19

A taxisofőr (Taxi Driver, 1976)

BeniMan küldte az alábbi kritikát, sok köszi érte.

Nagy fába vágom a fejszémet hiszen minden idők legtöbbet elemzett filmjéről írok kritikát. Elképesztő hatásai vannak ennek a filmnek nem csak a mozi történetére hanem a mindennapjainkba is beette magát ez a film. A filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa ez: a Taxisofőr.

A Vietnámot megjárt veterán, Travis nem találja a helyét New Yorkban. Hiába próbál közel kerülni egy szép, politikai aktivista lányhoz, hiába győzködi a vidékről felkerült, kiskorú prostituáltat, hogy térjen jó útra és hiába próbál beszélni a polgármesterjelölttel, hogy tisztítsa meg az utcákat a szeméttől. Úgy érzi, neki kell cselekednie: leborotváltatja a haját, fegyvert vásárol, kigyúrja a testét és nekivág, hogy rendet tegyen.

4

Bower a Csontvárosban

Még 2009-ben jelentették be, hogy megfilmesítik Cassandra Clare könyvtrilógiáját, A halál ereklyéit. Ennek az ég világon semmi köze a Harry Potter franchise-hoz, eredeti elnevezése az eredetiben egyébként is a The Mortal Instruments címre hallgat, csak a magyar keresztségben így lehet rátalálni, rákeresni.  Néhány héttel ezelőtt már sikeresen meglelték az egyik főszereplőt Lily Collins személyében és végül meglelték a megfelelő színészt, aki az oldalán kalandozhat. Jamie Campbell Bower írhatta alá a szerződést, őt a Starz sorozatában, a Camelotban láthatjuk, ahol Arthurt játssza. A forgatókönyvet Jessica Postigo körmölte le, egyelőre csak az első regény, a Csontváros kerül a mozikba, ha sikeres lesz, jön a többi felvonás is.

A Csontváros tartalma: Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…

Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére. (bookline)

1

Baldwin és Brand rockos hangulatban

Adam Shankman irányításával zajlik a Rock of Ages musical forgatása, mivel a cselekmény a 80-as években játszódik rockos közegben természetesen a szereplőknek is úgy kell kinéznie. Kikerült még egy kép a forgatásról, amin Alec Baldwin és Russell Brand látható. Utóbbi Lonnie-t alakítja, aki egy a The Bourbon klubbot vezeti, aminek tulaja a Baldwin által megformált Dennis. Együtt fogják előadni a REO Speedwagon “Can’t Fight The Feeling” számát.

4

UIP hírlevél

0uip

Rút kiskacsa, azazhogy hering volt a szupermodell

            Minden kezdet nehéz, s e közhelyes megállapítás igazát a saját bőrén tapasztalhatta Rosie Huntington-Whiteley. A szupermodell csúnyácska kislány volt, ezért társai folyton gúnyolódtak rajta. „Állandóan éreztették velem, milyen ronda vagyok – panaszkodik Rosie. – Sokáig nagyon kicsi voltam, amit a mai 175 centis magasságom miatt biztos elég nehéz elhinni. Óriási volt a szám, a mellem pedig sokáig nem nőtt meg, ezért heringnek csúfoltak. Ráadásul azt hitték, azért van ilyen hosszú és dupla nevem, mert flancolni akarok, nem elég nekem mondjuk a Smith, emiatt is folyton megkaptam a magamét. Tehát halmozottan hátrányos helyzetű voltam, nem hívtak meg házibulikba, és egy fiú sem akart járni velem.”

               Persze Rosie ma már nem panaszkodhat, hiszen világmárkák arca, s a Victoria’s Secret üdvöskéjeként fedezte fel Michael Bay rendező, aki először klipeket forgatott vele, majd rábízta a Transformers 3 női főszerepét. A szupermodell a pasikat illetően is elégtételt kapott a sorstól: több mint egy éve Jason Statham barátnője. Kapcsolatuk annyira komoly, hogy az akciósztár éppen árulja hollywoodi házát, hogy közös fészket építsenek.

„Jason háza nagyon klassz, csupa fém meg üveg, de rémesen macsó, folyton azt várom, mikor ugrik elő egy nindzsa a fürdőszobából – mondja Rosie. – A kedvemért eladja, és olyan stílusú házat építtetünk, ahol már én is otthonosan érezhetem magam.”

            (Transformers: Dark of the Moon – hazai bemutató: 2011. június 29.)

0rhw

2

Piton posztere

A Warner folytatja a karakter poszterek közzétételét. Ki tudja, talán addig nyomatja ezeket, amíg végül bemutatják a filmet. Ezúttal Piton prof, azaz Voldemort segítője látható rajta, akit Alan Rickman játszik.

4

Campbell, Fanning és Wilkinson a Vivaldi életrajzi filmben

Klasszikus zeneszerzőkről nem igazán készítenek életrajzi filmet, legalábbis nem mondhatni, hogy el vagyunk árasztva velük. De olykor-olykor felbukkan egy tervezet, sokak legnagyobb megelégedésére. Ezúttal Antonio Vivaldira fókuszálnak, Boris Damast vezényletével foroghat a produkció. Damast filmográfiáját gyorsan át lehet böngészni, egyetlen mozis alkotást vezényelt le, a Pros & Cons még 1999-ben került a közönség elé, ezt követően három sorozatban működött közre. Annak ellenére, hogy neve ismeretlenül cseng mégis ismertebb színészeket sikerült a projekt mellé állítani. Max Irons, Clare Foy, Elle Fanning, Neve Campbell, Jacqueline Bisset, Tom Wilkinson, Alfred Molina és Sebastian Koch játszhat a filmben.

Damast bemutatja, hogy Vivaldi eleinte csak kurtizánok gyerekeinek tanított zenét, később mégis Velence hatalmas koncerttermeiben találta magát, még magának a Pápának is játszhatott. A forgatás ősszel veszi kezdetét, Velencén kívül Németországban és Magyarországon zajlanak a munkálatok. A projekt egyébként már 5 éve formálódik, Damast Jeffrey Freedmannal közösen írta a forgatókönyvét, Freedman újságíróként tevékenykedik és állítása szerint 20 évet vett igénybe, hogy összejöjjön minden részlet, minden szükséges anyag.

1

A Végítélet készítője sorozatot készít a Tóparti kísértetekből

Utoljára talán 2007-ben készült mozifilm Stephen King egyik művéből, Frank Darabont tette le az asztalra A köd (The Fog) horrort, két éve DVD-n látott napvilágot a Dolan és a Cadillac (Dolan’s Cadillac) Christian Slater főszereplésével. Tavaly pedig a Haven került a tévé képernyőre sorozat formájában. Mick Garris nem filmet, hanem minisorozatot készít a szerző Tóparti kísértetek (Bag of Bones) regényéből, ami 1998-ban került a boltok polcaira. A forgatás júliusban veszi kezdetét. Garris A félelem maga (Fear Itself), illetve A horror mesterei (Masters of Horror) szülőatyja volt és személyesen dirigálta le a Ragyogás (Shining) és a Végítélet (The Stand) szériákat.

A regény tartalma (wikipediáról): Mike Noonan, egy ismert és közkedvelt fiatal író egy forró augusztusi napon elveszíti feleségét, aki ráadásul épp a gyermeküket várta, amiről Mike mit sem sejtett. Ettől a naptól kezdve a férfi képtelen akár egyetlen sor szépirodalomra is. Még van ugyan néhány regénye a tarsolyban, de Mike maga is nagyon jól tudja, hogy eljön az a pillanat, amikor ismét el kell kezdenie új műveket gyártania, vagy pályájának végképp befellegzett. Így aztán négy év elteltével Derryből Castle Rock közelébe, a Sötét Tükör tó partjára költözik, ahol feleségével együtt még évekkel ezelőtt vettek egy nyaralót, amely a Nevető Sara nevet viseli. Mike – aki itt is még vár arra az inspiráló pillanatra, amelyben két mondatnál többet tud papírra vetni – röviddel érkezése után megmenti egy hároméves kislány, egy bizonyos Kyra életét. Megismerkedik vele, és édesanyjával, Mattie-vel, aki elvesztette férjét. Ettől a naptól kezdve felgyorsulnak az események: Mike úgy dönt, hogy segít mindkettőjükön, mert a gazdag Max Devore, Kyra nagyapja, azzal fenyegeti Mattie-t, hogy elveszi tőle a kislányát. Ráadásul további gondok is felmerülnek: Mike továbbra is képtelen az írásra – bár azért költözött a tópartra, hogy sikerrel járjon –, üzeneteket hall és olvas a házban, és két nőről álmodik, akik már mindketten meghaltak: feleségéről, Joról, és Sara Tidwellről, arról az énekesnőről, akiről elnevezték Mike és Jo nyaralóját. A történet zöme két fiktív városban, illetve annak közelében zajlik: Derryben és Castle Rock környékén. Ebből kifolyólag jó néhány szereplővel találkozhatunk, akik ismerősek lehetnek más Stephen King-regényekből, mint például az Az, a Nem jön szememre álom vagy a Hasznos Holmik címűekből.

0

The Wholly Family előzetes – Gilliam rövidfilmje hamarosan elkészül

Terry Gilliam rendezésében készült a The Wholly Family, amelyet a Garofalo tésztagyár szponzorált és a produkció részét képezi a Nápolyról szóló évente bemutatásra kerülő rövidfilmeknek. A forgatókönyvet is Gilliam írta, a főbb szerepekre pedig Christina Capotondi, Douglas Dean, Nicolas Connolly és Sergio Solli nyerte meg.

A történet természetesen Nápolyban játszódik, egy tehetős család próbálja átverekedni magát a tömegen, a szülők 10 éves gyereke elég kedvtelen, de aztán megpillant egy házat, ahova betéved. Édesanyjáéknak először fel se tűnik fiúk eltűnése, csak később fedezik fel hiányát és egymást okolják. Megkezdődik egy varázslatos utazás a képzelet és valóság határán, amiben a város szépségeit és szimbólumait is bemutatják.

1

Kung Fu Panda nyereményjáték 2/3

0kfp2Tegnap vette kezdetét a Kung Fu Panda nyereményjáték.   A  Fantasmania játékbolt jóvoltából egy 30 cm-es plüss pandát nyerhettek. Tegnap már megjelent egy kérdés, ma is meg kellene válaszolnotok egyet és holnap teszem ki a harmadikat. a válaszokat ide küldjétek: fantasmania.jatek@gmail.com, a megfejtések elküldésénél a tárgy mezőbe írjátok be a következőt:  filmdroid kung fu panda nyereményjáték.

Tehát a második kérdés a következő: A Kung Fu Panda 2 angol nyelvű verziójában ki kölcsönzi a hangját Krok mesternek?

14

Kémkölykök 4 előzetes

Nagy talány, hogy Robert Rodriguez, aki olyan filmeket produkált, mint a Desperado és a Sin City miért pazarolja a tehetségét családi alkotásokra? Ahelyett, hogy minden figyelmét a Sin City 2-nek (egyáltalán lesz ebből valami?) szentelné vagy inkább a Vörös Szonját, esetleg a Deadpoolt dirigálná le, inkább a Kémkölykök negyedik felvonását hozzá el. Az első három részben megismert Alexa Vega és Daryl Sabara ezúttal csak mellékszereplők lesz, új gyerkőcöket állítanak a középpontba.

Rowan Blanchard és Mason Cook ikertesókat játszanak, akik nem túlzottan kedvelik mostohaanyjukat. Hamarosan kiderül, hogy a nő (Jessica Alba) egy visszavonult kém és újra aktivizálnia kell magát, mert a világ veszélybe került és az ikrek is tudnak segíteni a The Timekeeper (Jeremy Piven) megállításában. Antonio Banderas  szakított rá időt, hogy felbukkanjon a filmben és Danny Trejo is látható lesz. A film elvileg 3D-ben kerül a mozikba, a trailerben viszont 4D olvasható, látható, hallható, egyelőre nem tudni, hogy ezt komolyan gondolják vagy csak poén.

1

Collette lesz a főszereplője a Mentalnak

Toni Collette leszerződött a Mental filmre, a produkciót P.J. Hogan, az Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic) rendezője fogja levezényelni. Az ausztrál színésznő és honfitársa korábban már dolgozott együtt,  1994-ben került a mozikba a Muriel esküvője (Muriel’s Wedding).

A Mental középpontjában egy család áll, akik felfogadnak egy kissé őrült, de felettébb karizmatikus dadát. Az alkotást Ausztráliában forgatják, Hogan tehát kiszabadult Hollywood bűvköréből (legalábbis egy időre). Ruth Harley, a Screen Australia fejese nem győzte dicsérni a rendezőt és a színésznőt (talán mert hazájukban forgatnak), Hogant egy igen tehetséges filmesnek nevezte, Collette pedig Ausztrália legjobb komikája jelzőt kapta meg és szerinte nagyon szórakoztató művet fognak letenni az asztalra.

Collette hamarosan a Frászkarika remake-ben lesz látható, ebből láthattok alább egy jelenetet.

 

12

Az égi jel

Mi az ott az égen? Repülő? Madár? Áh, csak az X-Men: First Class reklámja. Kaliforniában a Fox stúdió így reklámozza/reklámozta a filmet, béreltek néhány repülőt, amelyek hatalmas füst X-eket rajzoltak az égre a képregény rajongóinak legnagyobb örömére. És mi van ha esetleg valaki X-Akták kedvelő? Ide kattintva  még több képet láthattok.