1

Gotti előzetes – Travolta, a maffiafőnök

gottiSok éven keresztül próbálták megvalósítani a Gotti filmet. Már 2011-ben úgy volt, hogy John Travolta fogja megformálni a hírhedt New York-i maffiavezért. Akkor Nick Cassavetes ült a rendezői székben, majd Barry Levinsonnal cserélt helyet. Kelly Preston Joe Pesci, Al Pacino, Chazz Palminteri és Ben Foster is benne lett volna, sőt, a Gotti família tanácsokkal szolgált az alkotók számára.

2015-ben Kevin Connolly vette kezelésbe a tervezetet, Stacy Keach szerződött le Aniello Dellacroce szerepére, Preston bújhatott John Gotti nejének a bőrébe, Spencer Lofranco lesz a fiúk, William DeMeo vállalta be Sammy Gravano eljátszását. 2017 december 15-én mutatják be Amerikában.
Olvasd tovább

8

20 éves a 90-es évek egyik legjobb akciófilmje, az Ál/Arc

faceoff1Ha a 90-es évek akciófilmjeiről esik szó, mindenképpen előkelő helyen szerepelni az Ál/Arc. John Woo harmadik hollywoodi rendezésében Sean Archer FBI ügynök és Castor Troy szociopata terrorista szó szerint arcot cserél. Miután egy rajtaütés után Troy kómába esik Archer egy különleges sebészeti eljárással felölti a gengszter arcát, mivel csak így tudhatják meg, hogy hol lehet Los Angelesben elrejtett biológiai fegyver. Nem sokkal később Troy is magához tér, magára operáltatja nagy ellenfele fizimiskáját és átveszi a helyét, miközben Archernek valahogy ki kell jutnia az úszó börtönből, Erewhonról  a nowhere anagramája, eredetileg Samuel Butler használta szatirikus regényében 1872-ben).

Olvasd tovább

0

Az erőszak völgye (In a Valley of Violence)

valleyofviolenceposter

„Tovább mehetnék Mexikóba. Megfogadtam, hogy felhagyok a gyilkolással. De kénytelen vagyok megszegni az ígéretemet. Még nincs vége, még nincs! Rákényszerültem ismét. Nincstelenül hagytak. Én még annyit sem hagyok nekik.” – búslakodik Paul (Ethan Hawke) megölt kutyája sírjánál. Gyakorlatilag máris több mondatot ejtett ki a száján, mint a film jeleneteinek nagy részében. Nem kenyere a beszéd, jobban szeret hallgatni. De sajnálatos módon betévedt egy kicsiny városba, ahol kénytelen volt használni az öklét és az ütés elszenvedője embereivel a békebíró (John Travolta) egyértelmű parancsa ellenére a nyomába ered Paulnak. A teljesen magányossá vált alak pedig érthetően bosszút állna, amiért kicsinálták szeretett ebét. Olvasd tovább

0

John Travolta alakíthatja Don Aranow-t, a motorcsónakokkal bizniszelő üzletembert

travoltakepJohn Travolta karrierje erősen mélyrepülése kezdett, bár azért eléggé örvendetes, hogy bevállalta az American Crime Story-t, a sorozatban nyújtott alakításáért kiérdemelt egy Emmy jelölést. És talán az idei The Life and Death of John Gotti maffiafilmet sem szúrták el. A színész most éppen a Speed Kills filmre szerződött, amiben Don Aranow motorcsónak versenyzőt formálhatja meg. Aranow hírhedt nőcsábász volt, de üzleti érzékére se lehetett panasz. A multimilliomos úriember gyártotta a Cigerette, a Magnum Marine és a Donzi motorcsónakokat. Ezeket aztán államfőknek, elnököknek és popsztároknak adta el jó pénzért. Pályafutása csúcsán egyszerre üzletelt az amerikai kormányzattal és a drogbárókkal. 1987-ben gyilkolták meg rejtélyes körülmények között.

David Aaron Cohen, a Péntek esti fények (Friday Night Lights) alkotója dolgozott a forgatókönyvön John Luessenhoppal közösen. Segítségükre volt az Aranow család egyik személyi írója, Paul Castro is. A rendezői feladatokat Luessenhop fogja ellátni.

0

In A Valley of Violence előzetes

valleyovviolenceTi West horrorokhoz szokott, ám ezúttal westernnel lep meg minket, amelyben a bosszúé a főszerep. Ethan Hawke, James Ransone, Taissa Farmiga, John Travolta és Karen Gillan teszik érdekesebbé az összképet. A producer Jason Blum lesz, aki azt mondta, hogy miután Hawke-kel elkészült a Sinister, a színész közölte, hogy ő nagyon, de nagyon szeretne westernben játszani. Keresett-kutatott, majd kiderült, hogy Westnek van egy remek ötlete. Mellesleg Hawke azért még bevállalta A hét mesterlövészt (The Magnificent Seven) is.

Paul (Hawke) és kutyája a mexikói kihalt sivatagon vág keresztül, eljutnak egy völgybéli városkába is. Egykoron a bányászat miatt nyüzsgött az élet, de mostanra alig lakik valaki a településen és az erőszak lett az úr. Olvasd tovább

0

I Am Wrath előzetes

assassinNicolas Cage és William Friedkin részvételével jöhetett volna létre az akció-thriller és 50 Cent állt be a projekt mögé producerként. Ám a sorozatos problémák után a stáb lecserélődött. 2014-ben John Travolta vállalta be a főszerepet, a rendezői teendőket Chuck Russellre bízták, aki A skorpiókirály (The Scorpion King) óta nem dirigált mozifilmet. Rebecca De Mornay, Christopher Meloni és Paul Sloan is leszerződött.

Stanley Hill (Travolta) egy munkanélküli mérnököt játszik. És mivel pénz nélkül nem tudja eltartani a családját, mindenképpen melót kell találnia. De élete fenekestül felfordul, amikor a reptéren szeretett feleségét megöli néhány drogfüggő. Szomorúan veszi tudomásul, hogy Gibson nyomozó és a többi korrupt rendőrtiszt képtelen rács mögé juttatni a tetteseket. Ezért saját kezébe venné az igazságszolgáltatást és bosszúhadjáratában régi barátja is segít neki. Olvasd tovább

1

Life on the Line előzetes

lifeonthelineMagasfeszültség vezetékekkel foglalkozó munkásokról is ritkán készül film. Sőt, volt ilyesmi egyáltalán? Sebaj, mert itt a Life on the Line, a történetet David Hackl, a Fűrészt 5 (Saw 5) és a Grizzly horrorok rendezője próbálta érdekesen tálalni. John Travolta, Devon Sawa, Kate Bosworth, Sharon Stone és Gil Bellows játsszák a főbb szerepeket.

Travolta alakítja Beau-t, aki saját magát okolja testvére haláláért, és ő neveli annak elárvult gyermekét (Bosworth). Sawa udvarol a lánynak és beáll a vezetékek javításával törődő emberek közé. Beaunak nem tetszik a dolog, de éppen egy eléggé kemény vihar van kibontakozóban, minden segítő kéz jól jön.

  Olvasd tovább

0

Criminal Activities előzetes

criminalJackie Earle Haley megannyi filmszerep után úgy döntött, hogy rendezőként is kipróbálja magát. Robert Lowell forgatókönyvéből forgatott filmet Dan Stevens, Michael Pitt és John Travolta főszereplésével. Nem valószínű, hogy éppen emiatt kerül újra a csúcsra Travolta, november 20-án mutatják be limitáltan a thrillert. A történet szerint néhány fickó 400.000 dollárral tartozik egy gengszternek, amit valahogy meg kellene adniuk. Olvasd tovább

0

John Travolta az I Am Wrathban

travoltaJohn Travolta ismét elgondolkodhat rajta, hogy miképp tudná egyenesbe hozni karrierjét, hiszen régóta nem játszott nagyobb bevételt vagy kritikai sikert elért filmben. Talán az I Am Wrath hoz némi változást?

A tervezet William Friedkin kezei között formálódott és Nicolas Cage lehetett volna a főszereplő. Ők már messze járnak, a rendezői feladatokat Chuck Russell vállalta el. A direktor olyan produkciókat rakott le az asztalra, mint A maszk (The Mask) vagy a Végképp eltörölni (Eraser), utoljára A skorpiókirályt (Scorpion King) vezényelte le és hát az sem most volt.

Travolta nejét megölik és a korrupt zsaruk nem tudják kézrekeríteni a tettest. Ezért saját maga ered a gyilkost nyomába.

0

Travolta és Bosworth a Life on the Line-ban

travoltaJohn Travolta régen kóstolt bele az igazi kasszasikerbe, a 90-es években 20 millió dolláros fizetést kapó színész bevállalta a 12 millió dollárból készülő Life on the Line thriller-drámában. Mellé Kate Bosworth szerződött le, aki szintén látott szebb napokat. David Hackl, a Fűrész 5 (Saw V) rendezője szeptember végén vághat bele a forgatásba.

A középpontban egy csapat magasfeszültség vezetékekkel foglalkozó munkás áll, akiknek az élete a folyamatos javítgatásokból áll. Ha pedig éppen nem a melóra koncentrálnak, akkor a szeretett asszonyaik járnak fejükben. Majd lecsap rájuk egy szörnyű vihar.

A film a Marro Filmsnél valósulhat meg, a produkciós cég vezére örömét fejezte ki, hogy náluk jöhet létre a mű. Hiszen utoljára 1937-ben került mozikba olyan mű, ami kifejezetten ezt a munkát mutatta be. A Slim the Lineman főszereplője Henry Fonda volt.

0

John Travolta és Ethan Hawke westernben játszhat

travoltaTi West nem igazán mozdul ki a horrorzónából, aki látta a The House of the Devilt vagy A fogadósokat (The Innkeepers) be tudja azonosítani, hogy kíváncsi-e még a további filmjeire vagy a továbbiakban messzire elkerüli azokat. West asztalán landolt az In a Valley of Violence, amely ezúttal western lesz. A direktor twitterén szögezte le, hogy a film nem tartozik a horrorkategóriába, ami azért kissé furcsa, mert a Blumhouse áll a projekt mögött és a cég profiljába inkább a rémisztgetős alkotások tartoznak.

John Travolta és Ethan Hawke lehetnének a főszereplők, egyelőre még nem írtak alá, csak az egyeztetés folyik a színészekkel. Hawke egyébként is jó munkakapcsolatot ápol a Blumehouse-szal, hiszen korábban játszott a cége égisze alatt készült Sinisterben és A bűn éjszakájában (The Purge).