Sinister

Ugye nem megint valami egykor elkövetett bűncselekmény közelébe költöztünk? – kérdezi Ellisont aggódó neje, de a férfi megnyugtató választ ad. Az egykor sikeres krimiíró ekkor még nem sejti, hogy mekkorát tévedett. Pár órával később a padláson érdekes dobozra bukkan, amiben super 8-as kamerával rögzített felvételek találhatóak.

Ellison már régen megkapta a maga 15 perc hírnevét, megtörtént esetet feldolgozó első regénye hatalmas port kavart, ami együtt járt a hatalmas pénzzel és a hírnévvel, de ő akkor szerényen csak annyit mondott, hogy csak az igazság kiderítése hajtotta. Mára azonban jobban örülne a reflektorfénynek és dagadozó pénztárcának, mint az igazságnak. A padláson talált felvételeken látott gyilkosságok ledöbbentik, de meglátja bennük egy újabb remek könyv lehetőségét, ezért magáról és családjáról elfeledkezve whiskyvel felszerelkezve egyre jobban belemerül az anyag tanulmányozásába és a háttérinformációk gyűjtésébe.

Nem ez az első produkció, ahol a főhős és a néző snuff filmekre bukkan és a látottak az idegeire mennek. Nicolas Cage a 8 MM-ben meredt egyre hevesebb szívveréssel az előtte pörgő eseményekre és az Elhagyott szoba szerelmespárja is gyorsan rájön, hogy itt bizony ők lesznek majd az áldozatai a készülő „home video”-nak. A lényeg, mindenki rottyantson be a gatyájába, legyen az akár részese vagy átélője ezen snuff őrületeknek vagy csak éppen a nézőtéren üldögél.

Scott Derricksonnak köszönhetjük az elmúlt évek egyik legjobb horrorját (Ördögűzés Emily Rose üdvéért) és a legrosszabb sci-fi remake-jét (Amikor megállt a Föld), élete egyik pozitív döntése, hogy visszatért a rémisztgetés közegébe. Valószínűleg láthatta az Insidioust, ami megihlette a Sinister írásakor, de jól tudta azt is, hogy a super 8-as anyagok végigböngészése és megmutatása adhatná a rémületkeltés gerincét. Nem meglepő, hogy a pár perces rövid felvételek alatt borzongató zenével/zajokkal bemutatott brutális gyilkosságok után legszívesebben megkérnénk Hawke-ot, hogy legyen már oly jó és töltsön nekünk is egy kicsit erős italából. Helyében az átlagember azonnal összepakolná családját és rohanna,, amerre lát. Emberünk azonban foggal-körömmel hajt az új könyvre.

Az „új házba költözünk nyugodtabb élet reményében” alapfelállás lerágott csont ugyan, de jó hír, hogy nem hogy spóroltak az ijesztegetésekkel és a váratlan helyzetekkel. A dolog hátulütője, hogy olykor a jól bejáratott sablonokat erőltetik, amelyek nem minden esetben válnak be és akad, aminek a „csattanóját” túlságosan elnyújtják, elhúzzák. Azonban ezek sem árnyékolják be a Sinistert, legalább mérséklődik a néző szívverése és nem markolja olyan erősen a széke karfáját, míg Ellison baseballütőt szorongatva ijedten kutatja, hogy mi okozhatja a furcsa zajokat.

Klisés, ezt meg kell hagyni igen, van itt minden, amit megszokhattunk a békés kertvárosba költözéstől kezdve a „hátad mögött ott egy halott kislány” beállításokig. De meg kell hagyni, a film működik, rémisztő és adrenalinpumpáló. Az év legjobb horrorjai között a helye, bár nem volt nehéz dolga, mivel 2012 elég szerényen teljesített ebben a műfajban. 75 %

imdb: 6,9
rottentomatoes:  62 %

Büdzsé: 3 millió dollrá
Amerikai bevétel: 47,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 50 millió dollár