FilmDROID írta Nikodémus
Habár a kritika jórészt az Annie Hall-t tartja Woody Allen eszenciájának, én mégis jobban szeretem a Manhattant, ahol ugyan megtalálható a woody alleni filmkészítés összes szükséges kelléke, ám mindezeken felül a rendező szerelmet vall imádott városának, New Yorknak. Woody Allen újra szerelmes – ezúttal Párizs a csábító.
Gil (Owen Wilson) és Inez (Rachel McAdams) jegyespárként a menyasszony szüleivel együtt érkeznek Párizsba. Amíg az após üzleti ügyekkel van elfoglalva, a fiatalok kedvükre… szórakozhatnának, ha Gil íróként épp nem lenne alkotói válságban. Párját ez szemlátomást nem zavarja, boldogan indul frissen szerzett barátaival felfedezni a várost. Közben persze Gil is belecsöppen a forgatagba, csakhogy az a 20-as évek Párizsáé. A film felejthetetlen képekkel, hangulatos zenével és frivol humorral rajzolja meg a francia fővárost, amely hol költői, hol hivalkodó, hol szemérmes, de sohasem koszos és büdös. Ha a hely mágikus, az idő is legyen az: Gil kedvenc korszakának minden nagyobb művész-személyisége felbukkan, s jókat lehet kuncogni azon, ahogy a rendező amolyan karinthysan, szeretettel kifigurázza őket. (Hahotáznom csak egy esetben sikerült, de az bizony minden várakozást megér: figyeld csak Dalí felbukkanását!) Woody Allen természetesen már nem eredeti, de ki törődik ezzel, ha bámulatos könnyedséggel meséli történeteit, melyekhez sztárok asszisztálnak? Owen Wilson lubickol a szerepben rendezőnk alteregójaként, folytonos neurotikus nyavalygása kedvesen idegesítő, ám amikor példaképei közé kerül, (velünk együtt) álmélkodva tátja el száját. Persze gyorsan megtalálja a helyét itt is: félbemaradt kéziratát Gertrude Steinnek adja átnézésre, filmtippet ad Buňuelnek, és persze elszereti Picasso szeretőjét, Adrianát (Marillon Cotillard). Rachel McAdams gyakorlatias újgazdagként tökéletesen félreérti érzékeny párját, s ennek meg is lesznek a következményei. Kiemelném még Michael Sheent, aki a remekül hozza a mindig laza és elegáns, de valójában üresfejű sznobot.
Az Éjfélkor Párizsban mindemellett hamisítatlan Woody Allen-alkotás, nemcsak külsőségeiben, lényegét tekintve is. A rendező sokadszor boncolgatja művészet és élet kapcsolatát, egy műalkotás megszületésének körülményeit, leöntve a nosztalgia vélt vagy valós jogosságával egy olyan korban, amikor minden héten új retró-divatot vagyunk kénytelenek elszenvedni. Ironikus meséje tisztelettel hódol az emberi kultúrának, és elnézően nevetteti ki velünk a múltba révedést. Hogy teljesen hasztalan lenne az elvágyódás? Persze, de ha néha olyan jólesik!
imdb: 7,9
rottentomatoes: 93 %
Büdzsé: 17 millió dollár
Amerikai bevétel: 55,5 millió dollár
Eddigi összbevétel: 131,1 millió dollár
- Mozivarázs két keréken - 2026. július 05.
- Láthatatlan veszély (Emergência Radioativa) - 2026. június 28.
- Magyar menyegző - 2026. június 07.
- Nouvelle Vague / Blue Moon - 2026. május 31.
- Sehol se otthon / Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől - 2026. május 10.
- Az utolsó viking (Den sidste viking) - 2026. április 05.
- Hamnet - 2026. március 22.
- Csak egy baleset (Yek tasadof-e sadeh) - 2026. március 15.
- Érzelmi érték (Sentimental Value) - 2026. március 08.
- Christy / Zúzógép - 2026. február 22.
Én szeretem Woody Allen filmjeit, és ez is nagyon tetszett.
A téma ugyan újszerűnek nem mondható, de mindenképpen fontos dolgokról beszél, a színészek nagyszerűek (Owen Wilson és Adrian Brody különösen), Párizsba pedig simán bele lehet szeretni a filmet látva…:)
(Azt hittem, hogy Carla Bruni (aka “Sárközyné”) több szerepet kap, mert nagyon hype-olták…)
Nagyon kedves és szerethető volt én spec végigmosolyogtam az egész filmet, kivéve a Dalí-s résznél, amikor már szinte fetrengtem a földön a röhögéstől, olyan jól kifigurázták a művészt és annak társait 😀
Woody Allen filmjeit annot még néztem, a Hétalvót régebben többször láttam, de aztán egyszerűen belezsongott a fejem, hogy végigdumálnak másfél órát és olykor olyan se füle se farka szövegelésnek tűnt. Azt hiszem a Süti,nem süti volt az utolsó, amit láttam tőle.
Woddy Allen egyik legjobb filmje az új évezredben. Mesteri. Semmit nem tudtam róla, mikor leültem elé, csak hogy mindenütt az egekbe emelik: nos, nem véletlenül. Látni kell. Varázslatos, hangulatos, még mondanivalója is van. Köll-e több? Nekem biztos nem.
Ha már a művészet és az ember viszonya: fű alatt kijött az utóbbi évek legjobb filmje, melyről inkább nem árulok el semmit, csak a címét: Exit Through the Gift Shop. Nézzétek meg, szívesen olvasnék egy – ennél talán kicsivel hosszabb ;D – elemzést róla.
@Alex Mahone: Exit Through the Gift Shop: köszi a tippet, a film rajta van a várólistámon.
@Alex Mahone: Én itt olvastam róla ajánlót: mozibabe.blog.hu/2011/01/02/exit_through_the_gift_shop_2010
Bocs a reklámért, meg az offért!
@koimbra: Pedig kár lenne kihagyni az Európában készült filmjeit, szerintem nagyon jók!
A Füles könnyed, a régieket idézi, a Match Point meg egy nagyon jól összerakott dráma… A Vicky Cristina Barcelona meg új – latinos – színeket hoz a már megszokott cselekményvariációkba.
@vrango: én a Jade skorpió átkát is kiemelném, szerintem irtó jó volt!
Match Point nagyon tetszett, Füles is kiváló, Vicky… meg jó
most olvastam csak el ezt a kritikát, és örvendek, hogy eszembe jutatta a filmet, egy hónapja örültem, hogy a film eszembe jutatta Párizst..ami nem semmi város, és nagyon ajánlom mindenkinek, egyszerűen csodálatos 🙂 W.Allan filmjei, általában róla szólnak, ezért imádtam ahogy Wilson-t rá modelálták, akit amúgy is kedvelek.
irigyeltem, hogy találkozhatott éjfélkor a géniuszokkal, és valóban Dali-t én is külön kiemelném, Brody cameojával, szuper volt.
Carla Bruni nagyon félszegnek tűnt..legalábbis nekem.
a filmet meg érdemes megnézni, mindegy ki csinálta..ennél a filmnél mindegy, csak Párizs számít, és éjfél mikor kondul az óra 🙂
Érdekes film. Nem vagyok egy művészlélek, így sok volt az “értelmetlen csacsogás”, de valahol mégis megfogott a film hangulata, és mondanivalója.