
Takashi Miike minden kétséget kizáróan az egyik legőrültebb kortárs rendező, még japán viszonylatban is. A kilencvenes évek direct-to-video hullámával tört be a filmiparba, és rendesen megtanult gyorsan dolgozni, mert a mai napig évente két-három filmmel áll elő. Ezeknek sajnos csak egy töredéke jut el Nyugatra, és még kevesebb hozzánk Magyarországra. Az IMDb a védjegyei között első helyen sorolja, hogy a filmjei „gyakran provokatívak, megdöntik az extrém erőszak és a szex tabuit”, a legtöbben valószínűleg az Ichi the Killer (2001) vagy az Audition (2000) c. filmekből ismerhetik a rendezőt. Én eddig mindkettőt elkerültem az extrém erőszak miatt, de volt szerencsém néhány másik alkotásához, amelyek a második védjegyéről tettek tanúbizonyságot: „A filmjeinek gyakran van kétértelmű vagy teljesen bizarr befejezése.” Az első pont a Gozu (2003) volt, amit teljesen gyanútlanul vettem ki a tékából – amikor még léteztek ilyenek – és aminek nem csak a befejezése bizarr, hanem az elejétől a végéig annyira megrázóan furcsa, hogy David Lynch ehhez képest egyszerű, mint egy faék.


.jpg)

A legtöbb sokat reklámozott film esetében egy újabb előzetest már csak azért mutatnak be, hogy továbbra is fenntartsák az érdeklődést a produkció iránt. A sokadik videóban már nem sok újat mutatnak, vagy azért, mert nem szándékoznak lelőni az összes fordulatot, vagy azért, mert már bemutattak minden érdekességet és nincs már mivel előrukkolni. A Zöld Lámpás következő előzetesében azonban nem csak egy-két eddig még nem látott képkockát láthatunk. Szó esik a gyűrűt viselő társaságról (Frodó nincs köztük) és a halálos ellenségükről, Paralaxról.