0

Michael Mann regényként adja ki a Szemtől szemben előzményét

heatszemtolszembenNem azt mondom, hogy Michael Mann karrierjének leáldozóban van, de mostanság eléggé félremennek az elképzelései. Legutóbbi műve, a Blackhat csúnyán megbukott és a kritikusoknál, illetve a nézőknél is leszerepelt. Mindenesetre ha túl nagy a baj, egyes rendezők vagy színészek visszanyúlnak egykori sikerfilmjükhöz és elkészítik a folytatást.

A Szemtől szemben (Heat) akció-thriller megérdemelten vált klasszikussá, folytatás nem is hiányzott hozzá. Viszont Mann szerint egy előzménytörténetben nagy lehetőségek rejlenek, ezért bele is vágott megírásába. A tervek szerint előbb regény formában adják ki a Michael Mann Books égisze alatt. Vincent Hanna, Neil McAuley, Chris Shihirles és Nate is helyet fog kapni a tervezett könyvben.

A 95-ös filmben Robert De Niro alakította McCauley-t bűnözőt, aki mestere a szakmájának. Al Pacino keltette életre Hanna nyomozót, a férfi szintén profi és érti a dolgát.

0

A Trópusi vihar írója dolgozhat az Ágyúgolyó futamon

cannonbal1981-ben mutatták be az Ágyúgolyó futamot, amelyet gyorsan megkedvelt a közönség. Egy őrült autóversenyről szólt a film, a résztvevőknek át kell vágnia Amerikán, szabályok pedig nincsenek. Csak egy dolog számít: a győzelem. 2011-ben merült fel a remake gondolata, mégpedig a General Motors fektetett volna nagyobb pénzösszeget a projektbe. Két stúdió is szerette volna kivenni a részét az új változatból, a Warner Guy Ritchie-vel és Brad Pitt-tel képzelte el a produkciót, a Fox Shawn Levy-t és Ben Stillert állította a startvonalra.

El is feledkezhettünk már erről, de ma kiderült, hogy mégsem tették félre a projektet. A Deadline értesülése szerint a Warner szerezte meg a jogokat, a General Motorst már nem említik. Etan Cohen, a Trópusi vihar (Tropic Thunder) írója dolgozik a forgatókönyvön és a rendezést is bevállalta. Nem remake-ről van szó, legalábbis a stúdió kihangsúlyozta, hogy inkább újragondolásról van szó.

8

2019-ben jön az Indiana Jones 5

indianajonesHivatalos: A Disney bejelentette, hogy 2019. július 19-én mutatják be az Indiana Jones 5. részét. Mindenki kedvenc régészét ismét Harrison Ford formálhatja meg, a rendezői teendőket Steven Spielberg fogja ellátni.

A negyedikre elég sokat kellett várni, a szkriptet rengetegszer írták át, majd végül az alkotók elhatározták magukat, nekiálltak a filmnek. Habár a bevétel eléggé tetszetős volt, a rajongók részéről sok kritika érte a folytatást. Egyelőre a történetről nem lehet tudni semmit.

A bemutató előtt egy héttel érkeznek az Embertelenek (Inhumans), szintén Disney projektről van szó, tehát elképzelhető, hogy a dátumokon később mozgatni fognak.

1

Stb…

0hb

Halle Berry lesz a CIA fejese a Kingsman 2-ben.

Danny Boyle-lal tárgyalnak a Miss Saigon musical kapcsán. A Madame Butterfly klasszikus opera alapján készülne a film, a történet egy 17 éves amerikai katona és egy vietnámi lány kapcsolatát mutatja be a vietnámi háború idején és után.

Az Amityville: The Awakening kikerült az idei bemutatónaptárból, 2017-ben kerülhet mozikba.

Jake Gyllenhaal bevállalta a Life sci-fit, Ryan Reynolds és Rebecca Ferguson oldalán játszhat.

JJ. Abrams elmondása szerint a Portal és a Half Life filmek nincsenek félretéve, továbbra is fejlesztés alatt állnak. Olvasd tovább

0

Újabb karakter került be a történetbe a Star Trek: Beyond pótforgatása alatt

ShohrehAghdashlooJ.J. Abramstől Justin Lin vette át a stafétabotot a Star Trek franchise-nál. Az első előzetes már kijött a harmadik felvonáshoz, de nem sok pozitívum véleményt lehetett hallani róla. Majd később belehúznak a marketingesek.

A direktor viszont elvonult pótforgatásra, rögzíteni kell még néhány jelenetet. Ennek során újabb színésznő csatlakozott a stábhoz, Shohreh Aghdashloo alakíthatja a Föderáció főparancsnokát.

Mindez nem jelenti azt, hogy probléma lett volna a filmmel. Minden nagyobb költségvetésű produkciónál előfordul, hogy néhány napra vagy hétre össze kell hívni a stábot, hogy újabb anyagot vegyenek fel.

1

Májusban indul a Trainspotting 2 forgatása

trainspottingA Trainspotting folytatása elég régóta a levegőben lóg. Egy ideig csak beszéltek róla, aztán egyre jobban körvonalazódni kezdett a dolog. Tavaly decemberben már arról beszélte, hogy a régi szereplőgárda vissza fog térni.

Danny Boyle rendező a Humans of Edinburgh oldalnak adott interjút. Elárulta, hogy jelenleg Edinburgh-ben zajlanak az előkészületek, az is kiderült, hogy a forgatás májusban veszi kezdetét. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a film elnevezése, de az biztos, hogy nem használják fel a hivatalos folytatásként megjelent Porno regénycímet.

A történetben a négy fő karakter a pornóiparban próbál boldogulni.

2

Clayne Crawford lesz Martin Riggs a Halálos fegyver sorozatban

clayneA Halálos fegyver (Lethal Weapon) tetralógia remek franchise volt. Habár az utolsó részben erősen látszott Martin Riggs-en és Rogert Murtaugh-n, hogy egyre öregebbek, de azért a vége felé csak visszamentek megkérdezni a távol-keleti harcművészt, hogy miképp kapja szét pillanatok alatt a lőfegyvert. Az idők során szóba jött újabb folytatás és reboot is, de e helyett belevágnak egy sorozatba.

Damon Wayans lépdelt fel pár hete a fedélzetre, a színész Murtaugh-t játszhatja. És most kiderült, hogy ki testesítheti meg Riggs-t. A választás Clayne Crawfordra esett, ő többek között a Glades – Tengerparti gyilkosságok (Glades), a Bűnös utakon (Rogue) és a Rectify sorozatokból lehet ismerős. Rajtuk kívül Jordana Brewster és Golden Brooks szerződött le a szériára.

Riggs a Navy Seal-t megjárt texasi kopó lesz, aki Los Angelesbe költözik, hogy új életet kezdjen családja halála után. A rendőrségnél helyezkedik el, ahol a stresszt kerülni próbáló Murtaugh lesz a társa.

 

0

Nolan ismeretlen színészt akar a Dunkirk főszerepére

fionnChristopher Nolan következő filmje egy II. világháborús dráma lesz. A direktor pályafutása során jó néhány ismert színésszel dolgozhatott együtt és valószínűleg nem esne nehezére, ha egy sztárt akarnak megnyerni a Dunkirk produkcióra. De ő ezúttal egy teljesen ismeret arcot akart a főszerepre, választása Fionn Whitehead-re esett. Rajta kívül a forgatókönyvben még akad egy másik központi karakter is, amelyet szintén fiatal színésznek szánnak.

Whitehead neve mellett az imdb-n csupán a Him sorozat található, amely horror lesz, a történet szerint egy tini nem csak a kamaszkori nehézségekkel és a szülei válásával kénytelen szembenézni, hanem a természetfeletti képességével is.

A Dunkirk az Dynamo hadműveletet meséli el, ennek során 330.000 szövetséges katonát kellett a francia kikötőből kimenekíteni.

1

Fresnadillo rendezheti A csavar fordul egyet adaptációt

fresnadilloSteven Spielberg mindenképpen szeretné, ha Henry James 1898-ban megjelent gótikus kísértethistóriája, A csavar fordul egyet (Turn Of the Screw) a vásznakon kötne ki. A DreamWorks fejese egy izgalmas és félelmetes produkcióban gondolkodik, úgy hírlik, hogy nagy álma, hogy egy remek adaptáció készüljön az alapanyagból. Ő maga eléggé elfoglalt, így a rendezői teendőket Juan Carlos Fresnadillo-ra, a 28 héttel később (28 Weeks Later) alkotójára bízta. Chad Hayes és Carey Hayes, a Viasztestek (House of Wax) és a Démonok között (Conjuring) írói szállították le a forgatókönyvet.

A regény tartalma: Új nevelőnő érkezik egy angliai vidéki kastélyba. Ez akár egy idill nyitókép is lehetne, a nyugalmat azonban gyorsan megtörik a rejtélyek: mi történt a korábbi alkalmazottakkal, s miféle titokzatos idegenek járnak a kastélyban? Hátborzongató látomások kísértenek, a múlt rejtélyes, a jelen baljós, a valóság és a képzelet határán járunk, és a csavar néha fordul egyet… (moly.hu)

5

Daisy Ridley játszhatná Lara Croftot

starwarsbehind27Miután a Paramount nem vágott bele a harmadik Tomb Raider filmbe, a jogokat idővel elbukta, amelyeket a Warner szerzett meg. A stúdió évek óta próbálja tető alá hozni a rebootot, de eléggé lassan haladnak. Ami biztos, hogy afféle eredettörténetet akarnak bemutatni, tehát Lara Croft nem sokat látott kincsvadász lenne, hanem zöldfülű kezdő.

A Deadline úgy tudja, hogy Daisy Ridley lehetne a főszereplő. Ridley a Star Wars: Az ébredő Erőben (Star Wars: The Force Awaken) játszotta a főszerepet és hirtelen az egész világ megismerte őt. Még nincs kőbe vésve semmi, rajta kívül más színésznők is szóba kerültek.

Ha Ridley szerződne le, be kellene vonulnia az edzőterembe, hiszen Larának túl vékony lenne. De ezt régen Angelina Jolie is megoldotta.

1

McDonagh következő filmjében McDormand lesz a főszereplő

sevenpsychoA hét pszichopata és a si-cuban (Seven Pyschopath) a férfiak vitték a prímet, legalábbis a főbb szerepek között nem akadt egyetlen hölgy sem. Martin McDonagh következő filmjében viszont egy nő fog állni a középpontban. Frances McDormand írhatott alá a Three Billboards Outside Ebbing, Missouri-re és egyúttal a direktor újra együtt dolgozhat Sam Rockwell-lel és Woody Harrelsonnel.

McDormand alakíthatja azt a ötvenes éveiben járó karaktert, akinek lánya gyilkosság áldozata lesz, de úgy látja, hogy a rendőrség inkább a feketék zaklatásával van elfoglalva. Ezért gyakorlatilag háborút hirdet a zsaruk ellen.

Egyelőre nincs információ arról, hogy Rockwell és Harrelson kit kelthetnek életre.

0

Michael Keaton az American Assassinban

keatonMichael Keaton tavaly a Birdman-ért érdemelte ki az Oscar jelölést, idén sajnos nem keltette fel az Akadémia figyelmét, pedig a Spotlight-ért megérdemelte volt, hogy ismét nominálják. De azért jó látni, hogy a színész nem tűnt el a süllyesztőben és ha nem is került vissza a sztárkategóriába, de legalább újra rávetült a reflektorfény.

Keaton ezúttal az American Assiassin-t vállalta be, amely Vince Flynn bestselleréből, az American Asssissinből készül. Michael Cuesta, a Homeland sorozat egyik alkotója és a Jobb, ha hallgatsz (Kill the Messenger) rendezője vezényelheti le a thrillert Stephen Schiff forgatókönyvéből.

San Hurley (Keaton) hidegháborús veterán az egyik legkeményebb tréner a CIA-nál. Irene Kennedy, az ügynökség vezetője azzal bízza meg, hogy a gyászoló és bosszúszomjas Mitch Rapp ügynököt képezze ki. Rapp mindent belead, szívós munkával eléri, hogy az egyik legjobb legyen. Majd a kiképzőtiszt, az ügynök és egy török tiszt együtt próbál elkapni egy ellenséges, fanatikus hírszerzőt a Közel-Keleten.