Pár héttel ezelőtt megkaptam a magamét, hogy szeretek a rendezőkön lovagolni. Engem nagyon is érdekel, hogy kik dolgoztak egy produkció kezdeti szakaszába, mi történt és mi változott menet közben, illetve mivel foglalkozott korábban a direktor. Christian Cantamessa írta és vezényelte le az Air-t, ha végigböngésszük pályafutását, látható, hogy köze volt a Manhunt vagy a Red Dead Redemption játékokhoz. Ezen kívül a komorabb, sötétebb környezetért is oda lehet, hiszen ha az említett két címhez kötődő képeket böngészünk át, akkor észrevehető, hogy egyikben sem a verőfényes napsütés volt a jellemző (a RDR-nél az ég is eléggé szürkés).
Ebből kiindulva egyáltalán nem meglepő, hogy az Air-ben látott helyszínek sincsenek túlvilágítva, a szobák és más közegek zegzugai sem tisztán kivehetők. Ráadásul Cantamessa múltját ismerve kissé elgondolkodtató, hogy vajon nem-e játéknak indulnak indult volna a projekt és csak később döntöttek úgy, hogy inkább legyen belőle film. Hiszen a történéseket elnézve, kicsit felturbózva lehetett volna túlélőhorror, de valószínűleg egy gondolkodtató, „hova menjünk, mit csináljunk” játékmenet jobban állt volna neki.
A lényeg, hogy eljött az apokalipszis, az emberiség sikeresen elérte, hogy a népesség drasztikusan lecsökkenjen és a földfelszín lakhatatlan legyen. Ám Amerika előrelátó volt, jó néhány nagy elmét a katasztrófa előtt lezárt helyre vitt, ők hibernált állapotban várják, hogy a bolygó újra benépesíthető legyen. Az egyik bázison Bauer (Norman Reedus) és Cartwright (Djimon Hounsou) bizonyos időközönként magához tér, a két szakinak annyi a dolga, hogy megnézze minden rendben működik-e, megszereljék az esetlegesen elromlott felszereléseket, majd szépen visszaalszanak. Csakhogy egyikük „ágya” sajnálatos körülmények között felmondja a szolgálatot. Mivel levegőjük fogyóban, minél gyorsabban ki kell találniuk, hogy mit csinálnak. A lehetőségek száma kevés, a kiötlött megoldások sem túl vidámak.
Reedusnak és Hounsounak nem kellett túlzottan megerőltetnie magát, hiszen mindketten megbízhatóan tudják hozni a keményebb karaktereket. De a bezártság alaposan megviseli őket, nem is szívesen töltenének el sok időt ébren. A feszültség miatt pedig gyorsan összezörrennek, esetlegesen gyanakodva méregetik egymást. Éppen ezért hol megpróbálnak közös nevezőre jutni, hol a gond legyűrésén gondolkodnak.
Alapvetően eléggé hálás téma lehet a posztapok világban játszódó, a cselekményt pár négyzetméterre beszorító sztori. Talán a forgatókönyv izgalmasabban járta körül a témát, de a filmben csak a két karakter feszült, az izgalmak nem fokozódnak, habár lerí a filmről, hogy végső soron ez lett volna a cél. Így kissé furcsa helyzet áll elő, hiszen a levegőben halványan mindvégig ott vibrál, hogy bármelyik percben csúnya dolgok történetnek, senki sincs biztonságban.
Így sajnos az Air kihagyott ziccer, ami szintén azon filmek táborát erősíti, amelyből többet is ki lehetett volna hozni, ha többet foglalkoznak vele és még nem is említettem a moralizálást, amelyre szintén ráfért volna a csiszolgatás.
imdb: 5,2
rottentomatoes: 22 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.



Legalább bővűll a tudásunk a rendezőkkel kapcsolatban. Folytasd, ezért is szeretjük az oldalt
Emlékszem a kommntre és arra is hogy melyik fogyatékos volt! Azért olvasom az oldalt mert pontosan így én is elég fontosnak tartom ki(k) keze(i) közül kerül ki egy film! Köszönjük az eddigieket és sokan számítunk rád! Degeneráltak pedig mindig lesznek akiknek lövésük sincs miről is van szó egy-egy posztban, de azért írogatnak hülyeségeket! Keep up the good work!