8

Nyári box office tippelde

Dübörög a nyár, a stúdiók ebben az időszakban sütögetik el nagy durranásnak szánt filmjeiket. Tavaly több olyan produkció is akadt, ami inkább csak pukkant vagy egyszerűen besült, sok-sok csalódás született bevétel szempontjából. Idén vajon más lesz a helyzet? Lassan vége a májusnak és hát eddig elég felemás az eredmény. A Karib-tenger kalózai 4 a 3D ellenére is elmaradt az előző részek nyitányától és feltehetőleg nem is fog annyit hozni Amerikában, mint várták, de a nemzetközi piac kihúzza a pácból a fantasyt. A Kung Fu Panda folytatása is gyengébben kezdett, mint az első rész, pedig itt is hozzácsapták a harmadik dimenziót, A pap pedig megbukott, Thor pedig nem fog vasemberi szintet elérni. Még szerencse, hogy számítani lehet a külföldi bevételekre. A Másnaposok 2 azonban hozta a vártakat és a Halálos iramban 5 sem okozott csalódást. Nem vagyok egy box office mágus, de azért megpróbálom megtippelni, hogy bevétel terén mire is számíthatunk még a nyáron (csak úgy, hasraütés-szerűen, röviden), nem mindegyik filmről esik szó. Ti is tegyétek meg tippjeiteket a hozzászólásokban.

10

A tetovált lány magyar posztere

Az origón találtam rá A tetovált lány (The Girl With The Dragon Tattoo) magyar poszterére. Az előzetes erre látható. Van némi remény, hogy minőségi produkciót fogunk látni, hiszen David Fincher állt a kamera mögött, bár a stúdió nem lehet túl biztos a sikerben, hiszen Daniel Craig játssza a főszerepet, aki a Bond filmeken kívül nem sok kasszasikerhez adta a nevét. Mindenesetre Rooney Marából még akár sztár is lehet, a Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on the Elm Street) horror remake-ben/rebootban ismerhette meg igazán a közönség, majd a Közösségi hálóban (Social Network) tűnt fel pár percre. Vajon van rá esélye, hogy a nagyok közé kerüljön?

3

A Paramount következő animációs műve

0rpaA Paramount nem járt túl jól a Rango animációs filmmel, Amerikában megbukott a 135 millió dollárba került produkció, a nemzetközi eredményekkel együtt is 241 milliónál jár Gore Verbinski rendezése. A stúdió részéről ez volt az első animációs mű, amit partnere, a DreamWorks nélkül hozott tető alá, a befolyt összeg azonban nem keserítette el annyira a fejeseket, ugyanis beszerezték a New Kid online képregénysorozat megfilmesítési jogait, az alapanyagból animációs alkotás fog készülni. A stúdió a fedélzetre hozta Gary Whittát, az Éli könyve (The Book of Eli) íróját, rá hárul a feladat, hogy értékelhető szkriptet hozzon össze. A New Kid egy egy srácra fókuszál, aki az egyetlen emberi lény egy űrlényekkel teli suliban.

 

0

Sorozatrendező készíti Carrell új vígjátékát

Októberben kezdődik a Burt Wonderstone forgatása, amelyet Charles McDougall dirigált volna, de nem tudni miért lelépett. Helyette Don Scardinot szerződtették le, aki inkább a tévésorozatok világában érzi jó magát. Többek között A főnök (30 Rock), Esküdt ellenségek (Law & Order) és a Big Lake szériák egyes epizódjait készítette. Tehát  egy 45 perces alkotást könnyedén kiráz a kisujjából, ám itt egy mozifilmet kell összehozni, remélhetőleg nem fogy ki a szufla féltávon.

Steve Carrell bűvészt játszik, aki véletlenül megöli partnerét. Szeretné önbecsülését helyreállítani és e közben arra is figyelnie kell, hogy új, fiatal riválisa ne söpörje le színről. John Francis Delay és Jonathan Goldstein tollából származik a szkript, az urak vetették papírra a Horrible Bosses vígjátékot is.

0

Wilde a The Words thrillerben

Brian Klugman és Lee Sternthall rendezői debütálásukra készülnek, a The Words thrillert szeretnék leforgatni. A duó a Tron: Örökség (Tron: Legacy) forgatókönyvét körmölte le, a filmben Olivia Wilde is játszott, nem is csoda, hogy őt is sikerült megnyerni a produkcióhoz.

Bradley Cooper a Csúcshatás (Limitless) után ismét egy írót játszik, aki más ember munkáját állítja be sajátjának, de ennek később megissza a levét. Jeremy Irons alakítja a másik szerzőt, akitől eltulajdonítják írását és Dennis Quiad is egy olyan fickó bőrébe bújik, aki a szavak mestere. Felbukkan még Zoe Saldana, J.K. Simmons, John Hannah és Ben Barnes is.

0

Dillion, Fraser és Robinson a Freaky Deakyben

Elmore Leonard Freaky Deaky című regényéből Quentin Tarantino rendezett volna filmet, majd Richard Brooks és Jim McBride is megfordult a rendezői szék környékén, végül Charles Matthau kezébe adták a gyeplőt. 2011 elején szerettek volna hozzálátni a forgatáshoz, de eddig még nem dördülhetett el a csapó. William H. Macy már tavaly leszerződött, később Camilla Belle neve keringett a projekt körül, úgy fest a helyzet, hogy ő mégsem lesz benne. Viszont Matt Dillon, Brendan Fraser és Craig Robinson is igent mondott a felkérésre.

A film központi szereplői egy férfi és egy nő, akik régebben romantikus viszonyt folytattak és nagy szakértelemre tettek szert a bombakészítés terén. Azonban az évek során különváltak, a börtön is közbeszólt, ám most újra összejönnek, hogy milliókat lopjanak. Ám a hatóság és a bombaszakértő osztag figyelmét is magukra vonják.

Dillion egy los angelesi zsarut formál meg, Fraser pedig az egyik hippi lesz, aki érdekelt a rablásban. Macy játssza a milliomost,  Robinson pedig egy régebbi munkatársát alakítja.

1

Förtelmes főnökök karakter poszterek

Nem egy Oscar-gyanús alkotás posztereit nézhetjük meg és az “öljük meg a főnököt” téma sem komor thrillert takart. Egy kacagtató vígjátékra van kilátás, a szereplőgárdát elnézve minden esély megvan arra, hogy szórakoztató produkcióra válthatunk jegyet. Jennifer Anistonnak is úgy kell a jó szerep, mint egy falat kenyér, de Colin Farrell fizimiskáját elnézegetve szerintem nem lesz itt gond.  Jason Bateman, Jason Sudeikis és  Charlie Day játsszák a három rossz kedvű “jómunkásembert”, Jamie Foxx pedig egy bűnözőt formál meg, aki tanácsokat ad számukra.

20

A maszk (The Mask, 1994)

Dean6 küldte az alábbiakat, köszi.

A minap unatkoztam és leültem a tv elé, kapcsolgattam, mire a Cool Tv-n akkor kezdődött a Maszk. Gondoltam végre egy normális film, megnézem. Hozzáteszem, hogy tv-ben utálok filmet nézni, leginkább a reklámok miatt. Úgy emlékeztem jó kis film még a Vhs korszakból, amikor egy ismerős ismerősétől csupán egy videókazetta áráért átvették nekem. Rongyosra is néztem, amennyire csak lehetett, nem csak a lejátszó fejét kellett állandóan takarítgatni, de folyton újravenni másik kazettára, ami akkor még elég macerás dolog volt, és persze költséges. Bár gondolom, sokan emlékeznek a „régi szép időkre”. Szóval visszatérve sok idő eltelt az utolsó visszanézés óta,bár még mindig szinte minden jelenetére emlékeztem. Bármennyire is váratlanul ért, jól szórakoztam rajta. Gondoltam be is szerzem DVD-n, de nem kapható…

3

Blackthorn előzetes – Butch Cassidy és Sundance kölyök visszatér

Na erre senki nem számított. Na jó, mégis, mert már pár éve bejelentették, hogy valami folytatásfélét összehoznak Tom Cruise és John Travolta főszereplésével. A két sztár azonban mégsem vállalta be. No sebaj, helyettük Sam Shepard és Padraic Delaney játszotta el a két legendás figurát. A rendezést Mateo Gil vállalta magára, aki a Belső tenger (Mar adentro) és az Agora forgatókönyvét írta.

A történet néhány évvel az eredeti film vége után veszi fel a fonalat. Cassidy Blackthorn álnéven éldegél egy bolíviai nővel, lovakkal foglalkozik. Azonban kénytelen bevállalni egy utolsó nagy rablást, mivel az az illető, aki a megtakarításaival foglalkozott elvesztette pénzét. Egy helyi bányát szeretne kirabolni, ezt követően pedig Amerikában akar letelepedni.

Eduardo Noriega azt a cowboyt játssza, aki Cassidy pénzét kezelte, Stephen Rea a vasúttársaság megbízottját formálja meg, a feladata szerint le kell vadásznia Cassidy-t. Az előzetes spanyol nyelvű.

0

Intercom hírlevél

0intercom

Diadalmas másnapok

A Másnaposok 2. minden várakozást felülmúlt. A négy vadul bulizó jó barát kijózanodásáról szóló vígjáték közel egy hét után több mint 200 millió dollárt hozott a készítőinek: nem akadt még korhatáros vígjáték a filmtörténetben, amely ilyen gyorsan lépte volna át ezt a magas küszöböt. Már az első napon több mint 30 millió dollárért vettek jegyet a farkasfalka legújabb kalandjaira éhes nézők. A teljes sikerhez az amerikai mellett több mint negyven ország rajongói is hozzájárultak. Hazánkban is egyre többen kíváncsiak Phil, Stu, Alan, és Doug Bangkok-i élményeire: a Thaiföldön játszódó folytatás már több mint 120 000 nézőt nevettetett meg.
A hatalmas siker után nem csoda, hogy az alkotók máris a harmadik rész forgatását tervezgetik. Ken Jeong, aki az első részben kínai maffiózót, ezúttal a farkasfalka rosszéletű barátját alakítja, azt mondta, az összes színész készen áll az újabb másnapra.
– Én mindent ennek a sikernek köszönhetek – jelentette ki a színész, akinek a valóságban egyáltalán nincs akcentusa. – Ha hívnak, jövök. Ha szakácsra van szüksége a stábnak, akkor annak jövök. Mindegy, de valamiképpen benne akarok lenni a folytatás folytatásában is.
A Másnaposok 2. május 26-tól látható a hazai mozikban.
IC Press