0

Röviden: Bármit megtehetek (Absolutely Anything)

barmitmegtehetekMonty Pyton! A csapat egykoron fenomenális filmeket készített, a Brian életéből vagy éppen a Gyalog galoppból mindmáig lehet idézgetni. Nem járt el műveik felett az idő, mostanság ugyanúgy lehet hahotázni a poénjaikon. Elég régóta nem készítettek újabb produkciót, de a Megtehetek bármit vígjáték miatt újra összegyűltek, bár jobbára csak a történet szempontjából fontos földönkívüliek hangját adták, illetve Terry Jones volt a rendező. Persze azonnal felrémlik előttünk a sok remek jelenet a régmúltból, ám kiderül, hogy jelenlétük csupán marketingfogás.

A Simon Pegg által játszott Neil tanárként próbál boldogulni, életével nem lehet elégedett. De ahogy a Minde6ó-ban, ő is olyan erőre tesz szert, aminek segítségével bármilyen kívánsága valóra válik.

absany

Te mit tennél, ha bármit megtehetnél? Nos, igen, bizonyára először jobbá tennéd a saját és a haverod életét. Mert ugye azért kicsit (vagy nagyon) önzőek vagyunk és a világ problémái csak később jutna eszünkbe. A poénok nagy része éppen ezért arra épül, hogy Neil kívánságai nem úgy mennek végbe, ahogyan azt elképzelte. Bár ezek elég nagy hányada nem talál be vagy csak egy félmosolyra futja, ugyanakkor akad néhány egészen remek jelenet is. Kate Beckinsale helyett bármely más jól kinéző színésznő beugorhatott volna, jelenléte nem oszt nem szoroz. A többi karakter pedig úgy viselkedik, mintha egy rajzfilmből lépett volna elő. Végső soron a film animációként jobban működött volna. Nagy potenciál volt a sztoriban. 50 %

0

Absolutely Anything előzetes

absolutelyMonty Python!!! Újra munkában a csapat. Terry Jones jó pár éve próbálta megvalósítani a filmet, eleinte nem is lehetett túl sokat tudni a projektről, de annyi biztos volt, hogy beszélő kutyák és földönkívüliek is lesznek benne.

Simon Pegg alakíthatja a főszerepet, egy kiábrándult tanárt formálhat meg. Űrlények figyelnek fel rá és úgy döntenek, hogy különleges erővel ruházzák fel: Minden megvalósul, amit csak szeretne. Fogalma sincs, hogy mihez kezdjen képességével, ezért kutyájához fordul tanácsért.

Robin Williams adja Dennis, az eb hangját, Terry Gilliam, John Cleese, Eric Idle és Jones pedig az idegeneket szólaltatják meg. Kate Beckinsale is erősíti a filmet. Olvasd tovább

0

Beckinsale a Monty Pyton vígjátékban

beckinsaleA Monty Pyton csapat újra nagyot alkothat. 4 évvel ezelőtt szellőztették meg, hogy Terry Jones rendezheti az Absolutely Anything-et, majd kiderült, hogy a Pyton brigádon kívül Simon Pegg, Robin Williams, Eddie Izzard, Sanjeev Bhaskar és Joanna Lumley teszik tiszteletüket valamilyen formában a filmben, ma pedig Kate Beckinsale is aláírt a filmre. 2010-ben csak annyit lehetett tudni, hogy földönkívüliekre, beszélő kutyákra és jó néhány marhaságra számíthatunk a produkció kapcsán, ám azóta némileg több információ áll rendelkezésre.

Pegg egy kiábrándult tanárt alakít, akire az űrlények is felfigyelnek, úgy döntenek, hogy különleges erőt adnak a férfinek: minden megvalósul, amit kíván. Az új képességével  nem igazán tud mit kezdeni, ezért kutyájához, Dennishez fordul tanácsokért. Az eb hangját Williams kölcsönzi. A sorozatos félreértések és furcsa helyzetek után döntésre kell jutnia: a lányt (Beckinsale) vagy a kutyát választja?

A forgatás kezdete március 24-re van ütemezve.

10

Terry Jones újra rendez

Terry Jones nevéhez olyan klasszikusok megrendezésre kötődik, mint a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail), a Brian élete (Life of Brian) és Az élet értelme (The Meaning of Life), a 80-as évek végétől azonban nem sok mozis produkciót tett le az asztalra, még 1996-ban elkészítette a Békavári uraságot (The Wind in the Willows), azóta inkább csak narrátorkodik egyes művekben. Ám most ismét belehuppan a rendező székbe az Absolutely Anything kedvéért. A forgatókönyvet maga Jones írta Gavin Scott-tal közösen, a történetről  nem árultak el semmit, csak annyi ismeretes, hogy lesznek benne földönkívüliek, beszélő kutyák és egy rakat hülye dolog. A főszerepet John Oliver fogja játszani, Robin Williams pedig Dennis, a kutya hangját fogja kölcsönözni. Ezen kívül Jones megkereste a Monty Python-os kollégáit (John Cleese, Michael Palin, Eric Idle, Terry Gilliam) azzal a céllal, hogy a filmbeli űrlények az ő hangjukon szólaljanak meg.