Insidious

James Wan egy csapásra ismert lett a Fűrésszel, köszönik is neki a producerek, hiszen olyan franchise alapjait tette le, amit alig tudtak abbahagyni. A széria eleje még nem vérben és bensőségekben tobzódott, hanem a feszültség megteremtésére mentek rá. A rendező az eltelt évek alatt nem tudta megismételni a sikert, talán a Paranormal Activity-t övező rajongás késztette arra, hogy elkészítse az Insidious-t, ami merőben más, mint a Fűrész. Maguktól kinyíló, becsukódó ajtók, különös zajok és a lakók döbbent fizimiskája jellemzi a cselekmény kezdetet, a gore kedvelői bús tekintettel kénytelenek lesznek lemondani erről a filmről, mivel vér és egyéb testhasítgatás itt nincs.

A Lambert család éppen birtokba veszi új lakását, látszólag minden tökéletes. A férj (Patrick Wilson) a közeli iskolában oktat, az asszonka pedig otthon pesztrálja a gyerkőcöket és megpróbál összehozni egy új dalt. Az egyik csemetéjük a padlásra tévedvén kómába zuhan, az orvosok értetlenül vakarják a fejüket, nem találnak értelmes magyarázatot az okokra. Nem kell hozzá sok idő, fura dolgok zavarják meg az egyébként is kétségbeesett család nyugalmát. A feleség (Rose Byrne) kérésére más házba költöznek, ám itt is történnek furcsa érdekességek, a derék férj viszont elég szkeptikusan hallgatja reszkető neje beszámolóit. De biztos, ami biztos szólnak egy profi mumusvadász csapatnak.

A rendező mesterien építi fel a feszültséget, majd hagyja pihenni pár percig a nézőket, hogy aztán egy újabb adag borzongással kínálja meg őket. A szereplőknek nem sok nyugodt pillanatot engedélyez, nem is nagyon tudják kifújni a levegőt, hiszen ahogy egy jó horrorhoz illik nem várnak fél órát a következő ijesztegetésre. Ha mi látnánk egy-egy felbukkanó, majd eltűnő csúnya egyént az otthonunkban vagy a bejárati ajtót mindig nyitva találnánk, mikor határozottan emlékszünk rá, hogy bezártuk, bizony rettegősre vennénk a figurát. Először hívnánk anyucit, majd a papot, aztán a nehéztüzérséget, például a szellemirtókat.

Némi bevezető után fejest ugrunk a megmagyarázhatatlan, paranormális jelenségekbe és amit ijesztőnek szánnak, az valóban ijesztő, nem intézzük el a dicséretes és lelkes próbálkozásokat egy lenéző ásítással. Szinte mindig a szereplőket mutatja a kamera, így gyakran fordul elő, hogy azt kívánjuk bár mutatnák már végre, hogy mit látnak vagy de jó lenne tudni mi van a másik szobában. Ugyan a szokásos, szépen bejáratott történettel szolgálnak (félelmetes pillanatok egy öreg házban, úú, ám mégis akad jó néhány kiszámíthatatlan pillanat.

Nem árt, ha a felmerülő kérdésekre valamiféle válasszal is szolgálnak, ezt egy jó kis szeánsz után megkapjuk. A Lin Shaye által játszott médium (vagy nevezhetnének úgy is, hogy a személy, aki kísértetügyekben ismerős – azaz SZAKI) szolgáltatja a furcsa magyarázatot: van egy másik világ, ott kellene kutakodni. Ha itt esetleg valakinek fura érzése támadna, az azért van, mert tudat alatt (vagy tudatosan) azt kívánhatja, hogy bár ne mennének át a másik helyre. Ám sajnos ez bekövetkezik, látogatást tehetünk a sötét és komor holt világban, amivel el is szakítják a rettegés fonalát, innentől kezdve inkább érdekes, mint félelmetes a produkció, ami se ilyen, se olyan érzést nem szül. Ezért is kap csupán 75 %-ot a horror, mert ezt nem kellett volna erőltetni, nem nevezhető rossz „fordulatnak”, de nem is igazán jó. Az Insidious PG-13–as besorolást kapott, pedig R-est érdemelt volna. Ha A király beszéde néhány fuck miatt R lett, akkor ez a horror a rengeteg ijesztő jelenet és sok csúnya alak miatt nem kapta meg ugyanezt?

imdb: 7,2
rottentomatoes: 65 %

Büdzsé: 1,5 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 48,8 millió dollár