19

Az utolsó előzetes a Zöld Lámpásnak

A Warner közzétette az utolsó Zöld Lámpás előzetest, ezt követően valószínűleg tv spotok és jelenetek tömkelegére számíthatunk. A DC képregénybirodalom szuperhőse júniusban érkezik a filmszínházakba, a stúdió nagyon szorít, hogy sikeres legyen a produkció, már csak azért is, mert ha ezzel buktázik, akkor lehet, hogy nem lesz olyan nagy kedvük a fejeseknek belevágni a többi hős filmes kalandjába.

A főszereplőt Ryan Reynolds játssza, aki nagyon kedveli a képregényéket, eljátszotta és ismét meg fogja formálni Deadpoolt, benne volt a Penge harmadik részében, leszerződött a RIPD képregényfilmre és a Paper Man-ben úgy nézett ki, mintha a rajzolt lapok hasábjairól lépett volna le (Jeff Daniels képzeletének a szülötte volt). Eredetileg úgy volt, hogy Villámot fogja megtestesíteni, de a Zöld Lámpás készült el hamarabb. A filmet Martin Campbell dirigálta, aki Zorrót és James Bondot is elhozta a vásznakra. Temérdek lényt fog felvonultatni a film, de hiába vannak több százan, ezren, mi tudjuk, hogy Reynolds karakterében fog bízni mindenki.

4

Karib-tenger kalózai 4 featuerre és tv spotok

A nagy folytatás és remake dömping között kapott helyet a Karib-tenger kalózai negyedik része. Ha már azt hittétek, hogy nem tudnak újat mutatni, hát mégis sikerült valamit kierőltetniük magukból: lesznek élőholtak és sellők. Teljesen beleillenek ebbe a világba, de megújulni tudnak-e. Hisz gyakorlatilag három felvonáson keresztül ugyanúgy szédelgett végig Jack Sparrow kapitány. A nép kedvelte az előző részeket és talán kiéhezve várnak az újabb kalózos fantasyre.

17

MTV Movie Awards 2011 – a jelöltek

Az MTV-nek is van saját díjátadója, az Arany Popcorn nyerteseit nem egy külön zsűri szavazza meg, hanem a csatorna nézői döntik el, hogy ki érdemli meg az elismerést. A díj szakmailag gyakorlatilag nem ér semmit, inkább csak azt mutatja meg, hogy a tiniknek melyik sztár a legnagyobb kedvencük. Ha másért nem is, de legalább a show-ért érdemes megnézni a “ceremóniát”, hiszen rengeteg poént próbálnak elsütögetni a műsor alatt. A szokásos legjobb film és legjobb színész kategórián kívül ismét lesz legjobb csók és legjobb harc is és lesz Best Scared-As-S**t Performance díjazott.  Természetesen nem maradhatott ki az Alkonyat harmadik része, amely nyolc kategóriában indul és borítékolhatóan haza is fog vinni legalább hetet. Hiába van jelölve Natalie Portman, Kristen Stewart fog a színpadra fáradni, hogy átvehesse az Arany Popcornt. Bizony, az MTV Movie Awards azon díjátadók egyike, ahol a Fekete hattyú nem számíthat arra, hogy készítői közül bárkit is színpadra szólítsanak.

5

Újabb Ironclad előzetes – János király dühös

1215-ben a földesurak arra kényszerítették Földnélküli János királyt, hogy lássa egy uralkodói pecsétjével a Magna charta szabadságlevelet,  amely az emberek jogait taglalta. A király fogcsikorgatva tett eleget a “kérésnek”, majd hónapok múltán zsoldos seregével azon volt, hogy visszaállítsa régi hatalmát. Megostromolta Rochester várát, amelyet nem voltak hajlandóak átadni neki. A várban James Purefoy és Brian Cox harcol hősiesen, a kapuk előtt pedig Paul Giamatti dühöng. Jonathan English vezényelte le a produkciót és elvileg július 8-án mutatják be Amerikában. R kategóriás műre számítsunk, már csak azt kéne megtudni, hogy a király mikor szándékozik kiadni a parancsot az ostromra, remélhetőleg nem a film utolsó harmadában kerül erre sor, hiszen itt pont az a lényeg, hogy lássuk Purefoy miként bánik hatalmas kardjával.

0

A Kidobós rendezőjére bízták a régóta tervezett We’re the Millers vígjátékot

2002 óta próbálják megvalósítani a We’re the Millers vígjátékot, Peter Cattaneo, az Aul semmi (Full Monty) rendezője tartózkodott egy ideig a fedélzeten, tavaly októberben John Morris és Sean Anders, a Szextúra (Sex Drive) és a Túl jó nő a csajom (She’s Out of My League) írói ácsorogtak a rendezői poszton, ám ők is megunhattak a tökölést. A stúdió nem adja fel, Rawnson Thurbert, a Kidobós (Dodgeball) alkotóját hozták be a képbe. Ezúttal lesz valami a filmből? Előbb még színészeket kell találni, lehetőleg addig, míg Thurber is elunja a várakozást. Korábban Steve Buscemi és Will Arnett fordult meg a projekt környékén.

Egy drogkereskedőt ismerhetünk meg a komédiában, aki 30. születésnapján úgy dönt, hogy kiszáll a bizniszből. Még egyetlen utolsó melót bevállal, aztán vége. Ahogy lenni szokott nem megy egyszerűen az utolsó feladat. Mexikóba utazik, itt összeállít egy ál-családot, akikek tekintélyes mennyiségű, közel 650 kiló marihuánát kellene az Államokba csempészni.

0

Donalsdon rendezi a Cities pénzügyi thrillert

Roger Donaldson utoljára három éve jelentkezett mozifilmmel, akkor A banki meló (The Bank Job) rablós-átverős produkciót tette le az asztalra, idén a Hungry Rabbit Jumps thrillert láthatjuk prezentálásában, de nem fogja ismét évekre kivonni magát a forgalomból. A Cities című tervezetre sikerült leszerződtetnie Clive Owent és A gettómilliomosban megismert Anil Kapoort.

Három egymással összefüggésben lévő szálon fog folyni a cselekmény. Az elsőben egy new york-i férfit ismerhetünk meg, aki egy fedezeti alapot kezel és látszólag megvan mindene: pénz, nő, hatalom, ám ennél többre vágyik. A másik szál egy londoni párra koncentrál, éppen új házat szeretnének vásárolni. Az utolsóban pedig egy zsaru próbálja felszámolni a korrupciót Mumbaiban, de nem csak az ingatlan spekulánsokkal gyűlik meg a baja, hanem kollégáival is. Ezen emberek sorsa összefonódik, pedig soha életükben nem is találkoztak egymással.

Októberben veszi kezdetét a pénzügyi thriller forgatása, New Yorkban, Londonban és Mumbaiban fog dolgozni a stáb.

1

Weisz, a gonosz boszi

Sam Raimi hamarosan hozzálát következő filmjéhez, méghozzá a közismert Ózt, a nagy varázslót állítja a középpontba. A rendező nem a rengetegszer elmesélt sztorit viszi a vászonra, hanem azt mutatja be, hogy Óz miképp került át ebbe a világba, ahol boszorkányok hadakoznak egymással.

A főhőst James Franco kelti életre, aki A majmok bolygója remake után ismét nagyobb költségvetésű produkcióban játszhat, illetve korábban már sikerült megnyerni Mila Kunist, aki a három főboszorkány közül az egyik fogja játszani. Rachel Weisz lesz Evanora, aki Kunis seprűn lovagoló karakterének a nővére és megpróbálja átcsábítani testvérét a sötét oldalra. Evanora nagy tervei között szerepel, hogy ő irányíthatja ezt a vidéket, ám Óz beleköp a levesébe.

3

Anonymus poszter

Kicsit félve várom Roland Emmerich újabb filmjét, hiszen se hatalmas szörny, se invázió, se egyéb katasztrófa nem képezi részét a cselekménynek. Az I. e. 10 000-ben sem voltak ilyesmik, meg is látszott a végeredményen. De ne írjuk le még a produkciót, hiszen érdekes témát dolgoz fel és bízzunk benne, hogy a “nem Shakepeare írta a nevéhez köthető klasszikusokat” történet kellően érdekfeszítő és szórakoztató lesz.

0

Jackmant akarják a Fantasztikus utazás remake-jébe

0fvJames Cameron és Paul Greengrass is elgondolkodott azon, hogy levezényeli a Fantasztikus utazás remake-jét, végül Shawn Levy kezébe került a gyeplő, míg Cameron a produceri térfélre fáradt át. Levy legutóbb a Vasököl (Real Steel) produkciót készítette el, a forgatáson eléggé összebarátkozott Hugh Jacmannel, meg is beszélték, hogy fognak még együtt dolgozni. Az új Fantasztikus utazásba Jackmant szeretnék megnyerni, bár egyelőre még nem kezdődtek meg a tárgyalások. Az egész nagyban függ attól, hogy mi lesz a Wolverine folytatásával.

Az eredeti alkotásban egy csapat tudós sikeresen lekicsinyít egy mini tengeralattjárót, majd azt beküldik egy sérült ember véráramába, mivel csak így tudják megsemmisíteni az illető életét veszélyeztető vérrögöt.

15

Weinsteinék összehozzák A hét szamuráj remake-jét

Akira Kuroszava 1954-ben mutatta be A hét szamurájt (Seven Samurai), a klasszikus darab Hollywood figyelmét is felkeltette. Akkoriban még nem készültek tonnaszámra a remake-ek, de 6 évre rá befutott az amerikai változat is A hét mesterlövész címmel. A western nem csak sikeres lett, de szintén klasszikussá vált, joggal.

Weinsteinék a Kurosawa Productionsszel együtt azt találták ki, hogy csak kéne még egy remake A hét szamurájból. Megkeresték Scott Mannt, A bérgyilkosok viadala (The Tournament) direktorát, hogy lenne-e kedve megcsinálni a 60 millió dolláros filmet, aki boldogan bólintott rá az ajánlatra. A cselekményt a jelenbe helyezték át és Thaiföldön fognak zajlani az események. Egy északi faluban hét zsoldost bérelnek fel arra, hogy védjék meg őket a banditáktól. Lesz, ami lesz, le merném fogadni, hogy ebből nem lesz kultfilm.

5

Kliprendező készíti a Step Up 4 3D-t

Ugyan a Step Up harmadik része a 3D-s támogatás ellenére is Amerikában a leggyengébb darab lett a franchise-ban, ám világszerte csak összegyűjtött 160 milliót. A Summit berendelte a negyedik felvonást is, ami természetesen ismételten 3D-s lesz. A rendezői poszton Wade Robinson dolgozhatott volna, de személyes okokra hivatkozva kilépett, helyére Scott Speer lépett. Speer eleddig reklámokat és klipeket vezényelt le, többek között Jordin Sparks, will.i.am, Ashley Tisdale videóin munkálkodott.

Az előző két rész rendezője Jon Chu producerként veszi ki a részét a filmből, valószínűleg a G.I. Joe 2 miatt nem vállalta be a Step Up 4-et. A forgatókönyvet egy újonc, Jenny Mayer tette le az asztalra. A filmet jövőre mutatják be, a történetről eleddig nem árultak el semmit, de az biztos, hogy fülbemászó zenék és látványos táncok lesznek benne dögivel.

Alább a második felvonás utolsó “megmozdulását” láthatjátok.