3

A Disney megvette a Seal Team Six megfilmesítési jogait

0stsAhogy sejteni lehetett, Oszama bin Laden halála után készülni fog néhány film az Al Kaida vezérről. Korábban már kiderült, hogy Kathryn Bigelow nyáron lát hozzá egy akciófilmhez, amely a terroristavezér elleni akciót fogja bemutatni, illetve Corey Feldman is betervezett egy musical vígjátékot Operation Belvis Bash címen.

Érdekes, de a Disney csapott le a Seal Team Six csapat jogaira. Ez a különítmény rohanta le bin Laden bázisát, így az egeres cég is bemutathatja, hogy miképp készültek fel az akcióra és hogyan hajtották végre a feladatot. A jogok kiterjednek arra is, hogy a csoport által viselt hasonló ruhákat, cipőket dobjanak piacra, de még akár játékfigurákat vagy számítógépes programokat is készíthetnek. Bizonyára dagadhat a büszke kommandós, melle mikor leemeli a polcról az őt ábrázoló maszkos alakot, hogy megvegye fiának. Ugyan nem említették, hogy ki fogja készíteni a mozis verziót, de nem lennék meglepve, ha Jerry Bruckheimert nyernék meg producernek.

5

Stb… Film készül a Ferde házból, Zöld Lámpás szinkronos előzetes, a Pókember forgatásáról

Az elmúlt néhány nap pár híre röviden.

0ga

– Az Agatha Christie Ferde ház krimijéből készülő filmre Julie Andrews, Gemma Arterton, Matthew Goode és Gabriel Byrne mondott igen. Neil LaBute rendezi.

– Az Universal mégsem válik meg a Setét toronytól, megpróbálja a költségvetést lenyomni, a forgatás 2012-ben veszi kezdetét.

– 250 millió dollárba fog kerülni a Batman harmadik része.

– Az HBO filmet készít Bernie Madoffról, aki 50 milliárd dollárral lett gazdagabb piramisjátékokból és végül 150 évet kapott. Robert De Niro lesz a főszereplő.

– Dylan McDermott lesz a főszereplője a The Perks of Being a Wallflower filmnek és a Nobody Walksnak. Utóbbi egy new yorki családról szól, akik befogadnak egy idegent, aki felforgatja életüket.

– Alexander Skarsgård, Julianne Moore és Steve Coogan fognak játszani a What Maisie Knew-ban. A dramedy középpontjában egy hat éves lány áll, akinek a rock’n’ roll sztár anyja és műkincskereskedő apja válófélben vannak.

– Jim Broadbent és Susan Sarandon leszerződött a Cloud Atlasba.

– Wentworth Miller és  Eric Stonestreet csatlakozott a The Loft remake-jéhez.

– Nicolas Winding Refn következő filmjéhez, az Only God Forgiveshez megnyerte Vithaya Pansringarmot és a popcsillag Yaya Yinget.

– Emily Browning, Juno Temple és Catalina Sandino Moreno domboríthatnak a Magic, Magic-ben.

0cm

– Oren Peli rendezésében készül a Wild Nature horror, a történet egy baráti társaság egy kihalt városba érkezik, amely felett a természet már rég vette át a hatalmat.

– Yvonne Strahovski rábólintott a My Mother’s Curse egyik szerepére. Seth Rogen volt barátnőjét játssza benne.

– Gary Ross hozza el a Cyrano de Bergerac új változatát, a cselekményt a modern időkbe helyezik át.

– Clive Owen és Uma Thurman lesz látható a Blind drámában. Egy regényíró elveszíti látását és feleségét egy autóbalesetben. Évekkel később viszonyba kezd egy üzletember feleségével, akivel az ura már alig törődik.

– Jeremy Renner és Hilary Swank fog játszani a You’re Not You filmben, amely erősen nőközpontú lesz.

– Derek Luke és Lindsay Sloane lépett fel a Seeking a Friend for the End of the World fedélzetére. Luke Keira Knightley exe lesz, aki felkészült a világ pusztulására, Sloane pedig egy barátságos pincérnőt alakít.

– A Warner Tom Gormicant szerződtette le, hogy adaptálja Emily Post Etiquette írásait tartalmazó könyvét.

– Alex Pettyfer fogja játszani a Magic Mike főszerepét, azaz sztriptízelni fog, akinek mestere Channing Tatum lesz.

– Michael Winterbottom rendezésében készülhet el a Bailout, amiben Jack Black játssza azt a fickót, akinek olyan komolyan megsérülnek a kezei, hogy ezért elveszíti a munkáját, és a házát is elvihetik a feje fölül,  felesége pedig megcsalja.

0ah– Mark Ruffalo és Tim Robbins szexfüggők lesznek a Thanks for Sharingben, de van egy program, amiben 12 lépést kell megtenniük, hogy meggyógyuljanak.

– Bradley Cooper helyett Mark Wahlberg lesz a The Silver Linings Playbook főszereplője, rendező David O Russell.

– Jeff Garlin, Lynn Shelton, Kristen Bell, Mary Lynn Rajskub, Jenica Bergere alakítják a Safety Not Guaranteed főbb szereplőit. A történet szerint egy magazin három munkatársát kéri fel arra, hogy nézzen utána annak a fickónak, aki partnert keres időutazásához.

– Shiloh Fernandezt és  Amber Heard-öt nyerték meg a Syrup drámához. Egy marketinges arra az elhatározásra jut, hogy egy újabb kólát dob a piacra Fukk Cola elnevezéssel. A főnökének tetszik az ötlet, ám a fickó szobatársa lenyúlja az elképzelést.

0

Gosling sztárcsinálója

Ryan Gosling úgy döntött, hogy filmet fog rendezni, ám nem eredeti anyagot visz vászonra, hanem egy remake-et fog készíteni. A Taylor Hackford által dirigálta 1980-ban bemutatott Sztárcsinálót (The Idolmaker) fogja levezényelni. Gosling nem csak a rendezői székben foglal helyet, hanem a főszerepet is el fogja játszani. A 80-as verzió cselekménye az 50-es években játszódott és egy bronxi zeneszerzőt követhettünk nyomon, aki a rock and roll térfélen ügyködik és felfedezett már néhány tehetséget, folyamatosan keresi azokat az embereket, akiket a tinik bálványozni tudnának. Habár Gosling először rendezhet filmet, de a zenében is eléggé jártas. Van saját bandája is, a Dead Man’s Bones 2009-ben adta ki első albumát.

8

Néhány tárgy Odin gyűjteményéből

A Thor képregényfilmben Odin asgardi palotája “alagsorában” néhány igen értékes és fontos ereklyét tart, köztük van az is, amit a jégóriásoktól zsákmányolt és azok mindenképpen megpróbálják visszaszerezni. Ám ezen kívül birtokában van a Végtelen kesztyű is, amely hatalmas erővel ruházza fel viselőjét, Thanos pl. el is játszadozott újdonsült erejével, a földi hősök mind elhullottak, amikor felsorakoztak ellene (de aztán fel is támadtak). De látható a Warlock’s Eye és az Eternal Flame, utóbbit Odin lopta el Surturtól.

Végtelen kesztyű

3

Újabb teaser az Iron Skyhoz

Jövő év áprilisában érkezik a finn-német koprodukcióban készülő Iron Sky sci-fi. A készítők a neten gyűjtögették össze a szükséges büdzsét és a filmet várók össze is dobták az összeget. Az űrlényes inváziós filmek után (Transformers 3, Battle Los Angeles, stb) ezúttal a nácik rohanják le a bolygót. Történt ugyanis, hogy a második világháború vége felé a németek egy része áttelepült a Holdra, ahol eszméiket nem feledték el. 2018-ban azonban visszatérnek és befejeznék, amit anno elkezdtek.

3

Mother’s Day (2010)

01mothers

Kit szeretünk és kitől félünk egyszerre a legjobban? Az édesanyánktól. Bizony. Ki más tud úgy lehordani, hogy meg se tudsz mukkanni és még akkor is elszégyelled magad, ha nincs igaza? Hát ő. Folyamatosan tanít, oktat, szeretget, megdorgál, az van, amit ő mond, nincs mese. Réges-régen készült a Mother’s Day horror, amiben a bűnöző testvérek nem féltek mástól, csakis édesanyjuktól és az igazán nehéz időkben hozzá tudnak fordulni. Mert csináljanak is bármilyen butaságot, ő mindig tárt karokkal fogadja őket… már ha otthon van. Darren Lynn Bousman vette elő az alkotást, csöppet átírta, szépen átoperálta, úgy, hogy a Fűrészben bemutatott kegyetlen kínzást és vérmennyiséget kihagyta belőle. Szóval a kényesebb gyomrúak is be tudják fogadni a látottakat, ami nem jelenti azt, hogy az érzékenyebbek vagy szívgyógyszert szedő személyek is leülhetnek a film elé. Állítólag az eredeti mű igen keményre sikeredett, a remake erőszak faktora azonban nem lendül be a piros mezőbe.

0

A Szalmakutyák remake előzetese

Sam Peckinpah 1971-es thrillere is megérett egy remake-re, legalábbis így gondolták a Columbia berkein belül és gyakorlatilag nem is tudnak csúnyán belebukni, mert csupán 12,5 millió dollárba került. Rod Laurie, Az utolsó erőd (The Last Castle) direktora próbálkozhatott azzal, hogy az eredetihez hasonló művet hozzon létre, szeptemberben kiderül.

James Marsden egy forgatókönyvírót játszik, aki filmbéli feleségével, Kate Bosworth-szal közösen délre költöznek, hogy felújítsák a családi házat. Friss levegő, nyugodt környezet, barátságos helyiek, legalábbis elsőre így tűnik. Aztán beüt a baj, régi sérelmek kerülnek ismét felszínre. Ennek következtében a páros kénytelen megvédeni magát az őket megtámadó néhány helybélivel szemben.

10

Az Annapurna Films két Terminátor filmet készíthet

0termVolt némi csata, hogy ki kapja meg a jogot, hogy elkészíthesse a Terminátor ötödik részét, végül Megan Ellison és cége, az Annapurna Films nyerte a licitháborút, legyőzte a Lionsgate-et, ami még versenyben volt.  Ellisonék nem csak a következő felvonást, de a hatodik részt is megcsinálhatják. Egyelőre nincs kitűzve a forgatás kezdete, a rendező személye azonban ismert. Justin Lin, a Halálos iramban utóbbi három epizódjának a készítője hozhatja el ismét a Terminátorokat. Arnold Schwarzenegger is játszani fog a produkcióban. Már csak megfelelő forgatókönyvírót kell találni. Ellisonék bizonyára igyekezni fognak, hiszen ez a produkciós cégnek is jó reklám, eleddig nem sokat lehetett róluk hallani.

Megan Ellison 2010-ben került a radarra, többek között producerként jegyzi A félszeműt (True Grit), a Passion Playt és a Cogan’s Trade-et.

2

A Frászkarika remake előzetese

1985-ben a Frászkarika horror-vígjáték korrekt eredményt hozott és nem vált kulttá, legalábbis nem nagyon szokták hivatkozási alapként emlegetni. A DreamWorks a nagy remake-lési lázban mégis erre a produkcióra vetette rá magát, ahol Craig Gillespie-t, a Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl) rendezőjét kérték fel arra, hogy készítse el a filmet. Amerikában augusztus 19-én mutatják be, ha minden igaz 3D-ben és az R kategóriát célozták meg.

Anton Yelchin játssza azt a tinit, aki rájön, hogy a szomszédba egy vámpír költözött be. A vérszívót Colin Farrell formálja meg, Yelchin édesanyját Toni Colette alakítja. A főhős egyik barátja Christopher Mintz-Plasse lesz, Imogen Poots a romantikus szálat biztosítja és legalább lesz kit megmenteni. David Tennant las vegasi szemfényvesztő lesz, akiről Yelchn karaktere úgy gondolja, hogy tudna segíteni a vámpír kiiktatásában, de nem bizonyul túl használhatónak. A trailert elnézve csak alig fog hasonlítani az eredeti változatra, bár legalább elmondható, hogy azt nem lesz nehéz felülmúlni.

13

Kép a Looperből – Willis akcióban

Rian Johnson a Brick és a The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek rendezője készíti a Looper sci-fit. A jövőben az okos gengszterek visszaküldik a múltba áldozataikat, ahol már várják őket a bérgyilkosok. Az egyik múltbéli megbízott élete is veszélybe kerül, mikor a jövőből betoppan egy morcos alak és őt akarja kicsinálni. Kiderül, hogy az illető nem más, mint saját maga. Joseph Gordon-Levitt játssza a főhőst, idősebb énjét Bruce Willis formálja meg, aki a képen éppen elfoglalt. Emily Blunt, Paul Dano, Garrett Dillahunt és Jeff Daniels is felbukkan a produkció, amit csak 2012-ben láthatunk.

3

Grey és Trejo a Skinny Dip exploitation filmben

Sasha Greynek elege lehetett a pornóból, ezért más vizekre evezett a rajongói legnagyobb bánatára. Idén már az I Melt With You és a The Girl from the Naked Eye thrillerekben láthatjuk a hölgyet, e mellett pedig leszerződött a Skinny Dip exploitation produkcióra is, amelyet Frankie Latina fog dirigálni Norman Lasca forgatókönyvéből. Grey mellé leszerződtették Danny Trejot, Pam Griert, Michael Madsent és Bridgette Nielsent. Na ezt a filmet se fogják moziban mutogatni, de ettől függetlenül még lehet ütős szórakozás.

Grey karakterét megerőszakolják, elveszik szüzességét, ezt követően a hölgy összeszedi magát, shotgunt vesz magához és egy ellopott rendőr-egyenruhában bosszút áll. Már a plakáton olvasható szöveg is az exploitation műveket idézi.

Latina elmondta, hogy a 70-es 80-as évek filmjein nőttem és nagyon kedveltem azokat, amelyekben Pam Grier, Laure Gemser vagy Grace Jones játszottak, ezek a művek mutatták meg igazán, hogy mekkora erő is rejlik a nőkben. Ő ehhez hasonló filmet akar csinálni.