Christopher Nolan háborús filmmel jelentkezik hamarosan, vagyis július azért várni kell rá. Két posztert is közzétettek, a második egy régi vágású német propagandaanyagra hajaz.
Christopher Nolan háborús filmmel jelentkezik hamarosan, vagyis július azért várni kell rá. Két posztert is közzétettek, a második egy régi vágású német propagandaanyagra hajaz.
Kiderült, hogy kik izgulhatnak a következő Golden Globe átadón. Az Oscar előszobájának is szokás nevezni a ceremóniát, hiszen aki itt díjat vesz át, nagy valószínűséggel az Akadémia is értékelni fogja a teljesítményét. Bár ugye már maga a nomináció is eléggé nagy elismerésnek számít. A listán megtalálható A fegyvertelen katona is, amelyet Mel Gibson dirigált, szóval végre itt lehet a nagy visszatérés számára, hiszen évek óta kvázi feketelistán van. Alább láthatóak a jelöltek, az origóról másoltam be. Olvasd tovább
Habár Paul Walker halála után adta volna magát, hogy lezárják a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise-t, erre mégsem került sor. Sőt, nem csak a 8. részt jelentették be, hanem egy újabb trilógiát. A csapat persze visszatér Vin Diesellel az élen, még azt is elhintették, hogy valamiképpen Walker karakterét is behozzák a történetbe.
Justin Linnek más dolga akadt (Star Trek), így F. Gary Gray ülhetett a helyére. Az előző filmben megismert Jason Statham és Kurt Russell újra tiszteletét teszi, Charlize Theron lesz a legyűrendő gonosz karakter és Scott Eastwood is csatlakozott a stábhoz.
A CSALÁD – hangoztatták és mondogatták rendszeresen, szinte 5 percenként a franchise-ban. Ezúttal viszont kihangsúlyozzák, hogy valami súlyos dolog fog történni, az előzetesből látható is, hogy Diesel a csapata ellen fordul, kényszer hatására.
Dom és Letty nászútra mennek, Brian és Mia pedig visszavonultan éldegélnek gyermekükkel és a többiek is visszazökkennek a normális hétköznapi kerékvágásba. De egy rejtélyes nő (Theron) újra visszatereli Domot a bűn útjára, nem tud szabadulni tőle, ráadásul még sajátjait is elárulja. Kubáól kezdve New Yorkon át, egészen a fagyos Barents-tengerig tart a hajsza, világszerte folyik a hajsza, hogy megállítsák ezt a bizonyos nőt és újra köztük lehessen az az ember, aki családdá kovácsolta őket.
Az előzetes bő három perces és gyakorlatilag megmutatja az egész történetet, a fordulatok többségét.
Nem volt konkurense a Hivatali karácsonynak (Office Christmas Party), szóval különösebb gond nélkül került be a vígjáték az élbolyba. Nem rengette meg a kasszákat a Jason Bateman és Jennifer Aniston főszereplésével készült film, ráfoghatjuk, hogy az ünnepek közeledtével mindenki az ajándékokra és a Zsivány Egyesre (Rogue One) tartogatja a pénzét. De vajon kitermelhet-e profitot Josh Gordon és Will Speck rendezése? Néhány elemző a Lánytesókat (Sisters) emlegette, amely 13.9 millió dolláros nyitány után 87 millió dollárig jutott el. Szóval jó széllel a háta mögött elég nagy magasságokba juthat el.
Mivel a nagyobb költségvetésű filmek már kezdenek kifutni és nem akadnak újabb bemutatók, így lassan teret kapnak a díjvárományos produkciók is. Tom Ford Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals) thriller-drámája 1232 helyen megy, így már bő 3 millió dollárt ki tudott termelni. 366 moziban adják már a Manchester by the Sea-t, amely szintén 3 millió dollárt gyűjtött be. 1648 filmszínházban volt megtekinthető a Jessica Chastain nevével fémjelzett Miss Sloane, a befolyt 1.9 millió dollár a 11. helyre volt elég. 5 helyen kezdett a La La Land, eléggé pofás 855.000 dollárt sikerült összehoznia. Olvasd tovább
Nem lesz hiány képregényfilmekből 2017-ben sem, ráadásul a helyzetet színesíti, hogy a bizniszbe beszállt a DC is, érdekes lesz látni, hogy végképp meg tudja-e vetni a lábát vagy esetleg a Marvel lesöpri a színről. És ugye Hugh Jackman is utoljára formálja meg Wolverine-t. Akad egy-két érdekesebb fantasy is, amelyek közül talán a legérdekesebbnek a Setét torony (Dark Tower) ígérkezik.
Tovább építi a DC saját univerzumát. Sokan csalódtak a Batman Superman ellen (Batman v Superman) filmben, de ennek ellenére az Igazság Ligája (Justice League) 2017 legnagyobb durranásának ígérkezik. Miután visszanyerte az emberiségbe vetett hitét és Superman önzetlen tettét, Bruce Wayne új szövetségesének, Diana hercegnőnek a segítségével egy új, nagyobb ellenféllel szemben. Batmannek és Csodanőnek gyorsan meg kell találnia a különleges képességgel bíró személyeket, hogy együtt, csapatként szálljanak szembe a fenyegetéssel. Azonban még így sem biztos, hogy a hősökből – Batman, Csodanő, Aquaman, Cyborg, Villám – álló liga meg tudja menteni a bolygót a katasztrófától. Olvasd tovább
Ryan Reynolds azt szeretné, ha az internet népe meggyőzné Hugh Jackmant, hogy legyen Deadpoool/Wolverine film.
Az Amerikai Filmintézet megnevezte az idei év legjobb filmjeit.
John Waters szerint ezek az idei év legjobbjai.
Damian Lewis leszerződött az Ocean’s Eightre.
Will Ferrell lesz a főszereplője a most még cím nélküli eSports vígjátéknak. A legtöbb profi játékos 20-as éveinek végén visszavonul, Ferrell karaktere viszont továbbra sem dobja be a törülközőt.
Mike Flanagan rendezi az Inherit The Earth-t, amelyben a zombik által uralt Földön robotok védelmeznek egy kislányt. Olvasd tovább
A Batinthesun geekcsapat rendszeresen összeereszt 2 közismert hőst egy pár perces csatározás erejéig. Most éppen Wolverine-t küldik Themyscira szigetére, ahol Wonder Womannal gyűlik meg a baja. Az adamantiummal bevont csontozatú, rendkívüli öngyógyító képességgel bíró mutáns a nagy erejű, sok évszázados harci tapasztalattal rendelkező Wonder Womannel harcolhat. Ki lesz a győztes? A videóból kiderül. Az elején még egy rendezvény résztvevőit kérdezik, aztán (4:11-től) indul a bunyó. Olvasd tovább
Guy-Roger Duvert rövidebb alkotásokhoz szerzett zenét, legalábbis eddig ezzel foglalkozott az iparban. Most viszont megmutathatja, hogy mire képes a kamera mögött, hiszen saját forgatókönyvét vihette a vászonra.
A francia cyberpunk sci-fi alkotás története 2047 Párizsában játszódik. Mike Dopud alakítja Nash árnyékügynököt, aki ideje nagy részét a virtuális világban tölti, a való életben pedig magánnyomozóként ügyködik. Egy virtuális világokhoz köthető multinacionális cég kéri fel, hogy kapja el azt a terroristát, aki rendszerük működését fenyegeti. Olvasd tovább
Tegnap tették közzé a következő Pókember reboot első előzetesét. Jövőre újra bemutatkozhat Peter Parker, ezúttal talán nem indítják újra a franchise-t pár év múlva. A folytatásokat már tervezgetik, bár ugye az Andrew Garfield főszereplésével készült filmekhez is akartak újabb részt gyártani, illetve spin offokban is gondolkodtak.
A stúdió a következő felvonást 2019. július 5-én szeretné bemutatni. Ennek eredményeképpen a Bad Boys 4-et 2019. május 24-ra csúsztatták át, a harmadik 2018 januárjában fut be.
Jelenleg a részletek nem ismertek, bár borítékolhatjuk, hogy Tom Holland formálhatja meg újra a főhőst.
Néhány órával ezelőtt a Fox a sajtónak tartott egy kis prezentációt az Alien: Covenantról, levetítettek számukra egy videót is, amely eléggé tetszetős lett a beszámolók szerint. Úgy tűnik, hogy véres, R kategóriás horrorra van kilátás, de sajnos nem ismeretes, hogy a stúdió mikor fogja közzétenni a videót az interneten. Mindenesetre újabb képek kerültek ki a világhálóra, ezeket alább láthatjátok.
ALIEN COVENANT Set Pics And A Major Casting Surprise Revealed as James Franco (Spider-Man, Rise of the Planet of the Apes) To Appear pic.twitter.com/9UK0UOSrhs
— Drunk Superman™ (@DrunkSuperman_) 2016. december 9.
Nem árult zsákbamacskát az első Underworld. A Matrixos lassítások farvizén evezett be a mozikba, ami akkoriban még eléggé érdekesnek és coolnak hatott, ráadásul ugye nagyon is benne volt a szórakoztatófaktor a vámpírok és vérfarkasok ősi csatározásában. A srácoknak pedig ott volt a szűk bőrcuccba bújtatott Kate Beckinsale, a csajoknak Scott Speedman. Nem volt gond a folytatással sem, ám az előzmény nagyon is gyengére sikeredett, de azért még kellett a negyedik is, ami… Miről is szólt? Szerencsékre az alkotók a Vérözön elején gyorsan összefoglalják, hogy mit is kellene tudnunk a franchise-ról. Olvasd tovább