1

Trónok harca (Game of Thrones) – 1. évad

ForgerOn kérdezte, hogy lesz-e valami iromány a sorozatról,
majd a nemleges válasz után papírra vetette (jobban mondva szövegszerkesztőbe)
az alábbi sorokat.

A Trónok harca George R. R. Martin hét kötetesre tervezett a Tűz és Jég dala című fantasy regényének első kötete, s annak tíz epizódra osztott filmes adaptációja. Címe alapján a néző joggal feltételezheti, hogy a látottak csaták tömkelegében fog bővelkedni. Nos, aki ebben a hiszemben leledzik, némiképp csalatkozást tapasztalhat. Lesznek harcok, csak nem a hagyományos fantasy értelemben vett páncélban, karddal, pajzzsal, vívva, hanem az ember és ember közötti kapcsolatok, cselszövések, ármányok csatájának lehetünk szemtanúi, ahol mindenkinek megvan a saját érdeke által vezérelt célja. Kinek nemes, kinek nemtelen az indítéka. Ezek jól felépítve, lassan bontakoznak ki, hogy mialatt a néző azt hiszi, tudja milyen szándék hatja a karaktereket, a következő jelenetben az elmélete megcáfolódik. A szereplők bemutatása is ekképpen történik, újabb és újabb karakterek, házak tűnnek fel, jól kiegészítve az eddig ismert szereplőgárdát. Előtérbe kerül egy északi család, a Stark ház, akinek ura Lord Eddard Stark, s habár konkrét főszereplő nincs, mégis az ő sorsukért aggódik leginkább a néző, s tanulja meg a Starkok szava járását: „the winter is coming”. Itt megemlíteném, hogy lényegében marketing fogásként Sean Beannel próbálták meg a nézők táborát szaporítani. Ennek ékes bizonyítéka a megjelent poszter, amin Sean, azaz Ned a vastrónuson ül. Nem tartom sem szükséges, sem okos húzásnak, inkább megtévesztésnek. A sorozat e nélkül is azonnal tömegeket vonzott.

Olvasd tovább

27

Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader)

Az előző részről itt esett szó.

Az első Narnia film szépen hozott a kasszáknál és ahogy ilyenkor szokás be is futott menetrendszerűen a folytatás. Érthetetlen módon a nézőket már nem annyira izgatta C.S. Lewis fantáziavilága és ez az érdektelenség meg is látszott a végösszegen, több száz millió dollárral kevesebb folyt a bélpoklos kasszákba. Ezt követően a Disney fejesei érezhették, hogy valami erősen bűzlik és nem Dániában, hanem a projekt környékén. Tudhatták jól, vaskos bukta következik, ha zöld utat adnak a sequelre és inkább megvált a tetemes összegeket felemésztő franchise-tól, a Fox pedig örömmel csapott le a felkínálkozó lehetőségre. A rendező székből az előző kettő részt elkészítő Andrew Adamson átült a produceri helyre, a megüresedett posztra pedig Michael Apted csüccsenhetett.

Az első két felvonásban megismert Pevensie-k közül csupán ketten térnek vissza. Lucy és Edmond (Georgie Henley és Skandar Keynes) kerül a középpontba, akik a film elején a rokonoknál éldegélnek, nem túl vígan, ám folyamatosan álmodoznak Narniáról. Úgy adódik, hogy vágyaik valóra válnak, a kibírhatatlan unokaöccsükkel (Will Poulter) egyetemben végre ismét varázslatos kalandjaik helyszínére, Narniába kerülnek, pontosan Caspian király (Ben Barnes) hajója mellett csobbannak vízbe. Caspiannak és kicsiny csapatának küldetése van, néhány eltűnt nemest próbálnak fellelni.

13

Fantasy-és képregényfilmek 2011-ben

A képregényfilmek és fantasy rajongók is megkapják jövőre a saját adagukat, ezen filmekre ülhetnek be. Bemutatkozik Amerika Kapitány és Thor, Seth Rogen akciózik, Paul Bettany pedig vámpírokat öldös.

Michael Bay vezényletével zajlott a Transformers: Dark of the Moon forgatása, a rendezőt sikeresen meggyőzték, hogy érdemes 3D-ben elkészíteni a franchise harmadik felvonását. Shia LaBeouf, Tyrese Gibson, John Turturro és Josh Duhamel visszatér, ám Megan Foxtól megváltak, helyette Rosie Huntington-Whiteley játssza a kötelező jó csajt. Folytatódik az Autobotok és az Álcák földi csatája, helyet kapott benne az amerikaiak és az oroszok között dúló űrverseny is. Június 30-án mutatják be itthon.

 

7

Spartacus: Blood and Sand – 1. évad

A történelemkönyvek lapjairól bizonyára mindenkinek ismerős lehet a Spartacus-féle rabszolgafelkelés, azt viszont már kevesebben tudhatják, hogy gladiátor honnan is származik. A sorozat készítői azt a verziót részesítették előnyben, amelyben a címszereplő trák származású volt. A történetünk elején a trákok és a rómaiak egyesítik erejüket, ám az utóbbiak vezetője, Claudius Glaber nem túl korrekt ember és az egyik trák katonát elfogja, majd az arénába küldi. Azonban a derék dezertőr nem harap a véres homokba, látványos kivégzéséből nem lesz semmi, az ellene küldött négy gladiátort könyörtelenül lerendezi. Itt aggatják rá a Spartacus nevet és hamarosan Batiatus gladiátor képzőjében leli magát, ahol kiderül, hogy az eddigi harci tudása kb a nullával egyenlő, de ügyes tanulónak bizonyul és hamarosan az ő nevét skandálja egész Capua a gladiátorjátékokon.

Olvasd tovább

5

Villámtolvaj – Percy Jackson és az olimposziak

A görög istenek élnek és az Empire State Building tetejéről egy lifttel lehet eljutni az Olümposzra. Néha kicsit unatkoznak, együtt hálnak egy földi halandóval, nászuk gyümölcse pedig egy gyermek, aki általában nem is tud arról, hogy ki fia-borja, nem tudja, hogy anyja/apja egy nektárt vedelő és ambróziát kajáló istenség. Akadt egy-kettő, akiből nagy hős lett, ott volt például Héráklész, Akhilleusz, Perszeusz, ám manapság már nem akadnak ily legendás alakok.

Szóval az isteneket Zeusz, Poszeidón és Hádész vezeti, hatalmukat apjuk, Kronosz legyőzésével szerezték, azóta pedig azóta egymással rivalizálnak – adja elő gyorstalpalóként Khiron, a kentaur (Pierce Brosnan). Zeusz villámát eltulajdonítja valaki, aki erre megmondja szeretett fivérének, Poszeidónnak, hogy a ő fiát gyanúsítja ezzel a galád tettel. Hogy miért gondol Percy Jacksonra, aki általában víz alatt üldögélve gondolkodva szereti tölteni szabadidejét? Csak. Ő az és kész, Zeusz fejébe vette. Ha nem kerül elő a villáma, akkor olyan háború lesz, ami a Föld arculatát is kissé megváltoztatja. Hősünk hamarosan szembesül azzal, hogy a tenger istenének a gyermeke, hirtelen magasabb fordulatszámon kezd pörögni az élete, megtámadja egy fúria, majd jön egy másik bestia, minotaurusz képében. Percynek persze fogalma sincs a villám hollétéről, inkább fogja magát, lelép a félisten táborból és az Alvilág felé veszi az útját, az édesanyját szeretné visszakapni
Olvasd tovább

0

Stahl megrendezi saját halálát

Nick Stahl, Rose McGowan és Amy Smart (a képen) lesznek a főszereplői a Dylan’s Wake romantikus drámának, amelynek lesz némi fantasy beütése is. A produkciót Omar Naim készíti, a jordán rendezőtől legutóbb 5 éve láthattuk A vágott verzió thrillert Robin Williams főszereplésével (szerintem elég gyenge volt).

A filmben Stahl egy temetéseken dolgozó Dylan nevezetű fiatalembert alakít, aki elhatározza, hogy megrendezi saját halálát, hogy megnézze vajon az ő temetésére kik jönnek el. Csupán csak ketten jelennek meg: az egyik egy narkós, aki azt hiszi, hogy hősünk egy angyal, aki segíthet neki megtalálni a kiutat a drogos életéből, a másik pedig Dylan egykori gimis szerelme. Dylannek ezek után egy 10 évvel ezelőtt rejtélyt kell kibogoznia, hozzá kell tennem, hogy akkor járt éppen gimibe.

Azt nem tudni, hogy McGowan vagy Smart kiket alakít, de valószínűleg egyikük lesz a régi barátnő. A forgatást már elkezdték, bemutató valamikor 2010-ben esedékes.

Spoiler a tovább mögött:
Olvasd tovább

6

Narnia Krónikái – Caspian herceg (The Chronicles of Narnia: Prince Caspian)

0narnia2

Manapság már szinte minden héten előkerül valami rég elfeledett vagy csak egy adott környéken népszerű mű. A fantasy filmek elterjedésével a stúdiók rácsapnak a ilyen művekre. Legutóbb a Spiderwick krónikákat mutatták be, nem túl jó eredménnyel, idén pedig még érkezik a Harry potter hatodik része és a Nim szigete (ami már Amerikában kifutóban van, hozzánk még nem ért el).

A Narnia krónikáit filmre képzelő producerek már jó előre a zsebükben érezték azon bankkártyájukat, amivel elérhették azt a számlát, amin több millió dollár terpeszkedett a hatalmas siker után. Az első rész elég szépen hozott, így jöhetett a második felvonás, ezt pedig még követheti még öt, mivel a regénysorozat 7 kötetes.

Az első részből megismert szereplők visszatérnek Narniába, amíg ők egy évet öregedtek, addig ott 1300 év telt el. Kicsit megváltozott minden, a narniaiaknak, a lényeknek bujdosniuk kell, a telmarinok miatt. Földesurak uralják a vidéket, tanácskoznak, marakodnak, fogyatkoznak. A trón Caspian hercegé lehet, azonban Miraz nagyúrnak fia születik, ezért megpróbálja eltetetni láb alól az ifjú herceget. Ő azonban a narniaiak karjaiban landol, aki az élükre áll (persze végig jól öltözötten és megfésülve) és Peter, Susan, Edmund és Lucy segítenek a harcban neki, no meg a

Olvasd tovább