12

Ki lehet ez a figura a Batman forgatásán?

Croydonban forgatják a Batman harmadik részét, a munkálatokról egy kép került fel a netre, amin egy maszkos alakot láthatunk. Mivel nem fogható rá, hogy ezen a sötét lovag lendülne akcióba, így csak találgatni lehet. Egyesek úgy vélik, hogy az illető nem más, mint Tom Hardy, aki Bane-ként veti be magát. Vagy esetleg egy eddig még nem emlegetett gonosztevőt üdvözölhetünk személyében. Black Mask esetleg? Vagy Andrew Garfield lenne, aki eltévedt?

0

A Frászkarika remake újabb trailere

Colin Farrell, mint vámpír? Ráadásul még csak nem is jó, hanem a rosszabbik fajtából. Új helyre költözik, ahol a szomszéd srác gyorsan kitalálja, hogy miféle szerzet is lakik mellettük és felveszi ellene a harcot. Az eredeti produkció kissé már elavult, Craig Gillespie rendezőre hárult a feladat, hogy valamiképpen feljavítsa. Remélhetőleg nem csak trükkök terén dobja be magát, hanem a hangulatot, az atmoszférát is megteremti. Anton Yelchin, a Star Trek és a Terminátor 4 mellékszerepe után központi figurát játszhat, bizonyíthatja, hogy elbír egy filmet.

4

Conan karakter poszterek

A stúdió nem tökölt, nem egyesével szórta ki a posztereket a Conan remake-ben feltűnő karakterekről, hanem szépen egyben kidobták a netre az egészet. Az elsőn a címszereplő küzd valamiféle bestiákkal. A következőn a címszereplő apja harcol bőszen, akit Ron Perlman kelt életre. Khalar Zym miatt harapott földbe, ekkor még Conan gyerek volt és a bosszúvágy csak nőttön nőtt benne. A harmadikon Stephen Langet szemrevételezhetjük, aki ádáz arccal tör előre, balról tűz támadja és jobbról sem nyugodt a hangulat. A hadurat követő poszteren a csúnya hölgy Marique, Rose McGowan formálja meg, az utolsón pedig Rachel Nichols kapott helyet, aki Conan oldalán fog csatába szállni, miután Zym elrabolja úrnőjét.

16

Az MTV Movie Awards díjazottai

Lezajlott az MTV Movie Awards és azt hiszem nem történt nagy meglepetés. Az Alkonyat ismét győzedelmeskedett és amíg Bella-Jacob-Edward trió újra és újra felbukkan a vásznakon, addig ezen a díjátadón másnak nincs esélye. De ugye ez a show nem is a komolyságáról híres, tudja ezt mindenki és a sztárok is csak pofafürdőre mennek el a “ceremóniára”, illetve sok-sok kiparodizált jelenetet vagy humort láthat a közönség és a nézők tömege. Taylor Lautner alulmaradt Robert Pattinsonnal szemben, Chloe Moretz két Arany Popcornnal is távozhatott, a Biggest Baddass Star elismerés is hozzá vándorolt. Megérdemelte, a Kick-Assben durván szétrúgott pár segget. Íme a nyertesek (nevüket aláhúztam).

0

A Super 8 következő előzetese

Sokan azt remélik, hogy a Super 8 valami olyasmit fog nyújtani, mint Steven Spielberg régebbi filmjei, egy kiváló családi szórakozást. A héten mutatkozik be Amerikában JJ. Abrams filmje, amiben egy kisváros nyugodt életébe rondít bele egy űrlény, ami után hamarosan érkezik a katonaság is.

15

Az Alkonyat negyedik részének az előzetese

Kevés dolog biztos, de az tuti, hogy az Alkonyat negyedik részének első felvonása hatalmas siker lesz. Bella, Edward és Jacob szerelmi háromszöge sokakat vonz a mozikba. A rendezést ezúttal Bill Condon látta el, előtte Sofia Coppola, Gus Van Sant és Stephen Daldry neve merül fel, mint látható valamiért egy drámákon edződött személyt akartak a film élére, Condon nem is a Kampókéz 2, hanem inkább a Dreamgirls és a Kinsey miatt érdemelhette ki, hogy rábízták a filmet. Harry Potterhez hasonlóan itt is két részletben érkezik az utolsó könyv története a mozikba,

Bella és Edward házasságuk után Rio de Janeiroba utaznak nászútra, majd a lány hamarosan észreveszi, hogy terhes. Renesmee megszületése veszedelmes események láncolatát váltja ki, Cullenék és szövetségeseik pedig a Volturi klán ellen szállnak harcba.

 

6

Filmről színpadra

01moviemusical

Szinte mindennap hangoztatjuk, hogy Hollywood kreatívan csődbe ment, hiszen a belátható időn belül más sem kerül a mozikba, mint reboot, remake, prequel vagy sequel. De nehéz gazdasági időszakokban nem csak Hollywood támaszkodik a jól bejáratott brandekre, az elmúlt években ellepték a Boradway és a Westend deszkáit a film adaptációk. Nem csak Hollywood imád mindent, ami Shakespeare, az élő művészetek is igyekeznek meglovagolni egy-egy sikerfilm népszerűségét. Ezen a héten érkezett a hír, hogy musicalt terveznek a Rocky-ból és a The Ladykillers (Betörő az albérlőm) c. klasszikus vígjátékból is, és már próbálják a Batman Live-ot, ezért gondoltam összedobok egy postot a közelmúltban és jelenleg futó filmes színházi adaptációkról – a teljesség igénye nélkül.

Valószínűleg mindenki hallott a katasztrófák sújtotta Spider-Man: Turn off the Dark produkcióról. A Broadway egyik legjobban várt premierje volt egy nagy kaliberű alkotógárdától; Bono és Julie Taymor szupersztár rendezőnő neve fémjelezte, aki korábban már világsikerre vitte az Oroszlánkirály színpadi változatát. Az előadásokat hónapokig technikai hibák és balesetek kísérték, de ez egyáltalán nem ártott a népszerűségének, sőt, tódultak az emberek a színházba, hátha szemtanúi lehetnek, ahogy egy színész fentragad a levegőben vagy éppen zuhan néhány métert. Hiába, az egyszeri és megismételhetetlen pillanat varázsa.

1

Box Office: Az elsők

Észak-amerikai box office

Az X-Men 2000-ben mutatkozott be a mozikban, a kasszákba került milliók láttán szerencsére többször is feltűntek a vásznakon. Ezúttal egy előzményfilmmel örvendeztették meg a rajongókat, a stúdió pedig elvárásait egy 60+ millió dolláros hétvégére lőtte be. Joggal reménykedhettek, hiszen a kritikák többsége kedvelte a produkciót, ám ennek ellenére mégsem szakított túl sokat. 56 millió dolláros hétvégét sikerült produkálnia, csak összehasonlításképp az első 54,4 millióval, a folytatás 85,5 millióval, a harmadik 102,7 millióval kezdett, a Wolverine kaland pedig 85 milliót kasszírozott. Tehát szinte az első felvonással megegyező számokat hozott Az elsők, így elviek hasonló végeredményre számíthat, azaz olyan 160 millió környékén távozhat a mozikból. 87 %-on áll a Rotten Tomatoes-on, az Entertainment Spectrum szerint ez a film volt a legjobb ebben a franchise-ban, hangulatban visszatér az első két részhez és elfeledteti az X-Men 3 és a Wolverine műveket.

Régebben bemutatott filmek: A mutánsok eljövetele véget vetett a Másnaposok 2 uralmának, ami így lecsúszott a második helyre és e mellett még 62 %-os csökkenést is kénytelen volt lenyelni. Az első rész csak 27,1 %-kal termelt kevesebbet második hétvégéjére, de csak 104 milliónál járt, míg a második eddig már 187 milliót hozott. Nem is kérdés, hogy a 200 millió meglesz, de ilyen csökkenések mellett nem valószínű, hogy hozza elődje végösszegét. A Warner azonban nem panaszkodik, a harmadik felvonás tuti el fog jönni. Nem úgy megy a pandalírozás, ahogy azt a DreamWorksnél várták volna, eleve elég szerényen indult a Kung Fu Panda 2 pályafutása, ráadásul megfelezte (-49 %) bevételét. Az első 44 %-kal gyűjtött kevesebbet második hétvégéjére és 117 milliónál vert tanyát, de ez akkor 33 millió dollár pluszt jelentett és végül 215 milliónál hagyta el a mozikat. A második rész 24,3 millió dollárt szerzett, amivel épphogy áthaladt a 100-as vonalon. 190 millió dollárral kezdheti a jövő hetet a Karib-tenger kalózai 4, aminek újból nagyobb negatív változást kell elviselnie, Sparrow kapitányék örülhetnek, ha a 250 millió dollár összejön. Thor tovább küzd, 4 millióval gazdagodott, míg a Halálos iramban 5 egy kis nitro segítségével átlépte a 200 milliós vonalat. Talán Vin Dieselék voltak egyedüliek ezen a nyáron, akik bevétel szempontjából nem okoztak csalódást, bár Sparrow kapitányék sem fognak panaszkodni a nem túl vidám amerikai bevétel mellett, hisz’ eddig 700 milliónak örülhetnek. Woody Allen filmjét már 147 helyen adják, ami közel 3 millió dollárt kasszírozott, ezzel a nyolcadik helyet szerezte meg. 20 helye megy a The Tree of Life, 621.000 dollár a hétvége eredménye.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

6

A 80-as évek: A nindzsa bosszúja előzetes

Cho Osaki (Sho Kosugi) házát és családját több tucatnyi nindzsa támadja meg, a harc végén barátja unszolására Amerikába, azon belül is Los Angelesbe költözik. Hamarosan egy sor gyilkosság történik, amiről feltételezik, hogy csakis egy nindzsa állhat az esetek hátterében. Osaki is hamarosan rádöbben, hogy dróton rángatták, arra is rájön, hogy ki áll az öldöklések hátterében.

Sam Firstenberg second unit rendezőként dolgozott, majd a Krokodik után úgy döntött, hogy eljött az ő ideje is. A nindzsa bosszúja volt az első mozifilm, amit már maga dirigált le. Ezt követően az Amerikai nindzsa, a Lőj a vadászra és a Delta Kommandó 3-at készítette el.  Kosugi még többször magára öltött a nindzsa ruházatot, 1998 után már nem volt látható semmiben, de Wachowskiék kérésére 2009-ben A nindzsa gyilkosban újra felbukkant. Arthur Roberts a tévés alkotások felől érkezett, inkább sorozatepizódokat vállalta be és ezután is inkább a videó-és tévés piacot részesítette előnyben, játszott a Not of This Earth és a Rorschach  filmekben. Ashley Ferrare a produkció jó csaja még egyetlen mozis alkotásban játszott, inkább modellkarrierjére koncentrált.

2

Interaktív Conan poszter

 Egy interaktív Conan poszter került ki a netre, amelyen jobbra és balra is elnézhetsz. A közkedvelt barbár éppen a várfalak alatt harcol, keresd meg, hogy hol van. Kattints a képre, majd várj egy kicsit míg betölt.

47

X-Men: Az elsők (X-Men: First Class)

A filmről A nép fia is írt.

A képregényfilmek virágkorát éljük, rengeteg produkció készült az igen népszerű 30-40 oldalas füzetek alapján, de csak kevés mondhatja el magáról, hogy négynél több rész valósult meg belőle és még kevesebb döngetheti a mellét, hogy a folytatásoknál nem következett be minőségromlás. A Pókember 4 sem jött létre, helyette inkább valamilyen furcsa elgondolásból újraindították a franchise-t, pedig ezt a lépést (a bevételek alapján) semmi nem indokolta. Batman negyedik részére teljesen elásta magát, ezért a sötét lovag újrakezdte pályafutását, Superman is visszatért, méghozzá úgy, hogy a harmadik és negyedik eljövetelét figyelmen kívül hagyták, jövőre pedig a kryptoni is újrakezdi. Az X-Men három felvonás után megtorpanni látszott, a nyitva hagyott befejezés ellenére mégis a franchise legnépszerűbb karakteréről készítettek egy különálló filmet, majd azt találták ki, hogy a mutánscsapat megalakulásáról is zengeni kéne egy ódát. Korábban egy Magneto eredettörténet lebegett a fejesek szeme előtt (David S. Goyer rendezésében, jájj), ám újabb ötlet érkezett, amelybe végül beleépítették a Lensherről szóló sztori egyes elemeit is.