2

American Hustle előzetes

70-es 80-as években esett meg, hogy az FBI egy igazán rafinált szélhámos segítségével megpróbált lebuktatni néhány korrupt politikust. Az Iroda létrehozta az Abdul Enterprises, Ltd fedőcéget, egyik emberül Kraim Abdul Rahman sejknek adta ki magát és több állami hivatalnokkal találkozott. A megbeszéléseket hol hotelszobákban, hol jachtokra szervezték és videóra rögzítették. A ál-sejk mindenkinek nagy összeget ajánlott, amiért cserébe természetesen némi szívességet várt el. Amikor az ügyet megszellőztette a sajtó a köznép ahelyett, hogy éljenezte volna a nagy fogást inkább felháborodott az FBI alantas tettein.

Ebből a sztoriból Eric Warren Singer rittyentett forgatókönyvet, ami 2010-ben rákerült a Black List-re. Eredetileg Ben Affleck-et akarták megnyerni rendezőnek, majd David O. Russell került a képbe. Russell hozta magával Bradley Coopert és Jennifer Lawrence-t a Napos oldalból (Silver Linings Playbook). Christian Bale először rábólintott a felkérésre, majd úgy volt, hogy mégis el kell hagynia a fedélzetet, de úgy alakult, hogy tudott maradni. Jeremy Renner és Amy Adams is leszerződött.

Irving Rosenfeld (Bale) és vonzó partnere (Adams) arra kényszerül, hogy Richie DiMaso (Cooper) ügynöknek dolgozzanak.

2 komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *