0

Retreat előzetes

Kate és Martin (Thandie Newton és Cillian Murphy) elutaznak egy elhagyatottnak hitt szigetre, ahol megpróbálják helyrehozni házasságukat. Ám feltűnik egy férfi (Jamie Bell), akinek állítása szerint egy vírus szedi áldozatot a környező vidéken. Hamarosan kiderül, hogy a házaspárnak sokkal több félnivalója van a fickótól, mint a járványtól. A rendezői teendőket az újonc Carl Tibbetts látta és a forgatókönyvet is az úriember írta Janice Hallett-tel, akinek szintén ez az első megmozdulása a filmiparban. Egy helyen játszódó 3-4 szereplős kamarathrillerrel van dolgunk.

7

X-Men: First Class karakter trailerek: Vészmadár, Plazma, Bestia

A Fox stúdiótól a Marvelnek nem sikerült visszaszereznie a jogokat, így továbbra is folytatja a X-Men filmeket. Idén az előzményeket mutatják be, tehát az X-Men és a Testvériség megalakulását láthatjuk. Három karakter trailert pakolta fel az netre, az első Sean Cassidy-re, azaz Vészmadárra (Caleb Landry Jones) koncentrál, a második Küklopsz testvéréről, Alex Summersről, azaz Plazmáról (Lucas Till) szól, míg utolsóban Hank McCoy, tehát Bestia (Nicholas Hoult) kapott helyet.

0

Heti néznivaló – Dieselék begördültek hozzánk is

Az amerikai bemutató után egy héttel megérkezett a Halálos iramban ötödik része, mellette még három új filmre válthat jegyet a közönség.

0ff5

Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five): Justin Lin az előző két rész rendezője vezényelte le ezt a felvonást is, amelyben megint Vin Diesel és Paul Walker játssza a főszerepet. Ebben Rioban hajtanak végre egy akciót, de a nyomukban ott loholnak a fejvadászok is.

0

Koszorúslányok szinkronos előzetes

Judd Apatow producer (Felkoppintva, A 40 éves szűz) ezúttal abba avat be minket, mi történik, ha két jó barátnő találkozik a világ legőrültebb koszorúslányaival.
KRISTEN WIIG (Saturday Night Live) a film főszerepében Annie-t, a menyasszony tanúját alakítja, aki legjobb barátnőjével, Lilliannel (MAYA RUDOLPH – Továbbállók) és egy csapat fékevesztett koszorúslánnyal – Helennel (ROSE BYRNE), Ritával (WENDI MCLENDON-COVEY), Beccával (ELLIE KEMPER) és Megannel (MELISSA MCCARTHY) – mindent megtesz azért, hogy az esküvő a lehető legjobban sikerüljön.
Annie-nek nem túl fényesen alakul az élete. Ám egyszer csak kiderül, hogy legeslegjobb barátnőjét, Lilliant eljegyezték, és Annie elhatározza, hogy senki más nem lehet a menyasszony tanúja, csakis ő. Bár éppen szerelmi csalódás gyötri, és nincs egy vasa sem, beleássa magát a ceremónia rituáléjába, és megismerkedik a koszorúslányokkal, akik közül az egyik, Helen a fő riválisa lesz, mert tökéletesen megfelel a menyasszony tanújával szemben támasztott követelményeknek. Annie egyre kínosabb katasztrófák sorozatába rángatja bele a koszorúslányokat, és rá kell jönnie, hogy a legjobb barátnője által rászabadított négy idegen a feje tetejére állítja az életét.

0

Intercom hírlevél

0intercom

A lány, akibe a farkas is beleszeret

0asA lány piros köpenyt hord, és ellenállhatatlan: nemcsak a falubeli férfiakat, hanem az erdőben lakó farkast is elemi erővel vonzza…
A mese kicsit megváltozott, de nem is csoda: A lány és a farkas (Red Riding Hood, hazai bemutató: április 28.) című, különleges hangulatú, misztikus film főszerepét Amanda Seyfried játssza. Az Alkonyat rendezőnője éppen azért választotta őt a szerepre, mert a színésznő megőrzött magában valami gyermekit, miközben mégis árad belőle az erotika.
– A rendező, Catherine Hardwicke legalább is azt mondta, azért kért fel a szerepre, mert szerinte nagyon szép vagyok – nyilatkozta Seyfried, akit a Mamma Mia!-ban ismert meg a világ. – Amit egy pillanatra sem hittem el neki. Ez már gyerekkorom óta így van. Régebben otthon minden tükröt leszedettem a falról, mert nagyon idétlenül néztem ki. Persze azóta sok minden megváltozott, de ha a külsőmről van szó, mindig előjönnek belőlem azok az érzések.

2

Cooper játszhatná Lucifert az Elveszett paradicsomban

Az Elveszett paradicsom (Paradise Lost) projekt is abba a kategóriába tartozik, amelyet tervezgetnek egy ideje, de csak nehezen akar megvalósulni. Most éppen úgy néz ki a helyzet, hogy a John Milton epikus költeményét Alex Proyas fogja a vásznakra költöztetni, míg a legutóbbi forgatókönyvet Lawrence Kasdan írta. Lucifer szerepét a mostanában agyonfoglalkoztatott Bradley Cooperre bíznák, aki eddig még nem bólintott rá a felkérésre, nyilván előbb átgondolja, hogy be tudná-e szorítani valahova a filmet és egyáltalán érdekli-e az alkotás.

Az Elveszett paradicsomban az akcióra helyezik a hangsúlyt, a menny és pokol csatáját mutatják be, az Úr és Lucifer seregei csapnak össze, amelynek tétje az emberiség sorsa. A konfliktust az váltotta ki, hogy Ádám és Éva elhagyták a paradicsomot. Milton művéről a wikipedián olvashatsz bővebben.

0

Baruchel két forgatókönyvet ír

Jay Baruchelt eddig komikusi szerepeiről ismerhettük meg, ám a színész vett egy 180 fokos fordulatot és két olyan forgatókönyv megírására szerződött le, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a vígjátékkal. Baruchel mindkét szkriptet Jesse Chabottal veti papírra.

Az egyik feladat az, hogy a Kickstart Comics kiadványának a Random Acts ofs Violence-nek írják meg szkriptet. Ebben két fickót ismerhetünk meg, aki megalkotnak egy képregényfigurát, Slashermant. Egész szép sikert érnek el a képregényekkel, azonban nem sokkal később a horroralak életre kel.

Az Exorcism Diaries Mark Opsasnick regénye alapján készül. A történetben egy riporternő a főszereplő, aki a világ leghíresebb ördögűzésének a történetébe veti bele magát, majd ugyanaz az ártó szándékú entitás őt is üldözni kezdi.

5

A Catfish rendezői készítik a Paranormal Activity 3-at

2009-ben érkezett a Paranormal Activity, amelyet Oren Peli bagóból hozott össze, a 15.000 dolláros alkotás 193 millió dollárt termelt világszerte. A folytatás ennek többszörösébe került, de ez is csak 3 millió dollárt tett ki, de ahogy ilyenkor mondani szokás a hülyének is megérte, hiszen 176 millió dollárt hozott a filmszínházakban. Érhető, hogy a stúdió miért ragaszkodik a harmadik rész elkészítéséhez. A rendezői teendők ellátást Henry Joostra és Ariel Schulmanra bízták, a páros készítette a Catfish dokumentumfilmet is. Nem sok idő áll rendelkezésükre, ugyanis október 21-én már jegyet is válhatnánk rá.

A forgatókönyvet Christopher B. Landon, a második rész írója szállította le, Peli pedig producerként álldogál a produkció mögött. A történetről nem árultak el semmit, de ne legyen meglepve senki, ha ismét azt látnánk, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnének egy házban.

17

Conan előzetes – A barbár zúz

A Warner hét évig próbálkozott a Conan filmmel, a rendezést a Wachowski tesókra bízták volna, majd szóba került John Milius és még Robert Rodriguez is megfordult a projekt környékén. Végül 2007-ben a Millennium Filmshez kerültek a jogok, ahol Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer dolgozott a szkripten és 2008-ban már Rose McGowan is szóba került az egyik szerepre. A pletykák szerint Vörös Szonját formálta volna meg, ez lett volna a bemutatkozása a karakternek, mielőtt elkészül a saját önálló kalandja, de hamarosan kiderült, hogy egy gonosz boszorkányt fog játszani. Dirk Blackman és Howard McCain kezébe adták a szkriptet, hogy csinosítgassanak rajta. 2008 novemberében bejelentették, hogy Brett Ratner fogja levezényelni a produkciót, ám ő később lelépett, helyére pedig Marcus Nispel került, majd 2010 elején Sean Hoodot kérték fel, hogy legyen már oly jó és dolgozzon egy kicsit a forgatókönyvön.

Conan szerepére rengeteg színész szóba jött, végül a “végső csatában” Jason Momoa győzött, Kellan Lutz volt a másik legesélyesebb. A címszereplő apját Mickey Rourke játszhatta volna el, de az Immortals miatt visszamondta a felkérést, így Ron Perlmant szerződtették le. A főhős azért üldözi Khalan Singhet, hogy bosszút álljon azért, mert feldúlta a faluját és megölte édesapját. Singhet Stephen Lang formálja meg. Rachel Nichols lesz Tamara, aki a Királynő egyik testőre, de Singh serege lerohanja azt a rendházat, ahol őrzik és elrabolják. Tamara ezért csatakozik Conanhez, hogy együtt győzzék le a gonosz hadurat. Íme az előzetes, a készítők komor, R kategóriás filmet ígértek. Úgy tűnik megkapjuk.

1

Martha Marcy May Marlene előzetes

Az Olsen-nővérek közül Elizabeth komoly szakmai sikereket érhet el, testvérei pedig jól elvannak a romkomokban. Elizabeth idén nem csak a Silent House horrorban fog játszani, de a Sundance fesztiválon dicsért Martha Marcy May Marlene-ben is láthatjuk őt. A fiatal nő megszökik egy szektától és megpróbál normális életet élni, beilleszkedni a társadalomba, de a fájó emlékektől azonban nem tud könnyen szabadulni. A forgatókönyvet Sean Durkin írta és kamera mögé is beállt, az úriember eleddig két rövidfilmet készített, ez az első mozis műve.

0

Stb… Willis és 50 Cent köv. filmje, Bowden a Piranha 3DD-ben, Levinson rendezi a Gottit

Az elmúlt pár nap néhány híre röviden, poszterek, videók.

0kb

Katrina Bowden rákerült a menüre a Piranha folytatásában.

– Justin Lin megerősítette, hogy lesz Halálos iramban 6. Chris Morgan írja a forgatókönyvet.

– Nos, a Maxim szerint ők a legszebb hölgyek idén.

– Francis Lawrence szeretné megcsinálni a Constantine folytatását, egy komor, R kategóriás alkotást akar. A Legenda vagyok 2-re nem lát esélyt.

– Bokeem Woodbine lesz Colin Farrell legjobb barátja az Emlékmás remake-ben.

– Barry Levinson rendezheti a Gotti filmet, Nick Cassavetes ugyanis lelépett.

– Adam Brody, William Peterson és  Rob Corddry lépett fel a Seeking a Friend at the End of the World fedélzetére.

– Bruce Willis és 50 Cent ismét egy filmben. A Fire with Fire főhőse egy tűzoltó lesz, akit tanúvédelem alá helyeznek.

– Danny Boyle rendezi a Trance thrillert, amiről annyit lehet tudni, hogy egy rablás rosszul sül el benne.

– Joseph Gordon-Levitt biztos, hogy nem lesz benne a G.I. Joe 2-ben.

– Bryan Cranston és Malin Akerman is játszani fog a Rock of Agesben.

– Greta Gerwig és Orlando Bloom lesz látható Daryl Weins romantikus vígjátékában, a Lola Versusban. Gerwig karaktere átértékeli életét, miután vőlegénye az utolsó pillanatban fújja le az esküvőt.

– Anthony Hopkins elárulta, hogy Angelina Jolie elküldte neki a Churchill and Roosevelt szkriptet. A történet nem ismert.

– Lisa Cholodenko filmesíti meg az Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day gyerekkönyvet, amiben egy srác igen rossz napját ismerhetjük meg.

– Úgy hírlik, hogy Chris Hemsworth lesz a vadász a Snow White and the Huntsmanben.