7

2015-ben jön az új Star Wars film Lucas nélkül

George Lucas néhány hónapja még azt mondta, hogy visszavonul, hátat fordít mindennek, fog egy kamerát és csak a saját maga szórakozására fog filmezni. Ugyan ki gondolta volna, hogy komolyan gondolja? Senki nem hitte volna, hogy csak úgy magára hagyná a Csillagok háborúját, amelyről annyi bőrt lehúzott.

Azonban az Erő mindenható ura eladta birodalmát a Disney-nek. 4,05 milliárd dollár értékben kelt el a “Lucas-istálló” a számítógépes játékokat gyártó LucasArtstól kezdve egészen a nagy múltú effektcégig, az ILM-ig bezárólag. Persze a stúdió nem ül vígan a megszerzett jogokon, hanem máris betervezték a következő Star Wars filmet, a hetedik rész 2015-ben érkezik és további folytatások is várhatóak. Olvasd tovább

2

DVD-n jön a Frászkarika folytatása

Még a 80-as évek közepén mutatták be a Frászkarika (Fright Night) horror-vígjátékot, amiből tavaly a DreamWorks szállított le egy remake-et. A filmhez nagy reményeket fűztek, itthon is agyonreklámozták. Ám a produkció elhasalt és joggal gondolhattunk arra, hogy nem lesz repeta belőle.

Azonban ha az Universal sem tette parkolópályára a Farkasemberét (Vérfarkas néven DVD-n jön a következő film), akkor pont a DreamWorks mondana le a vámpírokról? A vezetés úgy döntött, hogy bekéri a következő részt, sztárok felbukkanására ne számítson senki, a film elkerüli a mozikat. A forgatás Romániában fog zajlani Eduardo Rodriguez, a Stash House alkotójának a vezényletével.

25

007 – Skyfall

BeniMan írása.

A James Bond filmek immár 50 éve szórakoztatják a nagyérdeműt, köszönhetően az akció, a humor, az erotika tökéletes egyvelegének. Régóta meghatározza ez már a 007-es márkát, az új film azonban letér a rég kitaposott ösvényről, a Skyfall egy szexi, szomorú, drámai akció mozi, amely méltó Őfelsége titkosügynökéhez. De minek köszönhető a film sikere és az, hogy szinte minden kritikus elismerően nyilatkozik róla? Nos egyértelműen Sam Mendes rendezőnek. Egészen hihetetlen, de a Skyfall előtt, még egyszer sem kapott a Bond sorozat igazi élvonalbeli rendezőt. Persze voltak sikeres direktorok, akik a Bond filmen kívül is tudtak anyagi vagy szakmai sikert elérni (Martin Campbell vagy éppen Marc Forster), de igazán elismert ”A” osztályú rendező nem dolgozott még a 007-es háza táján. Olvasd tovább

2

Lesz Sin City 2!!

0scRobert Rodriguez legutóbb azt mondta, hogy elképzelhető, hogy be se tudja fejezni a Machete Kills-t, kénytelen lesz lepasszolni a hátralévő feladatokat másnak, mivel elkezdődik a Sin City 2 forgatása. Nos, hihetetlen, de igaz, örömmel jelenthetem be, hogy a rendező befejezte a Machete második részét és belevágott a képregényfilm munkálataiba.

 Mickey Rourke, Jessica Alba és Rosario Dawson visszatér, de felbukkan még Jaime King is. Jamie Chung szintén leszerződött, ő az első részben megismert hallgatag, de halálos Miho-t fogja megformálni, a karaktert Devon Aoki formálta meg először. Úgy volt, hogy Angelina Jolie is főszerepet kap, a színésznő Avát alakíthatta volna, azonban őt nem fogjuk látni a filmben, hamarosan bejelentik, hogy ki érkezik a helyére.

 Bemutató 2013. október 4., be lehet vésni a naptárba.

0

Wolverine teaser poszter

Némi huzavona után idén hozzáláttak a Wolverine folytatásának a forgatásához. Az is kiderült, hogy nem a rossz emlékű eredetfilm történései után veszik fel a fonalat, hanem ugranak pár évtizedet az időben és jóval az X-Men 3 után fognak zajlani az események. Mintha ezzel is azt akarnák jelezni, hogy felejtsük el az origins-t és mondjunk le egy esetleges X-Men 4-ről.

 

Alant még egy videót is megnézettek, persze csak ha van időtök, hisz 4,5 órás. Hugh Jackman és James Mangold beszélnek a filmről és válaszolnak a rajongók kérdéseire.

Olvasd tovább

24

A kaptár – Megtorlás (Resident Evil: Retribution)

resident-evil-retribution-poster-150812-3.jpg

A harmadik részről itt, a negyedikről itt, egy animációról itt olvashatsz.

A zombik a világ urai. Alice (Milla Jovovich) egykor maga is kísérleti alanya volt annak a cégnek, amelynek laboratóriumából kiszabadult a világ elpusztításáért felelős T-vírus. Most a cég legtitkosabb műveleti bázisán tér magához: miközben a hatalmas bunkerlaboratóriumból próbál kijutni, a saját múltja néhány titkát is leleplezi – és újult erővel keresi azokat, akik felelősek a fertőzés elterjedéséért. Tokió, New York, és Moszkvába mesterségesen létrehozott másolatán vezet az üldözés. Néhány új baráttal és rég szövetségessel az oldalán Alice tovább harcol a túlélésért, hiszen már egyértelmű: a világ megmenekülése és az ő élete szorosan összekapcsolódik. És a visszaszámlálás megkezdődött.

Olvasd tovább

1

Jégkorszak 4: Vándorló kontinens (Ice Age: Continental Drift)

Az előző részről itt írtunk.

10 évvel ezelőtt a mozikba beköszönt a Jégkorszak, ami gyakorlatilag a Fox első pozitív csalódása volt az animációs piacon. Ezt megelőzően az Anasztázia és a Titan A.E. alkotásokkal próbált birokra kelni a Disney-vel, kevés sikerrel. Felettébb jó döntés volt, amikor rátette a kezét a Blue Sky cégre, amelynek első nagyobb megpróbáltatása éppen a Jégkorszak volt, azóta is megbízhatóan szállítja az olcsóbb, de jó minőségi és szórakoztató animációkat. Legnagyobb sikerük kétségkívül a mamut, a kardfogú tigris és a lajhár főszereplésével készült franchise, amely immáron a negyedik felvonásnál tart.

Olvasd tovább

1

Madagaszkár 3. (Madagascar 3: Europe’s Most Wanted)

Az előző részről itt írtunk.

A DreamWorks alapítása óta azon fáradozik, hogy animációs részlegével két vállra fektesse legnagyobb vetélytársát, a Disney-t. A nagy igyekezet olykor görcsös erőlködésnek tűnik, máskor úgy látszik, hogy könnyen jött a sok a remek ötlet. Mindenesetre a Spielberg cég „rajzfilmosztályán” felvállaltan arra törekszenek, hogy az első rész után több folytatás érkezzen. Van ahol a spin off-ig is sikerült eljutni (Shrek), van ahol mégis a fiók mélyére süllyesztették a további terveket (Szörnyek az űrlények ellen), de a legnagyobb erény mégis az, hogy egy harmadik résszel lekörözik az előző felvonásokat.

Olvasd tovább

1

Röviden: Outpost: Black Sun

 Az előző részről itt esett szó.

Négy évvel ezelőtt Ray Stevenson harcedzett kis csapatot vezetett Kelet-Európába, de még a sokat látott zsoldosok lába is megremegett, amikor egy régi náci bunkerben kénytelenek voltak tartani magukat a Führer feltámadt, élőholt katonáival szemben. Még Stevenson összekoccantott szemöldöke sem állította meg az ellenfelet. Steve Barker beígérte a folytatást, ami váratott magára egy ideig, de végül csak összehozták a második részt, ami sokkal jobban sikerült, mint az első. Persze Barkerék nem vívtak ki maguknak nagy költségvetést és A helyőrség 2 továbbra is a B kategória talaján mozog, a színészek is csak akkor került díjközelbe, amikor bekapcsolták a tévét, de tökéletesen megfeleltek a nem túl nehéz feladatra. Az utasítás a következő lehetett: Merev arckifejezést felvenni, az sem hátrány, ha néha kiválóan tudja szűrni a mondandóját a foga között . Ezúttal egy nácivadász nő és egy régi ismerőse kerül a bunker közelébe, előbbi azt reméli, hogy végre nyugdíjba vonulhat ha végre végez utolsó célpontjával eme helyen, utóbbi céljai kissé homályosak. Szerencsétlenségükre a feltámadt holtak rájöttek, hogy miképp tudnak egyre messzebb és messzebb jutni eddigi élőhelyüktől, de öröm az ürömben, hogy összefutnak egy csapatnyi katonával, akik egy tudóst pátyolgattak és és annak találmányára ügyeltek. Kissé félő volt, hogy az egy szem nő a harc közben azon fog sírdogálni, hogy összekócolódott a haja, de szó nélkül húzza meg magát néhány hulla alatt, míg elvonul az ellen és félelem nélkül veti be magát az egykor németek kísérleti helyének számító bunkerbe. A zombik teszik a dolgukat, morogva, megállíthatatlanul csosszannak előre, a szereplők meg a nagy lövöldözés közepette próbálják kiagyalni, hogy miképp élhetnék túl és hogyan állíthatnák meg a foszló képű németeket. Kevés pihenőt engedélyeznek a karaktereknek, akik vagy szúrósan méregetik egymást vagy „Hú, most mit tegyünk” ábrázattal néznek a térképre, információkra, esetleg összpontosítva tekintenek bele fegyverük célzójába. Nem szokásuk vigyorogni, vicceket mesélni, esetleg egy-egy lenéző félmosolyra futja. 70 %-ot megérdemel, mondhatni egészen jó szórakozás volt.

5

James Cameron csak az Avatarral foglalkozik, lesz negyedik rész

A New York Times oldalain jelent meg egy interjú James Cameronnal, aki elmondta, hogy az elmúlt 16 év alatt nyolcszor merült le a mélységbe és ez idő alatt csupán két filmet készített. Tavaly fogta magát és a produkciós cégének fejlesztői osztályát úgy ahogy van megszüntette. Elmondása szerint nem igazán foglalkoztatja, hogy az Avataron kívül más filmekkel törődjön. Megcsinálja a második és harmadik felvonást és esetleg a negyedikbe is belevág. Még a producerként sem fogja kivenni a részét más alkotásokból, az Avataron kívül más filmek forgatókönyvei sem érdeklik. Úgy gondolja, hogy ezzel mindent el tud mondani, amit el akar és fel tudja hívni az emberek figyelmét a környezet védelemre, ráadásul mindezt szórakoztató módon tudja tálalni. Ugyanakkor dokumentumfilmeket továbbra is készíteni fog, 10 év alatt 5 hasonló műből vette ki a részét és szeretné több hasonló produkciót letenni az asztalra. A Mariana-árokba való lemerülését bemutató dokumentumfilm jövő év elején kerül a mozikba.

Szóval ha esetleg arra vártatok volna, hogy megcsinálja a Két tűz között második részét, akkor lemondhattok róla. Producerként Az őrület hegyei, a Kleopátra 3D, a Cirque du Soleil 3D és A fantasztikus utazás remake útját egyengette volna, de ezek szerint kihátrált mindegyik tervezet mögül. A Battle Angellel kapcsolatosan pedig legutóbb azt nyilatkozta, hogy nem mondott le még róla, de az Avatarral több emberhez tud szólni, jobban fel tudja hívni  a környezeti problémákra a na’vikkal a figyelmet.