6

Hamarosan elkészül a Bad Boys 3 forgatókönyve

badboysJerry Bruckheimer producer a 80-as és 90-es évek sztárproducere volt, temérdek kasszasiker fűződött a nevéhez. Ám az elmúlt években beletenyerelt néhány csúnya buktába. Ennek ellenére még mindig százmilliós költségvetésű alkotásokkal zsonglőrködhet.

Nemrégiben a Collidernek adott interjút, ahol ismét szóba került a Bad Boys 3, amiről már évek óta beszélnek, de nagyobb előrelépés nem történt a megvalósulás felé. De úgy tűnik, hogy hamarosan elkészül a forgatókönyv, legalábbis Bruckheimer azt mondta, hogy három hónapon belül az asztalára kerül és reményei szerint abból film is lesz. Hozzátette, hogy alaposan utánanéztek a Miamiban ténykedő bűnözőknek, szakértők bevonásával vizsgálták, hogy a városban éppen miféle gengszterek vannak. Mindezt a történetbe is beleépítik. Mellesleg a film teljes egésze Miamiban fog játszódni, a két nyomozó nem fog kiruccanni Kubába, nem fog letarolni más országokat.

Kiderült, hogy egészen jók az esélyek a Nemzet aranya 3-ra (National Treasure 3) is.  Voltak egyeztetések és megbeszélések ezzel kapcsolatban. Jon Turteltaub marad a rendezői székben, de mások dolgozhatnak a forgatókönyvön. Az írók neveit nem közölte és azt sem osztotta meg, hogy Nicolas Cage ezúttal mit próbál megtalálni.

3

Baldwin a Mission Impossible 5-ben

baldwin2015 decemberében lép ismét akcióba Tom Cruise különleges alakulata.  A Mission Impossible 5-ben Jeremy Renner és Simon Pegg ismét tiszteletét teszi. Jessica Chastain nevét emlegették a női főszerep kapcsán, de úgy alakult, hogy a színésznő kimarad a filmből, mivel nem tudna helyet szorítani a naptárában. Helyére   Rebecca Fergusont szerződtették le, karakteréről sokat nem árultak el.

Alec Baldwin is csatlakozott a szereplőgárdához, ő a CIA egyik magas rangú emberét alakíthatja, aki Hunt egységét felügyeli. A Variety szerint a Baldwin által megformált férfi  hasonló lesz a harmadik részben látott Laurence Fishburne szerepéhez.

A forgatókönyvön Drew Pearce munkálkodik és eddig vehetjük jó jelnek, hogy eddig még nem szóltak senkinek, hogy legyen oly kedves és csinosítgasson a sztorin. A rendezői feladatok Cruise egyik régi ismerőse és munkatársa, Christopher McQuarrie látja el.

0

Columbus egyengeti a Szörnyecskék folytatás útját

gremlinsChris Columbus első igazi nagy dobása a Reszkessetek betörők (Home Alone) klasszikus volt, az utolsó nagy sikere a Harry Potter második felvonása volt és bizony ez sem most volt. Illene már, hogy megint olyasmit alkosson, ami nagyot szól.

A Warner évek óta próbál kezdeni valamit a Szörnyecskék franchise-zal, nagyobb előrelépés történt az ügyben, mert az 1984-es film  írója, Columbus leszerződött a produceri teendőket ellátásra . Elvileg nem egy remake-et fogunk kapni, hanem egy folytatás-féle reboot van a tervezőasztalon. Seth Grahame-Smith és David Katzenberg szintén  producerként veszik ki a részüket a munkálatokból.  Ezen túlmenően az eredeti filmek producere,  Steven Spielberg sem marad ki a produkcióból.

Az eredeti sztoriban egy srác aranyos állatkához jut, de három szabályt be kell tartania. Ne etesse meg éjfél után, ne érje éles fény és ne érje nedvesség

Ám ezen túlmenően  Columbus kapcsolatba került a Kincsvadászok (The Goonies) következő részével is. A folytatásról évek óta  beszélnek, az 1985-ös kalandfilm rendezője, Richard Donner beszél pár éve arról, hogy Spielberg rukkolt elő egy jó sztorival.

0

Sharknado 2: The Second One előzetes

sharknadoA cápák feltűntek strandokon, fürdőzőhelyeken és zargatták a békés kisvárosok lakóit. Lejárt lemez, lefutott téma. Mit lehet velük kezdeni? Miért csak vízben harapdáljanak? Az elmúlt években láthattuk, hogy a cápák különböző közegekben is elég jól megállják a helyüket. Ráadásul a SyFy gondoskodik róla, hogy minél nagyobb őrültséget kapjunk. Mivel a Sharknadoval elégedett lehetett a B kategóriás horrorokat kedvelő nép, így megcsinálták a második felvonást, a Sharknado 2: The Second One-t. Július 30-án debütál a csatornán, Vivica A. Fox és  Kelly Osbourne domboríthat a folytatásban és mellettük Judd Hirsch, Mark McGrath és Judah Friedlander próbálhat életben maradni. Olvasd tovább

5

Egy ideig nem lesz Shop-stop 3

shopstopSokan várhatják a Shop-stop 3. részét, Kevin Smith ugyan elkészült a forgatókönyvvel és pár hónappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy májusban hozzá is láthat a forgatáshoz. Azonban belefutott egy nagy akadályba. Weinsteinék passzolták a lehetőséget. A 6 millió dolláros költségvetés hallatán úgy reagáltak, hogy túl ok lenne. Ha elkészülne a film szívesen forgalmaznák, de az biztos, hogy a büdzséhez nem tesznek hozzá semmit.

Tehát Smith kénytelen befektetőket keresni vagy esetleg a Kickstarteren ís gyűjtögethetne, hiszen a Veronica Marsra is összedobtak a rajongók 5,7 milliót. A Shop -stop 2. része 5 milliót emésztett fel és Amerikában 24 millió dollárt szedett össze. Bizonyára ennél többet reméltek Weinsteinék.

Habár még nem került mozikba a Tusk horrorja, de máris a Yoga-Hosers spin offon gondolkodik. A Tuskban egy kisboltban megismerhetünk két karaktert, össz-vissz 5 percet töltenek a filmben és esélyest kapnak, hogy egy különálló produkcióban is bizonyíthassanak. Rosencrantzhoz és Guildensternhez hasonlították őket.

Smith-ban annyira túlteng a kreatív energia, hogy Charles Roven és Zack Synder kérésre írt egy ál forgatókönyvet az Acélember folytatásához, amelyet aztán szépen kiszivárogtattak a bloggereknek. Ennek köszönhető a rengeteg pletyka.

4

Henry Cavill, mint Superman


Az USA Today hozta le a képet Supermanről. Az Acélember (Man of Steel) arról szólt, hogy a főhős megpróbálja megtalálnia a helyét a világban szuperhősként és hétköznapi emberként. A Dawn of Justice-ban már a Daily Planet újságírójaként dolgozik, de egyúttal eljut Gothamban és egy nagy veszéllyel kényszerül szembenézni, aminek Lex Luthor is részese.

Zack Snyder rendező Batmanről annyit mondott, hogy Christopher Nolan nem siettette, hogy Bruce Wayne felvegye a jelmezt. Ők viszont nem érezték szükségesnek, hogy bemutassák a gothami milliomos eredetét. A direktor úgy fogalmazott, hogy a 75 éves hőst ismeri mindenki, ezért úgy gondolták, hogy fel lehetne vezetni egy idősebb, harcedzett sötét lovagot.

2

A Förtelmes főnökök 2 előzetese

horriblebossesA Förtelmes főnökök (Horrible Bosses) szórakoztató volt ugyan, de nem kiáltott folytatásért. De a stúdiónál valaki csak folytatásért kiáltott.

Nick, Dale és Kurt – a három dolgozó, akik ki akarták nyírni főnökeiket – úgy döntenek, hogy saját céget alapítanak. Nem lesz, aki parancsolgasson nekik, mindent úgy irányítanak, ahogy ők akarnak. Csakhogy egy befektető csúnyán alájuk ver és még csak a bírósághoz sem tudnak fordulni. Így inkább elrabolják az illető fiát, hogy meg tudják zsarolni.

Visszahoztak mindenkit az előző részből, de inkább úgy mondanám, hogy beleerőltették az előző rész szereplőit a filmbe. Jason Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis mellett láthatjuk Jennifer Anistont, Kevin Spaceyt és Jamie Foxxt is. A gonosz üzletembert Christoph Waltz formálja meg, fiát Chris Pine testesíti meg.  Sean Anders, a Szextúra (Sex Drive) rendezője vezényelte le a folytatást. Olvasd tovább

1

Az Orvlövész írója dolgozik a G.I. Joe 3 forgatókönyvén

gijoemegtorlas21A legutóbbi G.I. Joe filmet a 3D konvertálás miatt az utolsó pillanatokban vették ki a 2012-es bemutatók közül. Az alkotók a vesztüket érezhették, ezért is döntöttek úgy, hogy a plusz dimenzióhoz fordulnak segítségért. Így már hozta a vártakat és a Paramount boldogan jelentette be a harmadik felvonást.

Mivel 2016-ban zördülnek újra össze a G.I. Joe-k és a Kobrák, ezért a forgatókönyvhöz is illett hozzálátni. A stúdió Jonathan Lemkint szerződtette le erre a feladatra. Lemkin szállította le az Orvlövész (Shooter) és a Vörös bolygó (Red Planet) szkriptjeit is.

A Paramount úgy tervezi, hogy 2015 tavaszán elkezdődhet a forgatás, már csak rendezőt kell találni, mert Jon M. Chu távozott a projekt éléről. Nem osztottak meg részleteket, hogy a stúdiónak vagy éppen az írónak milyen elképzelései vannak a történettel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy Dwayne Johnson karaktere, Barikád fog állni a középpontban.

0

Írják a Bűbáj 2-t

encahntedHét éve mutatták be a Bűbájt (Encahnted), amiben az Amy Adams által játszott hercegnő a mesék birodalmából átkerül a való világba, Manhattanbe. Természetesen néha dalra fakad. Mivel szépen keresett a film a Disney úgy döntött, hogy kell nekik egy folytatás. Hozzá is láttak a forgatókönyvhöz, azonban úgy tűnt, mintha nem igazán akarnák erőltetni a következő részt.

2014-et írunk, a Disney-nek újra eszébe jutott, hogy valamikor még napirenden volt a Bűbáj 2. Szóltak  J. David Stemnek és David N. Weissnek, hogy hozzanak össze egy elfogadható szkriptet. Elfogadhatót írtam? Az úriemberek korábban olyan történeteken dolgoztak, mint az Oviapu 2 (Daddy Day Camp) és a Hupikék törpikék (The Smurfs). Ajjaj.

A rendezői feladatokat Anne Fletcher vállalta be. Egyelőre nem ismert a sztori és azt sem tudni, hogy a 7 évvel ezelőtti produkció szereplői közül ki fog visszatérni. Egyáltalán rá tudják-e venni őket, hogy bevállalják a filmet?