0

Robin Williams Dzsinnje még úgy 24 évig nem térhet vissza

dzsinnHa Aladdinra gondolunk szinte azonnal beugrik a vicces kék dzsinn, akit Robin Williams szólaltatott meg. A nagy sikerű mozifilmet követően két rész is készült, amelyeket már otthon lehetett élvezni. Mindenesetre kiderült, hogy Williams az első felvonás hanganyagának rögzítése során eléggé sok minden került a vágószoba padlójára. Mindezeket a Disney felhasználta volna az Aladding 4-hez.

Ám a színész végrendeletében leszögezte, hogy halála után 25 évig nem lehet használni ezeket az anyagokat. Egy bennfentes úgy fogalmazott, amikor Williams elemében volt és a Jó reggelt, Vietnámhoz hasonló szövegelést adott elő úgy 30 poént mondott el egy perc alatt. És így az Aladdinnál is rengeteg vicces dolog hangzott el. De ezeket biztosan nem lehet hallani egy ideig. Sebaj, addig még kijön néhány élőszereplős fantasy.

0

Absolutely Anything előzetes

absolutelyMonty Python!!! Újra munkában a csapat. Terry Jones jó pár éve próbálta megvalósítani a filmet, eleinte nem is lehetett túl sokat tudni a projektről, de annyi biztos volt, hogy beszélő kutyák és földönkívüliek is lesznek benne.

Simon Pegg alakíthatja a főszerepet, egy kiábrándult tanárt formálhat meg. Űrlények figyelnek fel rá és úgy döntenek, hogy különleges erővel ruházzák fel: Minden megvalósul, amit csak szeretne. Fogalma sincs, hogy mihez kezdjen képességével, ezért kutyájához fordul tanácsért.

Robin Williams adja Dennis, az eb hangját, Terry Gilliam, John Cleese, Eric Idle és Jones pedig az idegeneket szólaltatják meg. Kate Beckinsale is erősíti a filmet. Olvasd tovább

0

Még egy előzetes az Éjszaka a múzeumban: A fáraó titkának

ejszakaamuzeumban3Öt évvel ezelőtt éledtek fel a múzeumban a viaszbábok. A harmadik felvonáson sokáig ötleteltek, remélhetőleg valóban szórakoztató helyzeteket és érdekes karaktereket találtak ki. Ismét Shawn Levy ül a rendezői székben és Ben Stiller is visszatért Owen Wilsonnal, Steve Coogannal, Robin Williamsszel és sok más ismerőssel egyetemben.  Itthon december 25-én mutatják be, bízzunk benne, hogy passzolni fog az ünnepi hangulathoz. Olvasd tovább

0

A Merry Friggin Christman előzetes

merryfrigginAmikor Robin Williams augusztusban elhunyt több filmje is az utómunkálatok fázisában járt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyikhez sem kellett már újabb jelenetek felvenni.

Williams és családja a karácsonyi ünnepeket a férj apjánál töltenék el, egyébként sem találkoztak már vele évek óta. Azonban a férj rádöbben, hogy a gyerekek ajándékot otthon hagyta. Mit lehet ilyenkor tenni? A férfi és apja útnak indul, hogy még a napkelte előtt vissza tudjanak érni.

Tristram Shapeero rendezte az Amerikában novemberben bemutatásra kerülő vígjátékot. A rendező eleddig csakis sorozatokkal foglalkozott. Olvasd tovább

10

Elhunyt Robin Williams

“He arrived in our lives as an alien — but he ended up touching every element of the human spirit.” – Barack Obama

robinwilliamsRobin Williamsről a vidám, poénokat szóró színész képe ugorhat be, de az utóbbi években eléggé depressziós volt. Christopher Reeve nagy barátja volt, még a tanulmányaik alatt ismerkedtek meg és Williams még az emlékezetes lovasbalesete után is látogatta őt. Egy alkalommal orosz doktornak adta ki magát, és még egy vicces vastagbéltükrözés kiselőadást is előadott. Reeve elmondása szerint ekkor nevetett balesete óta először, és tudta, hogy élete rendbe fog jönni.

Sajnos Williams nem találkozott egy Patch Adams-szerű emberrel, aki ki tudta volna ráncigálni a búskomorságból. Úgy döntött, hogy öngyilkos lesz otthonában, halálát fulladás okozta.

1951. július 21-én született Chicagóban. Önmagát csendes, visszahúzódó gyerekként jellemezte. Majd bekerült a gimnázium dráma szakkörébe, ahol le tudta győzni félénkségét, és hamarosan az egyik legnépszerűbb diákká vált az intézményben. 1973-ban 20 tanulót vettek fel a Juilliard Schoolba, és Williams is köztük volt, majd bekerült a Haladó Programba is, ahová csak ketten juthattak be. Érdekesség, hogy a másik diák Reeve volt.

Miután feltűnt a rövid életű Richard Pryor Show-ban, leszerződött a Happy Days sorozatra, ahol az űrlény Morkot alakíthatta. A karakter annyira népszerűvé vált, hogy a csatorna úgy döntött, hogy Williams külön szériát kap. Az úr az űrből négy évadon keresztül okozott kellemes pillanatokat a rajongóknak. Egyre népszerűbbé vált, és stand up estek keretében dolgoztatta meg a hallgatóság rekeszizmait. Olvasd tovább

0

Night at the Museum: Secret of the Tomb előzetes

ejszakaamuzeumban31Az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) első része Amerikában 250 millió dollárt szakított, összbevétele meghaladta az 574 millió dollárt. 3 évre rá megérkezett a második kaland is, amely hazai földön már csak 177 millió dollárt tudott összeszedni, a nemzetközi területekről 236 millió folyt be.

2011 októberében Ben Stiller megemlítette, hogy lesz 3. felvonás is, de egyelőre még csak az ötletelésnél járnak. Tavaly februárban kiderült, hogy a rendezői teendőket újra Shawn Levy láthatja el és 2014 december 25-én jön a film. Robin Williams ismét eljátszhatta Theodore Rooseveltet, Dan Stevens lett Lancelot, Ben Kingsley egy fáraót kelthet életre.

A viaszbábúk újra életre kelnek. Ezúttal viszont kilépdelnek az utcára. Stiller és barátai rájönnek, hogy a mágikus táblával valami gond van. Éppen ezért Londonban fel kell keresniük a tábla megalkotóját, Ahkmenrah édesapját. Olvasd tovább

0

The Angriest Man in Brooklyn előzetes

angriestmanPhil Alden Robinson nem az az ember, aki gyakran áll be a kamera mögé. Miután megcsinálta a Komputerkémeket (Sneakers) csak 10 év múlva jelentkezett újra mozifilmmel, akkor A rettegés arénáját (The Sum of All Fearts) tette le az asztalra. A két alkotás között levezényelt egy sorozatepizódot és egy tévés projektet. 12 évvel utolsó filmje után megint jelentkezik.  A dreamedy-ben egy orvosnő ellenszenves betegének azt találja mondani, hogy másfél óra van hátra az életéből. A férfi nem zuhan magába, hanem a 90 percet arra próbálja felhasználni, hogy helyrehozza hibáit.

Robin Williams játssza a főszereplőt, Mila Kunis öltheti magára a fehér köpenyt és Peter Dinkalge, James Earl Jones, Melissa Leo is felbukkan. A forgatókönyvet Daniel Talitz írta Assi Dayan regénye alapján. Amerikában május 23-án mutatják be limitáltan. Olvasd tovább

0

Beckinsale a Monty Pyton vígjátékban

beckinsaleA Monty Pyton csapat újra nagyot alkothat. 4 évvel ezelőtt szellőztették meg, hogy Terry Jones rendezheti az Absolutely Anything-et, majd kiderült, hogy a Pyton brigádon kívül Simon Pegg, Robin Williams, Eddie Izzard, Sanjeev Bhaskar és Joanna Lumley teszik tiszteletüket valamilyen formában a filmben, ma pedig Kate Beckinsale is aláírt a filmre. 2010-ben csak annyit lehetett tudni, hogy földönkívüliekre, beszélő kutyákra és jó néhány marhaságra számíthatunk a produkció kapcsán, ám azóta némileg több információ áll rendelkezésre.

Pegg egy kiábrándult tanárt alakít, akire az űrlények is felfigyelnek, úgy döntenek, hogy különleges erőt adnak a férfinek: minden megvalósul, amit kíván. Az új képességével  nem igazán tud mit kezdeni, ezért kutyájához, Dennishez fordul tanácsokért. Az eb hangját Williams kölcsönzi. A sorozatos félreértések és furcsa helyzetek után döntésre kell jutnia: a lányt (Beckinsale) vagy a kutyát választja?

A forgatás kezdete március 24-re van ütemezve.

10

Terry Jones újra rendez

Terry Jones nevéhez olyan klasszikusok megrendezésre kötődik, mint a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail), a Brian élete (Life of Brian) és Az élet értelme (The Meaning of Life), a 80-as évek végétől azonban nem sok mozis produkciót tett le az asztalra, még 1996-ban elkészítette a Békavári uraságot (The Wind in the Willows), azóta inkább csak narrátorkodik egyes művekben. Ám most ismét belehuppan a rendező székbe az Absolutely Anything kedvéért. A forgatókönyvet maga Jones írta Gavin Scott-tal közösen, a történetről  nem árultak el semmit, csak annyi ismeretes, hogy lesznek benne földönkívüliek, beszélő kutyák és egy rakat hülye dolog. A főszerepet John Oliver fogja játszani, Robin Williams pedig Dennis, a kutya hangját fogja kölcsönözni. Ezen kívül Jones megkereste a Monty Python-os kollégáit (John Cleese, Michael Palin, Eric Idle, Terry Gilliam) azzal a céllal, hogy a filmbeli űrlények az ő hangjukon szólaljanak meg.

0

Stahl megrendezi saját halálát

Nick Stahl, Rose McGowan és Amy Smart (a képen) lesznek a főszereplői a Dylan’s Wake romantikus drámának, amelynek lesz némi fantasy beütése is. A produkciót Omar Naim készíti, a jordán rendezőtől legutóbb 5 éve láthattuk A vágott verzió thrillert Robin Williams főszereplésével (szerintem elég gyenge volt).

A filmben Stahl egy temetéseken dolgozó Dylan nevezetű fiatalembert alakít, aki elhatározza, hogy megrendezi saját halálát, hogy megnézze vajon az ő temetésére kik jönnek el. Csupán csak ketten jelennek meg: az egyik egy narkós, aki azt hiszi, hogy hősünk egy angyal, aki segíthet neki megtalálni a kiutat a drogos életéből, a másik pedig Dylan egykori gimis szerelme. Dylannek ezek után egy 10 évvel ezelőtt rejtélyt kell kibogoznia, hozzá kell tennem, hogy akkor járt éppen gimibe.

Azt nem tudni, hogy McGowan vagy Smart kiket alakít, de valószínűleg egyikük lesz a régi barátnő. A forgatást már elkezdték, bemutató valamikor 2010-ben esedékes.

Spoiler a tovább mögött:
Olvasd tovább