Röviden: Csáposok (Grabbers, 2012)

Olykor előtérbe kell helyezni a piálni szerető embereket. Oltári nagy klisé, hogy egy alkoholista karakter a játékidő egy bizonyos pontján szájához emeli a szeszt, majd meggondolja magát, néhány pillanat erejéig rámered az üvegre, majd kiönti a drága nedűt. Ő mostantól józan lesz. És bizony egyes esetekben a gondolkodásban is segít, tudnának erről mesélni a Bélák is A legényanyában. Mindenesetre nagy általánosságban elmondható, hogy az italozás nem old meg semmit, nem hárítja el a gondokat. A Csáposokban azonban a pia védelmi eszközként funkcionál. Egy ír, partmeni kisváros zsaruja nap, mint nap alaposan felönt a garatra, unatkozik szegény, nem történik semmi. Az sem villanyozza fel, hogy új kollégát kap, Lisa Nolan áthatóan lelkes és örül, hogy eme helyen állhat munkába. Hamarosan rálelnek egy csápos lényre, a helyi biológus némi vizsgálódás után arra a következtetésre jut, hogy a szörnyikének vérre és vízre van szüksége az életben maradáshoz. Néhány támadása azért volt sikertelen, mert ittas személyre próbálta rávetni magát. Ergo facto a részeg embernek nagyobb az esélye a túlélésre, inni kell, mint a homok. Nem is azzal van itt a gond, hogy a falu lakói ne kedvelnék a piát, hanem inkább azzal, hogy a szolgálatban lévő két rendőr nem szeretné, ha a pánikhangulat törne ki és még segítségre sem számíthatnak Éppen ezért valami olyasmit kell kitalálni, amivel be tudják csődíteni a lakosokat a helyi vendéglátó egységbe. Mint sejteni lehet, a film is inkább vicces, mint félelmetes, de a hatalmas szörnyet a kisköltségvetés ellenére is korrekt módon alkották meg, akárcsak az apróbb lényeket, Richard Coyle és Ruth Bradley párosa is jól működik, megvan közöttük az a bizonyos szikra. Ugyanakkor elmondható, hogy a többi karakterrel sincs semmi probléma. A 75 %-ot adok rá, megkockáztatom, hogy hangulatban a Tremors-ra hajaz. Hangulatban és szórakoztatásban könnyedén kenterbe ver pár nagyobb költségvetésű űrlényes-szörnyes-inváziós filmet.