben. Azaz be lehet szerezni iTunes-ról, Google Play-ről, Vudu-ról, az Amazonról, Verizon FiOS-ról, Xbox Videoról. És ugye a dolog különlegessége, hogy minden létező módon kiváló, remek minőségben meg lehet nézni a franchise 6 felvonását.
Alább láthatóak, hogy melyik filmhez milyen extrák fognak tartozni (angolul) Olvasd tovább
Fan made: Star Wars Tie Fighter
Paul Johnson nagy rajongója a Star Warsnak és elhatározta, hogy szabadidejében összehoz egy animációs filmet, amellyel a franchise előtt kíván tisztelegni. 4 éven keresztül, leginkább a hétvégéken dolgozott, a végeredményt alant láthatjátok.
Johnson a 80-as évek animék stílusában készítette el művét, megemlítette az 1994-es TIE Fighter játékot is, abban a Birodalom egyik pilótáját lehetett irányítani. Arra is szánt időt, hogy elkészítsen egy posztert is, kiderült az is, hogy Drew Struzan és társai által filmekhez készített olaj/akrilfestmények jártak a fejében, amikor megálmodta a kinézetet. Olvasd tovább
Mégis lesz élőszereplős Star Wars sorozat?
Emberemlékezet óra várunk a Star Wars élőszereplős sorozatra. A forgatókönyvek elkészültek, szépen meg is volt tervezve minden, csak egy dolog szólt közbe: a fránya költségvetés. Túl sokba kerültek volna az epizódok és egyszerűen nem érte volna meg leforgatni. Persze születtek ígéretek, hogy majd egyszer lesz belőle valami, ha a trükktechnika nem lesz olyan drága.
Talán most jött el az idő? A Cinelinx tudósítása szerint a Disney felmelegítette az ötletet, a forgatás a Pinewood Studiosban zajlana, ugyanazokat a díszleteket használnák, mint a filmeknél. Így jelentősen spórolnának, hiszen nem kell újabb helyszíneket felhúzni és még változtatni is lehet rajtuk. Egyelőre az ütemtervet próbálják kitalálni, hiszen két film munkálatai között tudnák a szériát összehozni.
Egyelőre nem tudni, hogy a George Lucas által jóváhagyott régebbi szkriptek alapján forgatnának az epizódok. Ha mégis, akkor a fiatal Han Solo, Boba Fett és Lando körül zajlanának az események.
2017. május 26-án jön a Star Wars VIII
Idén befut a Star Wars hetedik felvonása és két év múlva jön a nyolcadik rész. Eddig is tudtuk, hogy valamikor 2017-ben ülhetünk be Az ébredő Erő folytatására, de inkább arra gondolhattunk, hogy csak év végén. Ám a stúdió tartott a részvényeseinek egy konferenciát, ahol elmondták, hogy 2017 május 26-án küldik mozikba a filmet.
A franchise eddigi részei Amerikában eddig mind májusban kerültek bemutatásra, J.J. Abrams rendezését azért toltál el 2015 decemberére, hogy több idő legyen a forgatókönyvre, az előkészületekre és az utómunkálatokra. Ha Abramsen múlott volna tolt volna még a premieren, hiszen kevésnek találta a rendelkezésére álló hónapokat, de a Disney eléggé sürgette.
Jelen pillanatban szinte semmit nem tudunk a Star Wars 8-ról, azon kívül, hogy Rian Johnson fogja dirigálni nem ismeretes, hogy mi lesz a sztori és azt sem tudni, hogy mely karakterek térnek vissza. Elvileg Daisey Ridley trilógiára írt alá.
Viszont kiderült, hogy a Gareth Edwards kezei között formálódó spin off Rogue One-ra fog hallgatni. Ebben Felicity Jones lesz az egyik főszereplő.
A színfalak mögött: Hősök és gonoszok
A vásznakon mogorván, dühösen, megvetéssel néztek egymásra. A forgatási szünetekben pedig jól elbeszélgettek egymással. Néhány nosztalgikus és hangulatos CGI mentes képet láthattok alább. Batman és Bane vígan eldiskurálgat egymással és minő meglepetés, Voldemort is tud vigyorogni.
Dokumentumfilm Jabbáról
Jabba a galaxis egyik ismert és egyben legrondább gengsztere volt. Talán jó néhány embert érdekel, hogy miképp is keltették életre. Jamie Benning készítette a Slimy Piece of Worm-Ridden Filth: Life Inside Jabba the Hutt rövid doksifilmet, amelyhez régi felvételeket gyűjtött. A videóban elmondanak minden lényegeset Jabbáról és megmutatják milyen volt a bábú mozgatása.






