0

Anthony Hopkins a Go With Me thrillerben

hopkinsAnthony Hopkins jó pár évvel ezelőtt még a visszavonuláson gondolkodott, ehhez képest három filmje is az utómunkálatok fázisában jár és éppen  Feltámad a vadnyugat (Westworld) sorozat forgatásán vesz részt. Ezt követően belevághat a Go With Me adaptációba, amit a svéd Daniel Alfredson vezényelhet le. A rendező és a veterán színész a Kidnapping Freddy Heinekent készítettek közösen nem is oly rég.

Castle Freeman Jr. könyvéből készült a produkció. Egy fiatal nő visszaköltözik szülővárosába, ahol egy zsaruból gengsztervezérré vált, Blackway néven emlegetett férfi kezdi zaklatni. Nem hátrál meg annak ellenére sem, hogy a helyiek nem sietnek a segítségére és még a seriff is azt tanácsolja neki, hogy jobb lenne, ha távozna. Egyedül a Hopkins által játszott favágót és segédjét tudja maga mellé állítani.

A forgatás novemberben indulhat.

1

David Ayer rendezheti a Suicide Squad képregényfilmet

suicidesquadA Warner is elmorfondírozott azon, hogy mi lenne, ha szupergonoszokat állítana a középpontba. A Columbiánál ugyanis gőzerővel dolgoznak, hogy a Pókember ellenfeleit tömörítő Sinister Six csapat megalakuljon. Tehát itt az ideje, hogy a Suicide Squadnak is! A Zöld Íjász (Arrow) sorozatban szintén kaptak esélyt a cellában sínylődő sötét oldalon álló karakterek.

A képregényben néhány gonosz alaknak ajánlatot tesznek: ha elvégeznek egy különösen veszélyes és nehéz feladatot, akkor a rácsok mögött sokkal kevesebb időt kell lehúzniuk. A stúdió nem tette közzé, hogy mely karaktereket fogjuk látni a filmben és egyelőre a lehetséges crossoverekről is hallgatnak.

Viszont a rendezői feladatokat David Ayerre bíznák. Ayer eddig még nem készített képregényfilmet, de eddigi munkáiban rettenthetetlen főhősöket láthattunk. A forgatókönyvet ezúttal nem ő maga, hanem Justin Marks írta.

 

0

Angelina Jolie rendezheti az Africa drámát

angelinajolieAnnyira belejött Angelina Jolie a rendezésbe, hogy máris kinézte magának a következő ledirigálandó projektet. Az Africa forgatókönyvét  az Oscar-díjas Eric Roth írta. Jolie éppen a By the Sea drámáját forgatja, miután befejezte azonnal belevágna a valós eseményeken alapuló produkció munkálataiba. Az operatőr Roger Deakins lesz, tehát abban már biztosak lehetünk, hogy csodálatos képeket fogunk látni.

A történet a 80-as évek vége felé játszódik, Kenyában drasztikus lecsökkent az elefántok száma az állatok csontjaira hajtó orvvadászok miatt. Richard Leakey antropológus mindent megtett annak érdekében, hogy a vadorzókat elkapják.

A Warnernél is készül egy hasonló témával bíró projekt, amelyben Tobey Maguire, Leonardo DiCaprio és Tom Hardy játszanák a főbb szerepeket.

 

0

Àstrid Bergès-Frisbey lesz Guinevere

astridbergesGuy Ritchie a The Man from U.N.C.L.E. utómunkálatain tartja rajta a szemét, de egyúttal az Artúr király kalandfilm előkészületeivel is foglalkoznia kell. Charlie Hunnam pattanhat nyeregbe, lassacskán az is kiderül, hogy kik harcolhatnak az oldalán. Mindenesetre biztossá vált, hogy Guinevere-t Astrid Berges-Frisbey formálhatja meg. A hölgy a Karib-tenger kalózai 4. részében játszott egy szirént, idén az I Origins sci-fi drámában volt látható. Nem tudni, hogy vajon a spanyol szépség Elizabeth Olsen helyére lépett-e, hiszen pár héttel ezelőtt még ő emlegették lehetséges női főszereplőként.

A Knights of the Roundtable: King Arthur egy hat részesre tervezett franchise nyitó darabja lesz, 2016 július 22-én kiderül, hogy milyen film született.

 

 

0

Ang Lee rendezi a Billy Lynn’s Long Halftime Walkot

Cannes Film Festival - 'Nebraska' - PremiereAmikor Tom Rothman még Fox stúdió vezére volt segített nagy szerepe volt a Pi élete (Life of Pi) elkészülésében, amely egyúttal hozzásegítette Ang Lee-t, hogy ismét Oscart kaphasson. Rothman már a Tristarnál dolgozik és amikor szóba került, hogy kire lehetne rábízni a Billy Lynn’s Long Halftime Walk adaptációt ismét Lee neve került szóba.

Ben Fountain 2012-es regényében a 19 éves Billy Lynn egységével Irakban teljesít szolgálatot, véres csatába keverednek, amit a híradósok kamerái is rögzítenek. Az amerikaiak szemében hősökké válnak és a kormányzat hazaszállítja őket afféle promóciós körútra. Majd hálaadáskor a texasi futballjáték szünetében kell a megpróbáltatásaikról beszélni. A történet a meccs alatt játszódik, az iraki háborút a katonák visszaemlékezéseiből ismerhetjük meg.

0

Popeye tesztanyag

popeyeA spenótkedvelő tengerészről a Sony-nál születhet animációs film, Genndy Tartakovsky elvileg 2016-ra készülhetne el az egészestés művel. Már ha elhárul minden probléma és a stúdiónál azt mondják, hogy “Mehet!”.  Közzétettek a neten egy tesztanyagot, amiről a direktor azt mondta, hogy nem előzetes és nem is a filmből van, egyszerűen csak azt mutatja, hogy miképp képzelik el a Popeye-t. A forgatókönyvet David Ronn és Jay Sherick írta. Olvasd tovább

4

2016-ban beköszön Deadpool

deadpoolElszánta magát végre a Fox stúdió, megcsinálják a Deadpool filmet. A szájmenésben szenvedő, Wolverine-hez mérhető öngyógyító faktorral bíró zsoldos önálló kalandját 2009-ben jelentették be, a producerek ígérgették, hogy nem fogunk csalódni. Rhett Reese és Paul Wernick állítólag remek forgatókönyvet írt és Tim Miller effektmester is jó ideje várja, hogy megadják számára a szükséges költségvetést és a zöld utat. Ám a stúdió sokat vacillált, hiszen egy R kategóriás, közönségéhez is kiszóló antihős szerintük nem lenne profitképes. A végeredményt 2016 február 12-én láthatjuk, a piros kosztümöt Ryan Reynolds húzhatja fel.

Pár héttel ezelőtt kikerült a netre egy tesztvideó, ami alapján leszűrhető, hogy Miller milyen Deadpool filmet akar. Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Útvesztő New Yorkban (16)

Hétfő este feltűnően sok sikoltozó fiatal gyűlt össze Chelsea-ben. És mindannyian a SVA mozi előtt gyülekeztek: ekkor tartották Az Útvesztő (16) (Maze Runner, hazai bemutató: szeptember 18.) New York-i premierjét, melyen természetesen ott volt a film összes sztárja valamint a stáb tagjai, és mind készségesen selfie-ztek és ölelkeztek a rájuk váró rajongókkal.
– Nem is tudom, hogy történt – szerénykedett James Dashner, a film alapjául szolgáló könyv (mára trilógia) szerzője. – A Ragyogás utolsó jelenete, A legyek ura meg a Lost – Eltűntek sorozat mind hatottak rám. Aztán ez lett belőle.
A főszereplő, a Teen Wolf – Farkasbőrben-sorozatban ismertté vált Dylan O’Brien viszont máshonnan veszi az ihletet.
– Én a világ legnagyobb Indiana Jones-rajongója vagyok. Abból tanultam a kaszkadőrszakmát. De a Farkasbőrben-ből is tudom: ha a kaszkadőr-szakértő azt mondja, csatold fel a védőfelszerelést, akkor nem vonakodom: mert ott nagy esések jönnek.
IC Press

0tmr

Olvasd tovább

0

Neesont akarják a Ne szólj senkinek thrillerbe

liamneesonNem szeretné elengedni az Universal Liam Neesont. Érthető, hiszen a Non-Stop szépen hozott a konyhára és a hamarosan bemutatásra kerülő Sírok között (A Walk Among the Tombstones) is előreláthatóan szépen fog teljesíteni. Ha már a színész öregkorára akcióhőssé avanzsálódott passzolna is hozzá a Ne szólj senkinek (Tell No One).

A stúdió rábízná a Harlan Coben regényéből készülő thriller főszerepét. David Beck felesége egy sorozatgyilkos áldozata volt, a férfi azonban nem omlott össze, befejezte az orvosi egyetemet és gyerekgyógyászként praktizál. 8 év telik el az eset óta, majd Beck rejtélyes e-mailt kap, amiben egy üzenet és egy kép található. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a nő nem halt meg, hanem él. A férfi megpróbálja kideríteni az igazságot, ám egy milliárdosnak nem tetszik túlzottan Beck vizsgálódása.

Chris Terrio írta a forgatókönyvet, de lenne még mit finomítani rajta. Erre lesz is idő, hiszen Neeson jelenleg A Monsters Call forgatásán vesz részt, nemrég fejeződött be a Run All Night akció-thriller és túl van az Elrabolva 3. (Taken 3) felvonásán is.

Coben könyvéből Gauillaume Canet készített filmet még 2006-ban. 2011-ben Ben Affleckkel akarták elkészíttetni az amerikai változatot.

0

Kate Mara is benne lehet a The Martian sci-fi drámában

katemaraŐsszel startol el a The Martian sci-fi dráma forgatása, amelyben Matt Damon hátramarad a Marson és megpróbál hazajutni a Földre. Néhány héttel ezelőtt úgy hírlett, hogy Jessica Chastainnel és Kristen Wiiggel egyeztetnek az egyik szerep kapcsán, de mára biztossá vált, hogy a producerek Kata Marának tettek egy ajánlatot.

Nem ismeretes, hogy Mara fő-vagy mellékszereplő lesz és azt sem említették meg, hogy Chastainnek vagy Wiignek szánt karakter megformálását bíznák-e rá. A Ridley Scott rendezésében készülő filmet 2015 november 25-én mutatják be.