0

Manhattan Night előzetes

manhattannightAndrien Brody mostanság minőségileg megkérdőjelezhető filmekben vállal szerepet. Legalábbis a Dragon Blade vagy éppen az Amerikai balhé (American Heist) eléggé rossz lett és még a színész is alulteljesített. De bízzunk benne, hogy visszatalál a helyes útra. Hamarosan érkezik a Manhattan Night noir, amiben Yvonne Strahovski és Jennifer Beals oldalán játszhat.

Colin Harrison 1996-ban kiadott Manhattan Nocturne regényéből készült a film Brian DeCubellis dirigálásában Brody formálja meg Porter Wren pletykarovat szerkesztőt, aki ki van éhezve egy jó kis botrányra. Felkeresi egy vonzó idegen nő és arra kéri, hogy szimatoljon kicsit körül férje meggyilkolásának ügyében. Ahogy Wren belemerül az esetbe, úgy kerül veszélybe házassága, munkája, de még az élete is. Olvasd tovább

0

Mothers and Daughters előzetes

mothersandSusan Sarandon egymás után bevállalt két filmet is, amely anya és lánya közötti kapcsolatról szól. A The Meddler után aláírt a Mothers and Daughters-re is. Több szálon futó, egymással összefüggő sztorit fogunk látni. Rigby Grey fotósként dolgozik, karrierje felfelé ível, de egy nem várt terhesség mindent megváltoztat. Egyúttal már más szemmel néz az anyjával való kapcsolatára.

Paul Duddridge és Nigel Levy dirigáltak a forgatáson. Selma Blair, Sharon Stone, Courtney Cox, Christina Ricci és Mira Sorvino játszanak a produkcióban. Amerikában május 6-án mutatják be. Olvasd tovább

1

Ave, Cézár! (Hail, Caesar!)

avecezar

A Coen fivérek sosem rejtették véka alá, hogy ismerik és szeretik a régmúlt idők filmjeit és odavannak pár évtizeddel ezelőtt készült noirokért vagy éppen westernekért. Eddigi munkásságuk során előszeretettel emeltek át bizonyos elemeket a régi produkciókból, mintáztak karaktereket egykori színészekről, tisztelegtek a 40-es, 50-es évek alkotásai előtt. És a kigondolt történeteikbe mindig beleszövik a fekete,olykor morbid humort. Ezúttal a testvérpár alaposan kiélhette magát, mivel Hollywood aranykorában játszódó sztorit mutatnak be. Olvasd tovább

0

A Rossz szomszédság 2 következő előzetese

neighbors2Seth Rogen és Rose Byrne egy fiú diákszövetséggel nézett szembe az első részben. Mivel lehet ezt fokozni? Na? Hát mondjuk egy lányokból álló diákszövetséggel. Kemény dió, ki tudna segíteni? Zac Efron nem lett túl zabos a korábbi történések miatt, így jön is boldogan segít. De azért a csajokkal nehezebb elbánni.

Lena Dunhammel is cameozott volna a filmben, de jelenetét kivágták, majd rákerül a DVD kiadványra. Viszont LL Cool J, mint aggódó szülő benne maradt a vígjátékban. Olvasd tovább

4

A Marveles Köpeny és Kard sorozatot kap

cloakdaggerA képregényhősök nem csupán a mozikat árasztják el, hanem a tévé képernyőjét is. Már sínre tettek néhány szériát, de most újabb karakterek kapnak bizonyítási lehetőséget. Az ABC csatorna tulajdonába tartozó Freeform égisze alatt formálódhat a Köpeny és Kard (Cloak and Dagger) sorozat. Író még nincs, de hamarosan bejelentik, hogy ki(k)re bízták a forgatókönyvet. Arról most még nem lehet tudni, hogy mennyire lesz hasonló vagy éppen különböző a rajzolt és az élőszereplős változat, viszont szuperhős love storyként írták körül a tervezetet.

Köpeny testén keresztül egy másik dimenzióba lehet átjutni, önmagát és Kardot ennek segítségével tudja elteleportálni egy adott távolságon belül. Ezen felül folyamatosan éhség gyötri, amelyet csak úgy tud elviselhetővé tenni, ha a bűnösöket elküldi ebbe a dimenzióba, az illető viszonylag gyorsan visszakerül, de már soha nem lesz olyan, aki volt. Kard saját energiájából fénypengéket alkotni, ezeket pedig fegyverként tudja használni.

7

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet előzetes

rogueone

Egészen jól indított a Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens), így a Disney nem is változtatott az eredeti terven. Minden évben jöhet újabb film, amely a messzi-messzi galaxisban játszódhat. Idén a Zsivány Egyes (Rogue One) fut be, amelyben Felicity Jones csapata a Halálcsillag terveit próbálja ellopni. Habár a J.J. Abrams rendezéséhez kiadott előzetesek alig mutattak valamit, Gareth Edwards művéből már valamivel többet mutatnak.  Jedikre semmiképpen se számítsunk, de talán egy fénykard felbukkanhat, hiszen Darth Vader is megjelenik a filmben. Olvasd tovább

0

The Ones Below előzetes

onesbelow1Egy házaspár éppen első gyermeküket várják. Öröm, boldogság, ujjongás. Ám gondok adódnak, a szintén gyerekre vágyó alattuk lakó családdal.

David Farr, a Hanna – Gyilkos természet (Hanna) és a Titkos szolgálat – MI5 (Spooks) írója dolgozott a forgatókönyvön és a kamera mögé is beállt. A szereplők között Clémence Poésy, David Morrissey, Stephen Campbell Moore, Laura Birn és Deborah Findlay nevét találhatjuk meg.

A filmet tavaly mutatták be a Torontói Filmfesztiválon, de leadták a Londoni Filmfesztiválon és a Berlinalén is. Amerikában május 27-én tűzik műsorra, talán hozzánk is eljut valamikor. Olvasd tovább

0

A Trónok harca egyik szereplője a Halálos iramban 8-ban

hivjuHamarosan indul a Trónok harca (Game of Thrones) 6. évada, de a sorozat egyik szereplője újabb hírneves franchise-ba került be. Kristofer Hivju csatlakozott a Halálos iramban 8. (Fast 8) felvonásához és nem Vin Dieselék oldalán teheti be ötösbe a járgányát. A norvég színész a főgonosz egyik emberét formálhatja meg, de egyelőre még nem ismeretes, hogy ki játssza a nagy ellenfelet.

Februárban még úgy hírlett, hogy Charlize Theronnal gyűlhet be a baja a Diesel brigádnak, de ezt azóta sem erősítették meg, bár nem is cáfoltak. Mivel a forgatás e hónapban elindul valószínűleg érkezni fog hamarosan néhány új információ.