Jó, ha előre tudjuk, hogy ki rendezte a filmet, mert általában egy név alapján be lehet azonosítani, hogy mégis mi várható. Így jó előre ki mertem jelenteni, hogy Paul W.S. Anderson akkor fog klasszikust készíteni, amikor Réz András leborul előttem. De Andersonnak nem kell emlékezeteset letenni az asztalra, hogy elszórakoztassa a népet, néha kiderül, hogy képes szórakoztató filmet kiadni kezek közül. Borítékolható volt, hogy a Pompeji is csak egy méregdrága kaland lesz, ahol kőkemény fickók küzdenek az aréna homokjában, míg ki nem tör a Vezúv. Hősünk egy gladiátor, aki már-már unottan csapkod jobbra-balra a küzdőtéren, nem akad ellenfele. Pompeji azonban némileg más számára, összebarátkozik egy hozzá hasonló marcona cirkuszi látványossággal és beleszeret egy gazdag család lányába, akinek a kezét egy római hadvezérnek ígérték. A harcok nem különösebben kiemelkedőek, a romantikus szál röhejes, amit megfejelnek egy rettentő gyenge befejezéssel. A színészek képtelenek élettel megtölteni egydimenziós karakterekeit. Kit Harrington több figyelmet fordított arra, hogy kocahasa legyen, Kiefer Sutherland pedig meg túl kiemelkedően alakítja a „Az lesz, amit én mondok és úgy, ahogy én akarom” gonosz rómait. 30 % -nál többet nem ér a film. Az idei nagyobb költségvetésű filmek döntő többsége valóban kukába való vagy tényleg illene lenne megfontolni a klasszikus beszólást: nézzél inkább művészfilmeket?
pompeii
Eddig hogyan teljesített bevétel terén Hollywood?
Ugye akad néhány olvasó, akit érdekel, hogy egy-egy film mennyi bevételt termelt? A nyári szezon pénteken elstartolt, tehát tekintsük át, hogy nagyjából mennyire lehet elégedett Hollywood a befolyt összegekkel.
Horror
Az elnyomottak volt a legutóbbi próbálkozás a műfajban, ám az idei csalódások után a közönség látványosan távol maradt a moziktól. Eddig össz-vissz 6,7 millió dollárt hozott. Az Oculus még a minőségi próbálkozások közé sorolandó, az aprópénzből forgatott filmre csak csekély mértékben, 26 millió dollár értékben voltak kíváncsiak. A Paranormal Activity producerei annyira nem tudnak mit kezdeni fene jó dolgukban, hogy összerántottak egy spin offra valót és még ezt is el tudták adni. 86 millió dollár folyt be. A Devil’s Due esetében talán csak egyetlen pozitív dolgot tudnék említeni: a vírusmarketing, amely valamennyire még vicces is volt. Azonban a found footage film kritikáira nem hallgatva közel 34 millió dollárt hagytak a mozikban a nézők. Alaposan félrement az Én, Frankenstein, mutatja ezt a 4 % is a Rotten Tomatoes-on, de mondom a végösszeget, 71 millió dollár. Ha talán annyiba került volna, mint az Underworld, bizonyára elégedettek lehetettek volna a stúdiónál, de mivel 65 milliót tapsoltak el rá, így elmaradt a pezsgődurrogtatás. Olvasd tovább
Országos bevételi lista
Március 6 – március 12
Cím | Forgalmazó | Nézőszám | Bevétel (Ft) | Nézőszám | Bevétel (Ft) |
heti | heti | összesen | összesen | ||
300 – A birodalom hajnala 3D | InterCom | 68 147 | 100 736 024 | 68 147 | 100 736 024 |
Non-Stop | ProVideo | 25 606 | 35 033 391 | 69 369 | 94 840 245 |
Mielőtt meghaltam | ProVideo | 15 465 | 21 310 218 | 16 867 | 23 133 398 |
A LEGO kaland 3D | InterCom | 10 902 | 14 056 170 | 121 677 | 161 476 396 |
Megdönteni Hajnal Tímeát | InterCom | 9 449 | 12 590 444 | 92 119 | 121 823 031 |
Műkincsvadászok | InterCom | 9 358 | 12 554 737 | 56 753 | 76 260 135 |
Pompeji 3D | ProVideo | 8 263 | 12 394 638 | 53 844 | 80 764 789 |
A mogyoró-meló 3D | ProVideo | 7 779 | 9 291 235 | 106 081 | 140 297 509 |
Vámpírakadémia | Big Bang Media | 6 427 | 8 269 048 | 6 748 | 8 741 818 |
A Wall Street farkasa | ProVideo | 5 023 | 6 876 590 | 411 218 | 553 152 952 |
Országos bevételi lista
Cím | Nyitó mozik száma | Forgalmazó | Nézőszám | Bevétel (Ft) | Nézőszám | Bevétel (Ft) |
heti | heti | összesen | összesen | |||
300 – A birodalom hajnala 3D | 47 | InterCom | 68 147 | 100 736 024 | 68 147 | 100 736 024 |
Non-Stop | 32 | ProVideo | 25 606 | 35 033 391 | 69 369 | 94 840 245 |
Mielőtt meghaltam | 25 | ProVideo | 15 465 | 21 310 218 | 16 867 | 23 133 398 |
A LEGO kaland 3D | 46 | InterCom | 10 902 | 14 056 170 | 121 677 | 161 476 396 |
Megdönteni Hajnal Tímeát | 53 | InterCom | 9 449 | 12 590 444 | 92 119 | 121 823 031 |
Műkincsvadászok | 46 | InterCom | 9 358 | 12 554 737 | 56 753 | 76 260 135 |
Pompeji 3D | 35 | ProVideo | 8 263 | 12 394 638 | 53 844 | 80 764 789 |
A mogyoró-meló 3D | 35 | ProVideo | 7 779 | 9 291 235 | 106 081 | 140 297 509 |
Vámpírakadémia | 21 | Big Bang Media | 6 427 | 8 269 048 | 6 748 | 8 741 818 |
A Wall Street farkasa | 32 | ProVideo | 5 023 | 6 876 590 | 411 218 | 553 152 952 |
Pompeji poszter
Még egy előzetes a Pompeii-nek
Paul W.S. Anderson két filmmel készül jövőre. A Resident Evil elvileg utolsó része szeptemberben érkezik, de ezt egyelőre ne vegyük biztosra, hiszen a forgatás még el sem kezdődött. Viszont a Pompeii költséges alkotás már nagyjából elkészült, éppen az utómunkálatoknál járnak.
I sz. 79-ben járunk, Milo rabszolga, de hamarosan gladiátorként halmoz sikert sikerre. Egy gazdag kereskedő lányába, Cassiába szerelmes, ám a szépség nem lehet az övé, mivel a kezét egy kegyetlen római szenátornak ígérték. Amikor a Vezúv tombolni kezd Milo mindent kockára tesz, hogy megtalálja szíve választottját.
Kit Harrington alakítja a főhőst, Cassiát Emily Browning játssza. A szenátort Kiefer Sutherland formálhatja meg, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Paz Vega, Carrie Anne-Moss, Jared Harris és Jessica Lucas bukkan még fel a filmben. Olvasd tovább
3 kép a Pompeii-ből
Paul W.S. Anderson hamarosan elönti forró lávával és sűrű hamuval Pompejt. Kit Harington mutogathatja kockahasát, a Trónok harcával hírnevet szerzett színész egy rabszolgát alakíthat, aki a Vezúv kitörése után megpróbálja megkeresni szerelmét. Itt lesz Kiefer Sutherland is, nem furcsa egy kicsit ebben a ruházatban?
Kiefer Sutherland Pompejiben
Donald Sutherland fia több mozis sikerben is játszott, de Kiefer mégis a 24 c. sorozattal tett szert hírnévre, Jack Bauer sokáig hivatkozási alapnak fog számítani a tévé világában. Mostanság a Touch szériával van elfoglalva, de azért maradt ideje átlapozni a Pompeii forgatókönyvét, és bevállalta, hogy eljátssza a kalandfilm főgonoszát.
A Paul W.S. Anderson rendezésében készülő filmben Kit Harrington egy rabszolgát alakíthat, aki beleszeret gazdája lányába, majd más tulajhoz kerül és pont akkor szállítanák el a városból, amikor nagy csinnadrattával kitör a Vezúv. Jared Harris alakítja Harrington tulajdonosát, Emily Browning játssza Harris lányát. Sutherland egy korrupt, mocskos szenátort kelthet életre, ő venné el hősünk szerelmét.
Anderson Pompeibe tart
Paul W.S. Anderson a Mortal Kombat és a Resident Evil filmek készítője katasztrófafilmet fog összehozni, bár van aki szerint a rendező összes műve így is katasztrófa. A Pompeii cím hallatán sokaknak beugorhat, hogy arról a városról van szó, ami megsemmisült a Vezúv kitörésekor. Roman Polanski is munkálkodott egy hasonló projekten, ám erről jó ideje nem jött semmi információ. A forgatás 2012 tavaszán venné kezdetét és 2013-ba kerülne mozikba, már ha minden jól megy. A forgatókönyvet Lee Batchler és Janet Scott Batchler írák, a duó tette le az asztalra a Mindörökké Batman (Batman Forever) szkriptjét is.
A cselekmény i.sz. 79-ben játszódik és egy rabszolgát állít a középpontba, aki arról álmodozik, hogy egy nap elnyeri szabadságát és el tudja venni a hajóiparban dolgozó gazdája lányát. Azt azonban nem tudja, hogy szerelme kezét már odaígérték egy római szenátornak, ráadásul őt is eladják egy másik embernek, aki Nápolyba cipelné. E közben a Vezúv kitör, hősünk pedig megszökik a hajóról és visszatér a városba, amit teljesen belepett a vulkáni hamu és minden lángban áll. Fel akarja kutatni legjobb barátját, egy gladiátort és szerelmét, reméli, hogy még életben vannak és meg tudja menteni őket.