0

A Thief játék bemutatkozhat a vásznakon is

thiefIdőről időre elővesznek egy ismert és népszerű számítógépes játékot, amelyből megpróbálnak élvezhető filmet készíteni. A törekvések nagy része kudarcba fullad, de reménykedni ettől még lehet. Most éppen a Thief-ből szeretnének mozis produkciót faragni.

A Straight Up Films bejelentette, hogy megszerezték a jogokat és már írják is a forgatókönyvet. Adam Mason Simon Boyes-szel közösen vághatott bele a történet papírra vetésébe. Ha az imdb-n megnézzük munkáik értékelését nagyjából 5 pont körüli átlagot látunk. Nevükhöz köthető Az ördög széke (Devil’s Chair) és a Gyilkos iroda (Not Safe for Work).

A játékban egy mestertolvajt irányíthatunk, akivel minél nagyobb csendben és észrevétlenül kell a küldetéseket végrehajtani.

0

A Csúnya, gonosz bácsik rendezőire bízták a Bosszúvágy remake-et

willisCharles Bronson 1974-ben rótta az utcákat esténként a Bosszúvágyban (Death Wish), hogy meglelje felesége gyilkosát. Majd jött még néhány folytatás, 1994-ben az ötödik résszel le is zárult a franchise. Telt-múlt az idő, 2006-ban megszellőztették, hogy jön a remake, méghozzá Sylvester Stallone lesz a főszerelő és esetleg a rendező. Újabb évek teltek el, ugorjunk egészen 2012-ig, ekkor Joe Carnahan lépdelt fel a fedélzetre, kezelésbe vette a forgatókönyvet, illetve úgy volt, hogy a filmet is levezényli. Sajnos kreatív nézetkülönbségek miatt bedobta a törülközőt, távozásakor Gerardo Naranjo vette át a stafétabotot, de ő sem tartott ki sokáig.

Most éppen a Csúnya, gonosz bácsik (Big Bad Wolves) izraeli film rendezői, Aharon Keshales és Navot Papushado alkotóit környékezte meg az MGM, a főszerepet a manapság DVD-s produkciókat előnyben részesítő Bruce Willisre bízták.

A rendezők Carnahan szkriptjéből dolgozhatnak, amelyen Dan Gilroy és Graham Yost is rajta hagyták kézlenyomatukat. Úgy hírlik, hogy a sztori eléggé szorosan kapcsolódik Brian Garfield könyvéhez, amelyből az eredeti, klasszikus film is készült.

3

Újra a tervezőasztalon a Venom film. De már nem részese a Pókember univerzumnak

venomAmikor már azt gondolnánk, hogy a Pókember franchise környékén minden rendben, hiszen a Sony megegyezett a Marvellel, csak kiderül, hogy mégis akad némi probléma. A stúdió régóta próbálkozik a Venom filmmel, ezúttal azt találták ki, hogy a karakter teljesen különálló produkciót fog kapni. A történeket nem fognak kapcsolódni a Hálószövő kalandokhoz, ami egyúttal azt jelenti, hogy nem lesz részese a Nagy Marvel Mozis Univerzumnak. A forgatókönyvet Dante Harperre bízták.

A stúdió még akkortájt szeretett volna külön sztorit adni Venomnak, amikor még Sam Raimi és Tobey Maguire dolgozott a Pókember franchise-on. Terveikről akkor sem tettek le, amikor bejelentették a rebootot.

A képregényekben a Falmászó a Titkos Háborúban, egy másik bolygón tett szert a fekete pókruhára. Később kiderült, hogy ez a cucc valójában él és nem más, mint egy szimbióta. Egy ideig a Fantasztikus Négyes „vendégszeretetét” élvezte az anyag, ám sikerült kereket oldania, később pedig rámászott Eddie Brockra, a bukott újságíróra.

0

Újra a mozikban a Keresztapa! – Páros belépőt nyerhetsz a premier előtti vetítésre

keresztapa111Visszatér a mozikba Francis Ford Coppola rendezése, a Keresztapa. A három Oscar-díjjal jutalmazott klasszikust március 10-től vetítik a hazai mozikban, digitálisan felújítva, angol nyelven, magyar felirattal. Budapesten a Corvin Moziban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz műsoron, emellett országszerte számos további helyszínen, többek között Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Kecskeméten, Szombathelyen, Szolnokon és Miskolcon is vetítik. A vetítési helyszínek teljes listája a film Facebook-oldalán, a https://www.facebook.com/KeresztapaMozi címen olvasható.

A Pannónia Entertainment két páros belépőt ajánlott fel a premier előtti vetítésre, amelyet március 9-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartanak 19.30-kor. Ezen túlmenően 3 db Keresztapa poszter kerül kisorsolásra, amelynek nyertesei március 10-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban a személyi igazolványuk felmutatásával vehetik át. Olvasd tovább

7

Zöld Lámpás felbukkanhat az Igazság Ligája 2. részében

lanternA DC is megpróbál belehúzni, képregényhősei szépen sorban felmasíroznak a vászonra. A főbb karakterek megformálóit már tudjuk, azonban a 2020-ban érkező Green Lantern Corps-ról nem érkezett túl sok információi. (2011-ben bukott a karaktert bemutató mozifilm.) És eddig nem ismeretes az sem, hogy ki játssza a főhőst. Elvileg az Igazság Ligája (Justice League) filmben benne kellene, hogy legyen, de nagyon is elképzelhető, hogy felbukkanására még várni kell.

„Még nincs kidolgozva minden Igazság Ligája 2-vel kapcsolatban, de lehetséges, hogy esetleg benne lesz. Jelenleg úgy érezzük, hogy elég karaktert mutatunk be így is és a Liga 2-ben lenne a legjobb hely, ahol valamiképpen színre léphetne a Lámpás.” – mondta Charles Roven producer.

0

Takeshi Kitano a Ghost in the Shellben

kitanoHamarosan indul a Ghost in the Shell élőszereplős film forgatása, Rupert Sanders rendező a közkedvelt japán mangát viszi vászonra Scarlett Johanssonnal a főszerepben. Az alapanyag rajongói kifejezték nemtetszésüket, hogy a színészek között nincs ázsiai. A DreamWorks pedig nem szeretné összerúgni velük a port, nem tenne jót a filmnek.

Éppen azért a rajongók bizonyára felettébb örülhetnek, hogy Takeshi Kitano is leszerződött. A 9-es Közbiztonsági Osztály fejesét alakíthatja, vagyis ő lesz a Johansson által játszott kiborg zsaru főnöke.

Kitano talán Amerikában nem túl ismert, de Japánban és az ázsiai országokban sztárnak számít.

2

Roth helyett Turteltaub rendezi a Meg cápás filmet

megmovieTavaly Eli Roth ülhetett a Meg régóta tervezgetett cápás film rendezői székében. De nyilván a Knock Knock és a Green Inferno kritikai és anyagi bukása után a Warner többször is meggondolta, hogy valóban vele készíttetné-e el a produkciót. Nem meglepő, hogy megváltak Roth-tól, helyére pedig a családi vígjátékokon és kalandfilmeken edződött Jon Turteltaub lépett. A direktor adta korábban a Last Vegast és A nemzet aranya (National Treasure) két részét vezényelte le.

Steve Alten bestsellere alapján formálódik a horror, amelyben egy 60 láb hosszú, régóta kihaltnak vélt cápa randalírozhat. A forgatókönyv legutóbbi változatát Dean Georgaris, a Lara Croft Tomb Raider: Az élet bölcsője (Lara Croft Tom Raider: The Cradle of Life) írója tette le az asztalra.

1

A Suicide Squad 2 előtt Ayer és Smith elkészíti a Bright fantasy-t

suicidesDavid Ayer 2017-ben vág bele a Suicide Squad folytatásába, amiben Will Smith is benne lesz. De a rendező és a színész előtte még lezavarják a Bright fantasy-t és Joel Edgertont nyerték meg a másik főszerepre.

Max Landis, a Victor Frankenstein és a BeSZERvezve (American Ultra) írója szállította le a forgatókönyvet. A történet egy olyan világban játszódik, az emberek mellett orkok és tündérek élnek, a főhős pedig egy ork zsaru lesz.

Még nincs kőbe vésve semmi, de Ayer ősszel szeretne belevágni a forgatásba.

0

Hasselhoff is felbukkan a Baywatch filmben

baywatchforg1The Hoff is back! David Hassalhoff volt a Baywatch széria sztárja és producere a 90-es évektől, Mitch Buchannont, az életmentők vezetőjét alakította. A filmverzióban Dwayne Johnson játssza a karaktert. Johnson facebook oldalán jelentette be az örömteli hírt, hogy az egykori sorozat oszlopos tagja is benne lesz a filmben.

Olvasd tovább

2

Stb…

dieseliksz

Ariadna Gutierrez, vagyis Miss Kolumbia is benne lesz az xXx 3: The Return of Xander Cage-ben. Vin Diesel folyamatosan osztja a képeket a forgatásról és a filmből.

Megerősítették, hogy Matthew McConaughey és Idris Elba lesznek a Setét torony főszereplői.

Elindult a Power Rangers mozifilm forgatása.

Liev Schreiber megszellőztette, hogy talán benne lesz a Wolverine 3-ban. Mint mondta, volt szó róla, hogy visszatér Kardfogként.

Ellen Page után Diego Luna is aláírt az Egyenesen át remake-re. Olvasd tovább

0

Brolin és Teller próbálhatja megfékezni a futótüzet

brolinJoseph Kosinski (Tron: Örökség, Feledés) éppen a No Exit előkészülteivel foglalkozik, a megtörtént esetet bemutató filmben a Granite Mountain Hotshots elit tűzoltóegység áll a középpontban. 2013-ban június 30-án a Yarnell Hill-i futótüzet próbálták megfékezni, ám az egységből csupán egyetlen ember maradt életben.

Josh Brolin és Miles Teller indulhat harcba a tűz ellen. Egyelőre nem közölték, hogy a színészek melyik karaktert kelthetik életre. De bizonyára Brolin lesz a sokat megélt mentor, aki szárnyai alá veszi a Teller által játszott tehetséges ifjú titánt.

Ken Nolan, a Black Hawk Down írója szállította le a forgatókönyvet. A forgatás kezdete nem ismert.

0

Jön a High School Musical 4

highschoolAz Alkonyat (Twilight) előtt volt egy franchise, amely szintén hasonlóképpen osztotta meg a közönséget. Legalább annyi kedvelője volt a High School Musical-nek, mint utálója. A tinik nagy része természetesen odavolt érte. A három rész hatalmas nézettséget hozott. 8 év telt a legutóbbi felvonás óta, nyilván az akkori célközönség már felnőtt, de ez nem jelenti azt, hogy a mostani tizenévesek ne őrülnének meg egy újabb zenés-táncos filmtől. A Disney is így gondolta, mivel megadta a zöld utat a Hugh School Musical 4-nek, amelyet Jeffrey Hornaday fog dirigálni. Zac Efron és Vanessa Hudgens, az előző alkotások sztárjainak részvételéről nem esett szó.

Az első rész 2006. január 20-án debütált a Disney Channelen, és 7,7 millió nézőt vonzott csak Amerikában. A filmhez készült soundtrack felkerült a Billboard Top 200 listára, addig nem volt rá példa, hogy tévés produkciók zenei anyaga ekkora sikert érjen el. Ráadásul 2006 legjobb albuma  lett. A második felvonás premierjét 18,6 millióan nézték, a soundtrack tripla platina lett.  Ezt követően a stúdió a High School Musical 3-at már a mozikba küldte, világszerte 250 millió dollárt kasszírozott.