Mel Gibson körül lecsendesedni látszanak a kedélyek, épp itt az ideje, hiszen hamarosan bemutatják a Beaver dramedyt, amiről jó kritikák születtek és már csak az kellene, hogy korrekt eredményt érjen el. A színész a Deadline-nak adott interjúban megemlítette, hogy megint együtt fog dolgozni Randall Wallace-szal, akivel közösen hozták tető alá a Rettenthetetlent (Bravheart). “Máris újabb dologba vágtam bele és igazán szórakoztató lesz. Nem tudom, hogy mi lesz belőle, de újra Randy Wallace-szal fogok dolgozni. Megírta a forgatókönyvét, már évek óta elkészült vele. Kiadott egy könyvet, aminek ő adaptálta a szkriptjét. Majdnem olyan, mint egy Alexandre Dumas regény” – mondta Gibson, majd hozzátette, hogy a történet eléggé vicces és egyúttal komoly felhanggal is bír, úgy gondolja, hogy nagyszerű és meg kell csinálnia. Azt is hozzátette, hogy a főszereplő nem ő lesz.
A Playlist úgy véli, hogy Gibson a Love and Honorról beszélt, amelyet Randall Wallace már 2003 óta próbál megvalósítani. A főhős Kieran Selkirk lesz, aki Benjamin Franklin küldöttségének a tagja lesz. Azért járulnak II. Katalin cárnő színe elé, hogy meggyőzzék arról, hogy ne álljon ki Anglia mellett az amerikai függetlenségi háborúban, II. Katalin szándéka szerint 20.000 orosz katonát vezényelt volna a britek megsegítésére. Ám mivel ekkoriban a kozákok lázadásával is törődni kellett, ezért a cárnő úgy határozott, hogy csak abban az esetben nem küldi katonáit harcba az angolok oldalán, ha Kieran segít leverni a kozákokat. Tavaly Selkirk szerepére Channing Tatumot tartották esélyesnek és úgy volt, hogy Anne Hathaway fogja játszani Beatrice-t, aki a cárnő udvarhölgye.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Ez egy jó hír. Hajrá!
És a vikinges dúrva filmmel végülis mi lesz?:O
A vikinges vérontás jöjjön már Gibsonnal a főszerepben.
Mel olyan mint az amcsi Heller Ágnes 🙂 Kilengései után hebegve kér elnézést, de azért ugyanaz az ember marad. Nagy játékos és kib. nagy színész!
@gamegabor: Ezért a szakma egyik legjobbja? Egyébként Gibson filmjeit nagyon bírom, mint magánember, már kevésbé. Nem az zavar hogy alkesz, hanem hogy nőket ver. MÉg ha ribanc az a nő, akkor se szabad megütni…
Szinte mindegy, mi csak valami új rendezés jöjjön tőle! (A színészkedéssel kapcsolatban úgy gondolom, hogy jó actor, de a rendezései hibátlanabbak a szerepléseinél (3 irektori munkájából 3 csillagos ötös – ja, a Darkmant nem láttam:P) – azokban valahogy túlságosan leuralja a vásznat erőteljes karaktere).
Mondjuk, a vikinges jobban hangzott, de én ebben a kozákosban is látok fantáziát:)