J.C. Chandor 2011-ben találkozott Robert Redforddal a Sundance fesztiválon, előbbi a Krízispont (Margin Call) filmje miatt volt ott, utóbbi meg ugye az esemény szülőatyja. Elbeszélgettek, majd nem sokra rá bejelentették, hogy Chandor túlélődrámájában, az All Is Lostban Redford lesz a főszereplő. A film igazi one man show-t kínál, a játékidő döntő többségében nem is hallható szöveg.
Az Indiai-óceánon hajókázik 39 láb hosszú yacht-ján egy fickó, majd arra lesz figyelmes, hogy léket kapott. A rádió bedöglik, a túlélésre való esélyek csökkennek, vihar közeleg. Térképével és szextánsával próbálja navigálni magát gumicsónakjában.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a We’re the Millers vígjáték mennyire lesz poénos, de azt máris leszűrhetjük, hogy Jennifer Aniston elég jól tartja magát…vagy az ügyes orvosok tartják kondiban különféle beavatkozásokkal.


Jó ideje próbálja összerakni a Warner a Quasimodo filmet, két évvel ezelőtt Tim Burton neve keringett a produkció körül, de aztán szépen lassan csend borult a tervezetre. Ám a stúdió nem tette jégre, csak veszett lassan haladnak vele.
A Zero Dark Thiry – A bin Laden hajsza ugyan nem nem ütött meg patrióta hangnemet, ám a következő díjesélyesként emlegetett film erősen hazafias szellemű lesz, lenghet az amerikai zászló, letehetjük a hajunkat a bátor Navy Seal egység előtt.
70-es 80-as években esett meg, hogy az FBI egy igazán rafinált szélhámos segítségével megpróbált lebuktatni néhány korrupt politikust. Az Iroda létrehozta az Abdul Enterprises, Ltd fedőcéget, egyik emberül Kraim Abdul Rahman sejknek adta ki magát és több állami hivatalnokkal találkozott. A megbeszéléseket hol hotelszobákban, hol jachtokra szervezték és videóra rögzítették. A ál-sejk mindenkinek nagy összeget ajánlott, amiért cserébe természetesen némi szívességet várt el. Amikor az ügyet megszellőztette a sajtó a köznép ahelyett, hogy éljenezte volna a nagy fogást inkább felháborodott az FBI alantas tettein.