1

A Budapest Airport új stop-motion kisfilmje: „A kaland velünk kezdődik”

airportEgy különleges kisfilmmel ünnepli a Budapest Airport, hogy idén egy rangos díjat tudhat magáénak: a SkyTrax idén Kelet-Európa legjobb repülőtere díjjal jutalmazta a reptér munkáját.

A film az innovációs és formabontó megoldásairól ismert Avalanche Kreatív Ügynökség ötlete, egy rövid animációs alkotás, amely Buddy kalandjait mutatja be a reptéren. Az Oscar díjas Papp Károly Kása által animált pici báb hitelesen mutatja be azt a kellemes izgalmat, amit már sokan átélhettünk felszállás előtt, ugyanakkor bepillantást enged a repülőtér titokzatos életébe is.
A film sokáig készült. A stáb közel két hetet forgatott a helyszínen, majd újabb egy hetet töltött műteremben, ami részben a rendkívüli alaposságot igénylő stop-motion technikának, részben az egymással keveredő filmes eljárásoknak (2D animáció, élőkép, timelapse, stop-motion) köszönhető. A stáb tagjai számos olyan technikát, és filmes megoldást vethettek be, amit más körülmények között nem igazán. Gondoljunk csak a 37 méter magas daruról forgatott timelapse-re, vagy a távirányítós autóra felszerelt intelligens kiskamerára (GoPro) (Érdemes egyébként megnézni a werkfilmet is!)

A Budapest Airport Zrt. virálisan terjedő új kisfilmje bepillantást enged a repülőtér életébe, a Budapest Airport brandet közelebb viszi az emberekhez és összekapcsolja egy pozitív üzenettel: “A kaland velünk kezdődik.”

A film főszereplője Buddy, a játékfiú. Ő nem csak azért érdekes, mert szórakoztató, szeretni való figura, hanem mert papírból készült. Ő egy origami-fiú.
Buddy – egy kisfiú kedvenc játéka – a reptéren megelevenedik, életre kel és izgalmas kalandokba keveredve járja be az egész helyszínt.
A filmben Buddy mozgatása élő helyszínen, de stop-motion technikával animálva történt. A reptér bemutatására a mostanság oly divatos timelapse technikával készült képsorok is láthatóak.

 

Ha tetszett alább láthatod  a werkfilmet is Olvasd tovább

3

Francia filmek amerikai remake-jei

Itt egy remake, ott egy remake. Manapság már abszolút nem lehet fennakadni amikor bejelentik, hogy valamelyik filmnek megcsinálják az új változatát. Mert arra szükség van. Hollywood ezen kívül árgus szemekkel vizslatja a nemzetközi felhozatalt, a díjakkal elhalmozott, nagy sikert aratott produkciók érdeklik őket. Csak azért, mert a büszke amerikai népet meg egyáltalán nem érdekli a feliratozott film (kevés esetben). Csütörtökön mutatták be a Veszélyzónát, amely Luc Besson nevével fémjelzett Bűnös negyed akciófilm remake-je, illetve jövő héten kerül a mozikba a Vérkötelékek, ez is egy francia alkotás alapján készült. Ennek apropóján ejtsünk szót 5 jó és 5 rossz amerikai remake-ről, amelyek jogait a gall területről szerezték be. Az olvasókat megkérdezném, hogy szerintük melyek a legjobb és legrosszabb filmek ebben a témában?

TOP 5
oscarRögtön egy afféle kivétellel indítanám a mondandómat, hiszen az Oscar-t a kritikusok alaposan lehúzták, de a kasszáknál sem aratott nagy sikert. Sylvester Stallone ezzel a filmmel akart alapozni a vígjáték műfajában, hiszen ha már a nagy riválisnak, Arnold Schwarzeneggernek sikerült, akkor neki miért ne menne. De miután az Állj, vagy lő a mamám is befürdött, expeditíven lesöpörte az asztaláról a szóba jöhető komédiákat. Pedig az Oscar egy bármikor újranézhető, kacagtató film egy maffiózó egy napjáról, aki jó útra akar térni. Valószínűleg a zseniális magyar szinkronnak köszönheti, hogy itthon klasszikusként tekintünk rá. Állítólag eredeti nyelven tényleg nem igazán élvezhető. És hogy melyik film remake-je? 1967-ben került terítékre a francia Oscar, amelyben a kor nagy nevettetője, Louis de Funès szórhatta a poénokat. Tudtátok, csak nem sejtettétek, ugye? Olvasd tovább

1

InterCom hírlevél

0intercom

Az Oscar legfontosabb kérdése

Mi érdekes az Oscarban? A díjátadás előtt mindenki azzal foglalkozik, hogy megtippelje, ki fogja a legtöbb elismerést hazavinni. (Idén a válasz: a Gravitáció tarolt, alkotói hét Oscart gyűjtöttek.) A nagy este után viszont minden megváltozik, a kritikusoké meg a netes kommentelőké lesz a főszerep, akik buzgón elemzik a díjakat és gálaműsort.

A Google-nál viszont a lényegre hajtanak: lefuttattak egy bonyolult belső vizsgálatot, hogy megtudják, mire kerestek rá e témakörben a legtöbben az Oscar-díj átadásának napján. És a válasz igen meglepőre sikerült.

A második legtöbb keresés Jennifer Lawrence-szel volt kapcsolatos. A színésznő tavaly már kapott egy Oscart, és az Amerikai botrány (16) (American Hustle, már a mozikban) szereplőjeként idén is a jelöltek közé került. A különleges tehetségű és szépségű színésznő mindössze 23 éves, és így összesen már 3 Oscar-jelölést gyűjtött: ez rekord. De a világszerte rekordmennyiségű kérdés másra vonatkozott: hogy kivel jár éppen a szép sztár.

Azoknak, akik a neten nem találták meg, itt a válasz. Jennifer Lawrence újra a régi fiújával randizgat: Nicholas Hoult és ő 2013 elején szakított, de még a nyáron újra összejöttek: azóta zavartalan a kapcsolatuk. Bár a vörös szőnyegen a színésznő egyedül sétált végig, a nézőtéren már egymás mellett ültek: Hoult még egy szelet pizzát is megszerzett azok közül, melyeket a műsorvezető hozatott az éhes hírességeknek. Hamarosan azonban ismét egy filmben szerepelnek, ugyanis májusban jön az X-Men: Az eljövendő múlt napjai (12E) (X-Men: Days of Future Past, bemutató: május 22.).

IC Press

0jlnh

Olvasd tovább

0

Rövidfilm: Mr. Hublot

A legjobb rövid animációsfilm kategóriában Mr. Hublot győzött. A történet egy steampunk-szerű világban játszódik, a bemutatott “gépesített” városkában a címszereplő egyedül éli világát, majd befogad egy robotebet. Laurent Witz írta és rendezte az alkotást, Stephane Halleux munkái inspirálta az alkotót.

15

A 2014-es Oscar nyertesei

oscar

Hajnalban átadták az Oscar-díjakat! (Volt, aki fennmaradt, hogy végignézze a show-t?) Azt hiszem, hogy túl nagy meglepetést nem okozott az Akadémia. Várható volt, hogy a legjobb film kategóriában a 12 év rabszolgaság fogja vinni a pálmát, de Matthew McConaughey, Cate Blanchett és Jared Leto győzelmére is szép esélyek voltak. A Gravitáció 7 szobrocskával zárta az éjjelt, az animációk közül a Jégvarázs címe került elő a borítékból, még A nagy Gatsby is díjra váltott két jelölést. A Wall Street farkasa hoppon maradt, tíz kategóriában indult, de egyetlen árva Oscart sem kapott, úgy tűnik, hogy az Akadémiának nem fekszik a tőzsdés kokózás, bulizás és David O. Russell műve, az Amerikai botrány is üres kézzel távozott a show-ról. Mindezek ellenére nagyjából elmondható, hogy a papírforma érvényesült. Alább láthatóak a jelöltek, a nyerteseket aláhúztam. Olvasd tovább

9

Szerintetek kik nyerik az Oscart?

Hamarosan átnyújtják az Oscar-díjakat, a jelöltek többsége bizonyára már tűkön ülve várja a show-t, egy részük talán a tükör előtt gyakorolja a köszönőbeszédét. De vajon milyen nevek és címek kerülnek elő a borítékból? Szerintetek kik a legesélyesebbek a főbb kategóriában? Illetve érdekelne a véleményetek a felhozatalról és hogy szerintetek mennyire megérdemeltek egyes nominációk.

A jelöltek listája itt található.

86oscarjeloltek3

4

Leporolt Filmtekercsek: Ne Bántsátok a Feketerigót! (1962)

Hollywood termékeny 60-as éveiben a műfajok széles skálája intenzív fejlődésbe kezdett. Ekkortájt jelentek meg a kalanddal fűszerezett háborús és történelmi, mára már klasszikus darabok, mint a Navarone ágyúi (1961), Arábiai Lawrence (1962) vagy a Kleopátra (1963) és még sok olyan alkotás melyekben hősöket avattak. A hős fogalma a különböző korok, a társadalom, a felfogások és az értékek változásához igazodva az egyik legképlékenyebb így legjobban formálható és megjeleníthető témája a művészetek világának. Amikor Harper Lee 1961-ben Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill A Mockingbird) című könyvével Pulizer díjat nyert, egy évvel később egy olyan műfajilag színes filmadaptációja született meg, amely örökre beírta magát a filmes történelembe.

to-kill-a-mock-cover

Olvasd tovább

21

A 2014-es Oscar-jelöltjei

oscarKihirdették az Oscar-jelölteket. Túl nagy meglepetés valószínűleg nem érhetett senkit, az Akadémia gyakorlatilag minden eddig díjgyanúsnak vélt alkotásnak „osztott lapot”. A Gravitáció és az Amerikai botrány viszi a prímet, mindkét film 10 jelölést gyűjtött be, bár azért hozzá kell tenni, hogy Alfonso Cuarón izgalmas űrfilmje leginkább a technikai nominációk terén diadalmaskodhat, bár benne van a pakliban, hogy Sandra Bullock kapja a szobrocskát. Meryl Streep valószínűleg azon csodálkozott volna el, ha nem jelölik, immáron 18. alkalommal izgulhat, hogy az ő neve kerüljön elő a borítékból. A 12 év rabszolgaság 9. kategóriában indulhat, eléggé jó eséllyel. A Wall Street farkasa a fontosabb, főbb helyeken indul harcba. A nagy vesztes A túlélő megtörtént eseten alapuló akció-dráma, amely összesen csak két helyre tudta beverekedni magát. Olvasd tovább